Hirdetés

1848-ban az egész kontinensen végigtarolt a forradalmi hevület, mely országunkat is elérte és nemcsak történelmi, hanem hosszú távú társadalmi változásokat is generált. Március 15-re emlékezve írunk arról, hogy a forradalmakat nem csak politikai és gazdasági, de csoportos és egyéni lélektani és evolúciós szempontokból is érdemes közelebbről megvizsgálni. Milyen érzelmek robbantják ki a lázongásokat és honnan tudjuk, hogy egyáltalán ki fognak robbanni? Vannak univerzális jelei és átélései a néphevületnek? Ki az, aki szívén viseli a nagyobb csoportot érintő reformügyet és ki az, aki személyes igényei miatt csatlakozik egy-egy mozgalomhoz? 

Hirdetés

Már az 1830-as évek elején elindult az a Deák Ferenc vezette reformmozgalom, amely a magyar Országgyűlést egy új alapokra helyezett bírói hatalommodell és a vallási tolerancia felé kívánta vezetni. 1841-ben megjelent a Pesti Hírlap Kossuth Lajos által szerkesztett sajtótermék, amely hangot adott az akkori társadalmi igazságtalanságoknak. Reformjavaslataik a néhai Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok kapitalizmusára és politikai liberalizmusára épültek, mely homlokegyenest szembement az akkori monarchista konvenciókkal. Ez az attitűd jellemezte a magyar politikai szcéna gondolkodását a forradalom előtti időszakban 1848-ban, mikor márciusban elérte nemzetünket is az Európát uraló forradalmi moraj. A Habsburg-udvarba küldött ellenzék felelősségteljes és reprezentatív kormányzást és polgári szabadságjogokat követelt egy defeudalizált Magyarországon, valamint sajtószabadságot és teljes jogegyenlőséget a törvény előtt. A forradalomból lett szabadságharc viszont csak rövid ideig élvezhette a köztársasági függetlenséget, 1849-re külső fegyveres erők pusztító megtorlást végeztek a szabadságukért harcoló magyar és egyéb nemzetiségeken. A magyar nemzet egyik legmeghatározóbb fegyveres konfliktusa rányomta bélyegét a magyar nemzeti identitásra, a szabadságáért harcoló toposz és a kollektív áldozatiság sérelme a mai napig kísértik politikai értelemben vett mindennapjainkat. Az 1848-49-es szabadságharc forradalmi hevülete szótári jelentéssé nőtte ki magát.

Lélektan a szocioökonómiai jelzők helyett vagy mellett?

Fogalomtörténetileg a forradalmat már csontig rágtuk: politikailag a változást és a hozzá kapcsolódó erőszakot valami megrengetően új, esetenként a status quo-val ellentétes, egész társadalomra hirtelen ható alakító erőként értelmezzük. Rengeteg elemzés készült arról, hogy milyen gazdasági és politikai okai lehetnek a forradalmaknak, a társadalomtudósok hagyományosan olyan tényezőket vizsgáltak meg, mint például az ország gazdasági helyzete vagy a hatalmon lévő kormány ereje, annak érdekében, hogy bejósolják, hol és miért alakulnak ki forradalmak. Sokféle okot fedeztek már fel a legitimációs és modellezhető folyamatokra,

kihagyva a tisztán érzelmi, sőt már-már irracionális emberi viselkedést.

Így lehet, hogy hiába a makroelemzések, a kutatók mégsem képesek a XXI. század elején sem arra, hogy jelezzék a kialakulóban lévő lázadásokat.

Visszalépkedhetünk a történelem játékmezőin, hogy kiválasszuk a lázongások okait, de a nap végén kevés igazolással tudunk majd beszélni a kialakulás egyetemes okairól, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről. Felmerül tehát, hogy történelem előtti időkbe kell visszanéznünk, amikor még vadászó-gyűjtögető őseink mindennap a túlélésért küzdöttek. Ezért a családok végtére is összefogtak, klánba csoportosultak, végül a növekvő számok miatt azonban a kölcsönösen érdekelt kérdések megválaszolására mindenki számára ismert és elfogadott struktúrák létrehozása lett fontos.

Felhasználási feltételek 

A szociálpszichológia megállapítja, hogy az ember nem csupán lelki igényei miatt lett társas lény: a nagy csoportok számára, ha tagjai kooperálnak, a védelemnyújtás és az alapszükségletek biztosítása sokkal könnyebb (Deschamps és munkatársai, 1998). Ezen csoportosulások élére nyilvánvalóvá vált, hogy egy vezető is dívik, így a megválasztásával egyfajta íratlan társadalmi szerződést is elfogadtak. E koncepció szerint minden egyes egyén lemond a személyes szabadságának egy részéről, hogy cserébe egy harmonikus társadalmi élet alakulhasson ki. Annak érdekében, hogy segítséget kapjon a csoporttól, beleegyezik a szabályok betartásába és

elfogadja a csoportstruktúrát,

hogy a csoport számára elérhető javakon osztozzon. Aki ennek a kitételnek nem felelt meg, azzal a vezető vagy elbeszélgetett egy jót, vagy a csoport agresszívan kivetette és magára hagyta a nonkonformistát.

Olyanok voltak-e ezek a prehistoriánus csoportok, mint a mai modern társadalmak? Kezdeti növekedésük és fejlődésük nagyon hasonlított a sajátunkéhoz. Egy a primitív, ősi időkben fejlődő kétéves igencsak hasonlít egy mai kétéveshez. A történelem során a serdülők hasonló, időnként azonos viselkedést mutattak. A hormonjaink gyakorlatilag ugyanazok, a testben lejátszódó kémiai folyamatok nem változtak számottevően. Magatartásunk mindig igazodott a minket körülvevő természeti változásokhoz. Akkor mi lehet a különbség?

A szerződés megszegése csúnya válást eredményez

Az íratlan társadalmi szerződés addig tartott, amíg meg nem jelentek a tömött városok és államok. Az idő elteltével ugyan változtatni kellett a konvenciókon, de az eredeti koncepció megmaradt: a védelemért cserébe az ember megfelel a szabályoknak. A vezető uralkodó osztályok és a nagy többség között azonban egyre szélesebb és mélyebb szakadék jött létre, a társadalom túl nagynak, túl nehézkesnek és túl kezelhetetlennek bizonyult. A XIX. századi Európában a lázadás szükségessége mindenhol jelen volt. Az emberek a természet erői és ember általi elnyomás miatt szenvedtek, míg a kiszolgáltatottságra a lázadás nem lett az egyetlen válasz, a modus operandi.

Forradalmak azonban nem törnek ki egyszerűen csak azért, mert elégedetlenek vagyunk a status quo-val.

Felkelések akkor kezdődnek, amikor az emberek úgy érzik, az ígért változást elcsalták a szemük előtt, és szabadságukért és jogaikért csak akkor harcolnak maguk is, ha saját bőrükön érzik, hogy a privilégiumokat megvonták tőlük és autonóm döntésükben korlátozzák őket. Mindez megtörténhet az ideológiai spektrum bármely pontján, ugyanúgy táplálhatja a radikális baloldali anarchisták dühét, mint a szélsőjobboldali neonáci-fasiszta mozgalmak haragját, vagy hívhatja a hétköznapok emberét menetelésre. Így válik a forradalom mindenki sajátjává.

Amikor a kormányok a konfrontáció miatt haboznak, bizonytalanul mérlegelve, hogy engedjenek-e a reformköveteléseknek vagy szétzúzzák az ellenzéki erőt, akkor kap igazán lángra a forradalmi pezsgés szikrája. Akkor alakul ki forradalom, amikor az „elnyomás van olyan szintű, hogy mártírt kreáljon, de nem elég erős ahhoz, hogy a forradalmat még csírájában elnyomja. Ilyenkor nem hosszú távú, hanem rövid távú strukturális problémák, amik robbanásszerű érzelmeket váltanak ki”– mondja David Laven, a Nottingham Egyetem professzora.

Áltámogatók a reformcsoportunkban?

A túlhevített szituációban mindenki szinte köteles oldalt választani. Így alakulhat ki, hogy azokon kívül, akik teljes meggyőződéssel, azonosulva az érdekkel harcolnak jogaikért,

létrejön azoknak a csoportja, akik érzelmi alapokokon vonódnak be a társadalmi konfliktusba,

így nem a jogi, hanem pszichológiai szükségleteiknek adnak teret. Ennek okai lehet:

  • identitáskeresés: vannak, akik nem találják magukat méltónak, bárhogyan is próbálkoznak „a társadalom hasznos tagjai”-vá válni. Ők tévesen azt gondolják, hogy az (ok) sorsát viselik szívükön, pedig egyetlen motivációjuk, hogy valamivel azonosulni tudjanak, ami általánosságban értéknek számít. És mégis mi lehetne méltányosabb tett, mint a haza sorsáért harcolni?
  • társadalmi nyomás: mások úgy igyekeznek kialakítani az önbecsülésüket, hogy aláfekszenek a kortársai által kijelölt normáknak, abban reménykedve, hogy ha mások kedvére tesznek, akkor végre elfogadják. Szintén nem az elvekben hisznek, mégis hangosan kritizálják azokat, akik nem követik az irányt.
  • kontrollvesztettség érzése: egyes országok valóban velejéig korruptak, így elzárják a sikeres utat mindazoktól, akik nem tartoznak a legbelsőbb körbe. Azonban egyesek még a legtámogatóbb környezetben sem képesek elérni céljaikat, viszont saját hibáikat sem tudják bevallani, még önmagunknak sem. Annak érdekében, hogy feloldják magukat a teher alól, képesek beállni egy olyan ügy mögé, amivel a saját tehetetlenségüket és tehetségtelenségeiket végre másra kenhetik.
  • unatkozók: egyesek csupán azért csatlakoznak egy feszült, adrenalinnal töltött, érzelmileg stimuláló mozgalomhoz, mert egyszerűen nincs jobb dolguk és így igyekeznek feldobni szürke hétköznapjaikat.
  • opportunizmus: a lehetőségvadászok azok, akik akkor vonulnak ki, amikor már biztos a győzelem, így addig várakoznak, amíg tisztának nem látszik a konfliktus végeredménye. Például egy kormányváltó forradalomhoz sokan csak azért adják nevüket, mert eltéríthetetlennek tűnik a mozgalom sikere, és szeretnék, ha ők is a győzelemre vitt csoport tagjai között lennének.

Azok, akik az utóbbi, érzelmi alapú csatlakozók táborát erősítik, sosem fogják bevallani, hogy nem képesek azonosulni az adott üggyel, ami utcára vitte a tömeget, egész egyszerűen azért, mert valószínűleg ők maguk sem tudatosították ezt magukban. Ők azok, akik az őket érő vádak vitájában nagyon agresszíven fogják védeni magukat (hajlamosak torzítani a tényeket és megváltoztatni észlelésüket), mert a vita elvesztésével új identitásukat is elveszítenék és újra „méltatlanná” válnának.

Felhasznált szakirodalom:

Deschamps, J. C., Devos, T. (1998). Regarding the relationship between social identity and personal identity. In: Worchel, S., Morales, J. F., Paez, D., & Deschamps, J. C. (Eds). Social Identity: international perspectives. London: Sage Publications.

Jones, A. (2011): The Psychology of Revolution – Past and Present

M. Farouk Radwan: Why do people protest (The psychological drives behind protests & revolutions)

Hirdetés
FELHASZNÁLT IRODALOMThe Daily Beast
MEGOSZTÁS
A szerző kommunikátor, a Mindset Politikai pszichológia rovatának szakújságírója. A Budapesti Corvinus Egyetem mesterszakos hallgatója politikai kommunikáció szakirányon, a Mathias Corvinus Collegium nemzetközi kapcsolatok szakirányát 2017-ben végezte el.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ