Gyakran előfordul, hogy úgy érezzük, párunkat vagy valamelyik családtagunkat akármit teszünk, nem tudjuk boldoggá tenni? Folyamatosan bűntudatot érzünk, amiért már megint elrontottuk valamit? Nem tudjuk, pontosan, mi a probléma, de a feszültség egyértelműen érezhető a levegőben? Valószínűleg egy passzív-agresszív típusú személlyel van dolgunk. Cikkünkben öt stratégiát osztunk meg, melyek megkönnyítik a helyzet kezelését. 

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk a passzív-agresszió jelenségét. Jelen cikkünkben olyan stratégiákról lesz szó, melyek hasznosak lehetnek, ha valaki passzív-agresszív módon lép fel velünk szemben. A passzív-agresszió az indulat egyik kifejezési formája. Egyesek ordibálva veszekednek, mások csendben mosolyogva élik meg ugyanaz a dühöt, miközben különböző módokon sanyargatják szeretteiket.

A környezet számára rendkívül embert próbáló lehet egy passzív-agresszív személlyel huzamosabb ideig együtt élni.

Hiszen egy veszekedés során, ahol egymás fejéhez vágjuk a sérelmeinket, van lehetőségünk reflektálni. Ugyanakkor a kimondatlan gondolatokkal nem tudunk vitába szállni, sem megoldást találni rájuk. Azonban öt technika segítségünkre lehet, ha egy passzív-agresszív személy kerül az utunkba.

  1. Vonjuk felelősségre!

A legjobb, ha szembesítjük azzal, amit éppen tesz. Ha nem vonjuk felelősségre, akkor pontosan úgy cselekszünk, ahogy a passzív-agresszív személy elvárja tőlünk. Úgy érezhetjük, hogy mi vagyunk a hibásak valamiért, amit el sem követtünk. Az örömszerzőknek különösen nehezen megy, hogy ne vállalják magukra a bűnbak szerepét, hisz számukra a legfontosabb mások boldogsága és a konfrontáció elkerülése. Ám jobb, ha tisztában vagyunk vele: nem mi vagyunk a hibásak azért, hogy a másik így fejezi ki az indulatait!

  1. Ne kérjünk bocsánatot!

Passzív-agresszió elszenvedőjeként gyakran kérünk bocsánatot olyan dolgokért is, ami nem a mi számlánkra írható. Mérlegeljünk, mielőtt rutinszerűen kimondjuk, hogy bocsánat! Ne az lebegjen a szemünk előtt, hogy „Csak gyorsan legyen vége ennek a csatatéri hangulatnak, inkább elnézést kérek.”! A passzív-agresszív személyek számtalanszor ejtenek el olyan mondatokat, melyek implicit módon sugallják számunkra, hogy bűntudatot kellene éreznünk. Mielőtt rosszul éreznénk magunkat, tisztázzuk, hogy valójában miért mondta!

  1. Nézzük a saját érdekeinket is!

A passzív-agresszív típusú személyek gyakran úgy keverik a lapokat, hogy a végén az ő érdekeik érvényesüljenek. Észre sem vesszük, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi szerettük volna. Olyan programot választunk, ami nekik kedvez, oda megyünk enni, ahova ők szeretnének, és még sorolhatnánk. De legyünk óvatosak! Az egészséges alkalmazkodás határait ne lépjük át! Tartsuk szem előtt a saját vágyainkat is!

  1. Ne menjünk bele a játékba!

Egy lehetséges elmélet a passzív-agresszióra, hogy az érintett személyek nem merik nyíltan felvállalni a bennük tomboló dühöt. Épp ezért más eszközökkel kell megszabadulniuk a feszültségtől. Ám ezáltal a környezetüket teszik feszültté, akik könnyedén elveszíthetik a fejüket egy-egy ilyen alkalommal. Azonban mielőtt dühbe gurulnánk és felvennénk a kesztyűt egy passzív-agresszívval, vegyünk néhány mély lélegzetet! Ugyanis a helyzetet még jobban elmérgesíti, ha kiborulunk. Igyekezzünk megőrizni nyugalmunkat, és határozottan szembesítsük a másik felet aktuális viselkedésével!

  1. Konfrontáljuk!

Időnként elkerülhetetlen a konfrontáció. A megfelelő módszer mégsem az, ha letámadjuk a másikat. Gondoljuk végig, mit és hogyan vezetünk fel! Ne vádaskodjunk, mert egyetlen passzív-agresszív személy sem szereti hallani, hogy ő bizony az. Ehelyett fogalmazzuk meg, hogy pontosan mi az, ami dühít benne! Mondjuk meg, melyik viselkedésével bánt meg minket, így azon könnyebben tud változtatni!

Amint láthatjuk az öt pont alapján, a legfontosabb, hogy legyünk következetesek és lépjünk fel határozottan. Ez nem könnyű, főleg akkor, ha bűntudatot érzünk és úgy gondoljuk, már megint elrontottunk valamit, amivel megbántottunk egy számunkra fontos személyt. Nyissuk fel a szemüket, hogy máshogy vezessék le feszültségüket, mert mi ebben a játszmában nem veszünk részt!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ