Hirdetés

A szakítás mindig nehéz dolog. Mindkét félnek megterhelő. Lehet rajta vitázni, kinek a rosszabb utána, de a lényegen nem változtat. Egy valaha fontosnak vélt személytől válunk külön, lehet, hogy örökre. Mégis hogyan jut el a különválásig két fülig szerelmes ember? Mik egy szakítás állomásai? Dina M. Battaglia és munkatársai ezt próbálták feltárni kutatásukban. Cikkünkből megismerhetitek egy kapcsolat romlásának lépcsőit.

Hirdetés

Zoli egy átlagos fiú volt: kedves, helyes, vicces. Nem volt túl ambiciózus, ha munkakeresésről volt szó, de nagy tervei voltak: izmosnak és jól öltözöttnek lenni. Kata, aki ápolónőként dolgozott, nem tudta elhinni, hogy kifogott egy ilyen jó partit. Három hónapig csüngtek egymáson, itták egymás szavait. Hatalmasakat szeretkeztek. Ám hamar rá kellett jönniük, a fiú izmosabb lett ugyan, de már nincs meg az az izgalom, mint az elején. Katában indult el hamarabb a rossz érzés: „már nem is olyan vonzó, kezd idegesíteni egy-egy cselekedete”. Azon kapta magát, hogy már kritizálja is Zolit, ami persze neki sem esett jól. Némi csűrés-csavarás után rájöttek, tenniük kell valamit, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Viszont a kényszerű próbálkozások csak növelték a távolságot közöttük. Végül úgy döntöttek szakítanak.

Átlagosnak tűnhet a történet, mert az is. Ilyen egyszerűen is véget érhet egy kapcsolat. Vajon mik a konkrétabb állomások, amik ide vezethetnek? Dina M. Battaglia amerikai pszichológus és munkatársai kutatásukban 1480 embert kérdeztek szakításuk körülményeiről. Ezeket az adatokat rendszerezték, és arra jutottak: 16 állomása van egy különválásnak a kezdeti gondoktól a szakításig. Lássuk most ezeket!

  1. Az egyik fél elveszti érdeklődését a másik iránt.
  2. A kiábrándult fél elkezd más vonzó lehetőségek után nézni, akikkel randizni tudna.
  3. A kiábrándult fél elkezd visszavonulni partnerétől emocionálisan és/vagy fizikailag is.
  4. A pár megpróbálja megoldani a problémáikat.
  5. A pár kevesebb időt kezd együtt tölteni.
  6. Az érdeklődés hiánya újra megjelenik.
  7. Az egyik vagy ezúttal mindkét fél úgy véli, hogy a dolgokat véglegesen le kell zárni.
  8. A partnerek elmondják egymásnak érzéseiket.
  9. Megpróbálják újra megoldani a helyzetet.
  10. Annak ellenére, hogy próbálnak javítani a kapcsolatukon, egyikük vagy mindketten elkezdenek észrevenni másokat.

    Kezdetben minden kapcsolat tökéletesnek tűnik.
  11. Egyikük vagy mindketten elkezdenek távolodni a másiktól.
  12. Egyikük vagy mindketten mással kezdenek randizni, miközben még ők is találkoznak.
  13. A fentebbi ciklus újra elkezdi ismételni magát, amennyiben úgy döntenek, újra megpróbálják még egyszer együtt.
  14. Egyikük vagy mindketten újra fontolgatni kezdik a szakítást.
  15. Az egyikük vagy mindketten komolyan elgondolkodnak azon, hogy vége ennek a kapcsolatnak, miközben még technikailag együtt vannak.
  16. A pár szakít.

Amire nagyon fontos tudatosan figyelnünk, hogy ezek a körök bármikor ismétlődhetnek és hetek, hónapok, de akár évek is eltelhetnek a végleges szakításig. A kérdés az, hogy mennyire éri meg egy kapcsolatban maradni, ahol mi vagy a párunk azt fontolgatja éppen, hogy mással szeretne lenni? A kutatók azt figyelték meg, hogy sajnos, amikor próbálkozik a pár a kapcsolat helyrehozásával – a rossz módszerek miatt – csak növelik a távolságot egymás között. Amit lényeges még megértenünk: a szakítás nem csak nekünk fáj, mindkét fél nehéz döntések és negatív érzelmek által jut el a végső pontig. Viszont ez egy természetes folyamat, amin keresztül kell mennünk egészen addig, amíg megtaláljuk az igazit, vagyis a hozzánk illő társat!

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ