Létezik telepátia? Mi is valójában az intelligencia? Tanult dolog-e a homoszexualitás? Ezek olyan kérdések, melyek örökös misztériumnak tűnhetnek. Első olvasatra! Valójában a pszichológia mint tudomány már viszonylag sok kételyt eloszlatott világunk működését illetően. Ami viszont leszivárog a köztudatba, az csak a jéghegy csúcsa.

A legáltalánosabb közhely a pszichológusokkal kapcsolatban az, hogy ha felteszünk nekik egy kérdést, gyakran egy újabb kérdéssel felelnek rá. Ha megkérdezed, hogy „Miért álmodunk?” talán azt a választ kapjuk majd, hogy „Miért akarja tudni?”. Természetesen ez nem egészen fedi a valóságot. Nem csak kérdeznek a pszichológusok, hanem válaszokat is adnak, ugyanakkor nehezen vetkőzik le kíváncsiságukat a belső mozgatórugók iránt. A pszichológia területe viszont rendkívül szerteágazó. Gyakran olyan kérdést is körbejár, amely a laikusok számára esetleg misztériumnak tűnhet. Cikkünkben olyan témákat pedzegettünk, melyek általánosságban nagy érdeklődést válthatnak ki az emberekből, és talán az sem köztudott, hogy van megfejtésük.

1. Létezik ez az egész ESP dolog?

Talán keresve sem találnánk annál vitathatóbb területet a pszichológián belül, mint az extraszenzoros percepció kérdése (ESP). Az extraszenzoros percepció ahogyan a szakértők nevezik, három témakörrel foglalkozik;

  • A telepátia létezésével (bizonyos információk átadása egyik személy részéről másvalaki felé mindenféle szenzoros kommunikáció hiányában)
  • A tisztán látás képességének vizsgálatával (olyan információk birtoklása, melyek emberekhez, helyekhez, eseményekhez kötődnek, és melyek tudását semmilyen felfedezhető szenzoros benyomás nem segíti)
  • Látnoki képesség vagy prekogníció tanulmányozásával (a jövőt érintő olyan tudás birtoklása, mely nem magyarázható következtetéssel)

Egy kutatásban a fenti kérdésekre keresték a választ. A telepátia feltérképezése során két elkülönített helyiségbe ültettek embereket. A résztvevők párokban dolgoztak, míg az egyikük megpróbált információt eljuttatni a másik szobában tartózkodó alany felé, addig a másik személy annak befogadására tett kísérletet. A kísérleti elrendezés kulcsproblémája az volt, hogy a legtöbb összefüggésre nem szolgáltatott egyértelmű magyarázatot. Az egyedüli megkérdőjelezhetetlen tény, amit találtak az volt, hogy bizonyos emberek jobb képességűnek bizonyultak a finom fizikai jelzések detektálásában. Mind ez valahol valóban egy különleges képességet jelenthet, ám nem teljesen abban az olvasatban, ahogyan azt eddig gondoltuk. Bizonyos orvosok például kifejezetten pontosan állapítják meg betegek valódi fizikális állapotát olyan esetekben is, amikor azok környezete nem vesz észre semmilyen változást. Önbeszámolók során derült ki, hogy sok életmentő esetben csupán belső intuícióikra hallgattak a szakemberek, nem feltétlenül húzódott döntésük mögött konkrétan megmagyarázható indok.

2. Miért álmodunk?

Álmaink rendkívül meghatározóak. Nem véletlen tehát, hogy  jelenlétük és minőségük összefonódott számtalan népi és vallási hiedelemmel. Vannak álmok, melyek akár hetekig képesek befolyásolni viselkedésünket, míg mások gyakorlatilag ébredésünkre eltűnnek. Sigmund Freud pszichoanalitikus szerint álmaink kifejezett jelentőséggel bírnak. Azon tudattalan vágyaink megnyilvánulásai, melyeket az ébren töltött időszakban nem merünk magunkban realizálni. A tudomány mai eredményei nem teljesen kompatibilisek Freud állításával. Az már viszonylag közismert, hogy éjszaka a REM fázis során kezdünk el álmodni, melynek célja a memória építése információk integrálásával (tehát a tanulás), illetve gondolataink megszervezése. Az viszont kevésbé szokott kérdésként felmerülni, hogy miért pont azt a bizonyos forgatókönyvet álmodjuk meg, amit.

Belegondolt már abba, hogy mi határozza meg álmaink forgatókönyvét?
Belegondolt már abba, hogy mi határozza meg álmaink forgatókönyvét?

Az Aktivációs-Integrációs-Szintézis Modell pontosan ezekre a belső történetekre keresett választ. A hipotézis szerint álmaink olyan általunk kreált történetek, melyeket az agyunkban éppen stimulált területek dolgoznak ki lépésről lépésre. Kicsit érthetőbben fogalmazva: álmaink bizonyos agyi területek ingerlésére reagálnak, és ezek alakítják a fejünkben futó cselekmények vonalát. A neuropszichológiai magyarázat tulajdonképpen alátámasztja, hogy maguk a történetek reflektálnak életünk eseményeire (akár rejtett vágyainkra is), ám nem jelentik azt egyértelműen, hogy minden esetben egy feltárandó, eltitkolt kívánságról lenne szó.

3. Mi az intelligencia (és miért van jelentősége, hogy megértsük)?

„Az intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek”. Az intelligencia megértése minden idők egyik legtöbbet vitatott témája. Rendkívül hosszú múltja van a területen belül végzett kutatásoknak és diskurzusoknak, melynek kezdetei nagyjából a 20. század elejéig nyúlnak vissza. Számtalan elmélet született az intellektus megértésére, noha ezek közül egyik sem vált örökérvényűvé. Egy dolgot biztosan kiemelhetünk az elméletek fő különbségei közül ,mégpedig, hogy szerzőik szingularista vagy pluralista nézőpontot közvetítenek. A szingularista megközelítés úgy tartja, hogy az intellektus egyetlen általános érvényű képesség, mely a részképességek hierarchiáján belül a legfelső szinten található. Ez az egységes képesség pedig meghatározza a többi, intelligencia által érintett részképességet, így átfogónak tekinthetjük hatáskörét. Ha valaki tehát kiváló intelligenciával rendelkezik, ezek szerint más területeken is kiemelkedő adottságokat birtokolhat. A pluralisták ezzel ellentétben úgy gondolják, hogy számos egymástól független intellektuális képességünk van. Howard Gardner kognitív pszichológus az elmélet egyik képviselője. Szerinte alapvetően hétféle értelmet különíthetünk el egymástól (szóbeli, logikai, térbeli, zenei, mozgásos, személyközi, személyen belüli). Mindegyik dimenzión belül lehetséges eltérő teljesítmény (és annak megfelelően más-más pontszám) elérése, így az elért pontok mintázata nagy valószínűséggel egészen személyfüggő és speciális. Mindezek mellett születtek olyan hipotézisek is, melyek másképp építkeznek, szétválasztják a megszerzett tudást a velünk született képességektől.

Az intelligencia tulajdonképpen rendkívül sok mindent jelenthet. Egy dologban egyetértenek az emberek, habár nem tudjuk definiálni az intellektust, mindig érezzük azt, ha valaki intelligens (vagy intelligensebb nálunk).
Az intelligencia tulajdonképpen rendkívül sok mindent jelenthet. Egy dologban egyetértenek az emberek, habár nem tudjuk definiálni az intellektust, mindig érezzük azt, ha valaki intelligens (vagy intelligensebb nálunk).

Amit látnunk kell az intelligencia kérdésében, az leginkább úgy ragadható meg, hogy nem egy egzakt módon vizsgálható területről beszélünk. A legérdekesebb komponense pedig, hogy

az emberek egymás között rendkívül jól mérik fel, ki mennyire intelligens.

Mindez viszonylag egyszerűen tesztelhető a gyakorlatban. Bizonyos számú embert egy közös helyiségbe terelünk, majd megkérjük őket, állítsanak fel rangsort intellektuális képességeik között anonim módon. Pár órányi kötetlen beszélgetést követően meglepően nagy egyetértéssel tudják elhelyezni magukat, illetve egymást egy képzeletbeli rangsor mentén. Az a legizgalmasabb olvasata a kísérletnek, hogy annak hiányában vagyunk képesek megállapítani valaki intelligenciáját, hogy pontosan tudnánk mit is próbálunk felmérni.

Mérő László, az ELTE Gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára az intelligencia és az emberi gondolkodás témaköréről már több kötettel büszkélkedhet. Könyveiben ír többek között az IQ tesztek alakulásáról, pontosságukról, illetve a pontszámok összefüggéseiről is. Talán a legkevésbé ismert tény az IQ tesztekről az, hogy többféle tesztet is elfogad és használ a szakma. Léteznek IQ tesztek, melyek kifejezetten „kultúrabarátnak” tekinthetők. Ez azt jelenti, hogy a teszt megalkotásakor figyelembe vették a szociális és kulturális közeg különbségeit, így bizonyos dimenziók mentén „eltérő” intellektust mér a teszt. Amerikában például az IQ teszt kitöltésekor kérhetjük az afroamerikaiak számára létrehozott vizsgalapot is, mely más kérdéseket fog tartalmazni, mint azok a tesztlapok, melyek a tipikusan kaukázusi embereknek íródtak. Tekintsünk kicsit távolabbra a kultúrabarát IQ tesztek elsődleges jelentésétől. Képzeljünk el egy személyt, aki saját hazájában kiemelkedő intellektussal bír. Ha az illető az eddigiektől teljesen eltérő kulturális közegbe kerül, egészen addig gyengébb képességek mentén lesz elkönyvelve környezete által, ameddig fel nem veszi az új intellektuális és kommunikációs ritmust. Ez nem jelenti azt, hogy az általunk kitalált szereplő gyengébb intelligenciával rendelkezik, csupán azt, hogy bizonyos nemzetek és emberek másban tűnnek intelligensnek, így mást is fognak mérni a számukra kitalált tesztek. Ha egy afroamerikaiak számára létrehozott IQ tesztet vizsgálunk, akkor találkozhatunk például a következőhöz hasonló kérdéssel.

„Egy baráti összejövetelen vesz részt, mikor telefonon megérkezik a hír, hogy egy kedves közös ismerősük elhunyt. Mit tesz?”

  1. Hosszan, csendben meredek magam elé.
  2. Nekilátok megszervezni a temetést.
  3. Elköszönök mindenkitől és hazamegyek, de előtte kinyilvánítom részvétemet.
  4. Eldobolom az alkalomhoz illő ritmust egy dobon.

A négy válaszlehetőség közül a magasabb intelligenciával rendelkező kitöltők a 4. választ tartanák helyesnek. Nem véletlen, hogy mi magunk nem találkozunk ilyen kérdéssel tesztkitöltés során, ezek ugyanis kifejezetten más nemzetek számára íródtak. Mielőtt bárki is rasszizmust feltételezne az afroamerikaiaknak szánt IQ tesztekkel kapcsolatosan, le kell szögeznünk, hogy ezeket a teszteket éppen azért hívták életre, hogy egyenlő körülményeket teremtsen a népcsoportok között, továbbá megalkotóik is afroamerikaiak voltak.

4. Nature or nurture – azaz a genetika vagy a külső hatások a meghatározóbbak?

Minden bizonnyal akad bennünk válasz mindkét feltételezés fontosságára vonatkozóan. Manapság a pszichológia képzés már egyértelműsíti a két tényező egyenrangú befolyását! Sokkal inkább azok a kérdések merülnek fel, hogy a kettő milyen interakcióban áll egymással és hogyan. Példának okáért, az epigenezis során egy stresszes, terhes anyuka képes felülírni bizonyos gének megnyilvánulását egy még meg sem született gyermekben. Továbbá abba is érdemes belegondolni, hogy különböző fejlettségi szintjének megfelelően egy gyermek mindig megpróbál genetikai kódjának megfelelő környezetet választani magának. Természetesen ennek vannak korlátai, mivel családunkat sem választhatjuk meg, viszont azt igen, hogy szabadidőnket kivel töltjük el. Ha így tekintünk a környezetre, hamar rájövünk, hogy a szociális közeg megerősítő-kioldó szerepet is játszhat, nem csak a dolgok fő alakítójaként lehet jelen.

Szokásaink, belső tulajdonságok, korlátaink... Mennyiben határoz meg bennünket környezetünk?
Szokásaink, belső tulajdonságaink és és személyiségünk, vagy akár az önszabályozás és a személyes kontroll. Mindez inkább a genetikán, vagy környezetünkön múlik? Mennyire szabályozzuk le magunkat, hogy megfeleljünk bizonyos kulturális elvárásoknak?

A genetika fontosságát támasztják alá azok az ikervizsgálatok is, melyek teljesen más közegben felnőtt ikerpárokat tanulmányoztak. Azt találták, hogy azok az egypetéjű ikrek, akik egymástól elválasztva nőttek fel, kivételes egyezéseket mutattak mind életstílusukban, mind személyiségükben és szokásaikban (de még átlagos súlyukban is) egyaránt. A másik oldalon viszont számtalan kutatás szól a szociális hatások fontosságáról. Az intelligenciaszintünk, életünkben fontosnak tartott prioritásaink és elveink is gyakran a környezetünk ráhatásaként szerveződnek. Azt az összefüggést kell megértenünk, hogy hajlamaink bizonyos dolgokra örökletesek lehetnek. A környezet ezeket a hajlamokat felerősítheti, míg valódi szokások, cselekedetek és személyiségjegyek válnak belőle. Illetve olyan diszfunkciók, függőségek, melyek már komoly ráhatással lehetnek egy személy életére. Az egyik legtöbbet vitatott pontja a környezet és genetika kettősének a homoszexualitás kialakulása.

Azt már tudjuk, hogy a homoszexualitásnak genetikánkban kódolt helye van.

Ellenben azt is alátámasztották kutatások, hogy bizonyos kulturális közegben nem feltétlenül dominál a genetika, ahol alapvetően nem elfogadott a homoszexualitás. Nem egyértelmű, hogy ekkor valaki inkább elnyomja magában késztetéseit, vagy valóban nem alakul ki benne a saját neméhez való vonzódás igénye. A kérdést az a körülmény is árnyalja, hogy azokban a térségekben is elvégezték a kutatásokat (önbeszámolós kérdőívekkel), ahol a homoszexualitás nem csak tabunak számító jelenség, hanem annak felvállalása kirekesztéssel, fizikai büntetéssel is jár. Felvetődik a kérdés: ilyen esetekben mennyire lehet megbízhatónak tekinteni az eredményeket, mivel garantáltan dominálja a válaszadást egy belső szégyenérzet.

Mindezek mellett ma már nincs vita abban, milyen körülmények vezetnek valaki homoszexualitásához. Ha belegondolunk, óriási utat járt be mind a közvélemény, mind a tudomány, mire eljutott bizonyos felismerésekhez a kérdést illetően. Európában 1977-ig, az USA-ban 1973-ig mentális zavarnak számított a saját nem felé irányuló vonzalom, ezek után került ki a Pszichiátriai Társaság nagy betegséghatározójából (köztük magyar pszichológusok eredményei és közbenjárása nyomán is). Végül pedig, több mint öt év kutatómunka után 2001-ben Kína is kivette a mentális betegségek összefoglalásából a homoszexualitást. Noha a mai napig megoszlik a közvélemény a téma megítélését illetően, mégis el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a saját nemre irányuló vonzalom bizony nem választás kérdése.

Reméljük, hogy sikerült választ adnunk pár fontosnak tartott, már-már misztikusnak tekintett kérdésre. A tudomány folyamatosan változik, így hétről hétre új eredmények látnak napvilágot, ám törekedtünk arra, hogy a legáltalánosabban elfogadott elméleteket foglaljuk össze cikkünkben.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ