Az elmúlt hetekben a szexuális zaklatásról szóló hírek robbantották fel a médiát: a Weinstein-ügy után itthon Sárosdi Lilla színésznő nevezte meg húsz évvel ezelőtti zaklatóját, Marton László színházigazgatót, majd egy újabb hollywoodi színészről, a napokban pedig a Budapesti Operettszínház művészeti vezetőjéről derültek ki hasonlók. Hogy néz ki, amikor szélsőségek ítélkeznek elkövetők és áldozatok felett? Miről is szól valójában az abúzus? Hova fordulhatnak az áldozatok? Horváth Zsófia véleménycikke.

A Harvey Weinsteinnel kapcsolatos szexuális zaklatásról szóló történetek kontinenseken átívelő #metoo-lavinát indítottak el. A témának hirtelen milliónyi szakértője lett, az empátia teljes hiányáról tanúskodnak egyes hozzászólások, rengeteg szoknyahosszt illető „jótanács” érkezik még mindig. Az eredeti bejegyzést sokan támadták kirekesztő volta miatt, hiszen csak a nőket ért erőszakra hívja fel a figyelmet. Ennek ellenére rengeteg férfi áldozat is felfedte magát, köztük a Kevin Spacey-t évekkel ezelőtti zaklatással vádoló férfi is. Spacey a vádakra reagálva jelezte, hogy nem emlékszik az esetre, egyben jó ötletnek tartotta kihasználni – és elterelni – a figyelmet azzal, hogy előbújik mint meleg férfi. Kérdés, hogy a bocsánatkéréssel társult coming out milyen hatással lesz a meleg közösségekre. Az erőszak ugyanis nem a szexről, a genderről, az életkorról vagy a szoknyaméretről szól.

Az erőszak a hatalomról és az azzal való visszaélésről szól.

Spacey kijelentésével pedig erősítheti a meleg férfiakat érő, erőszakossággal kapcsolatos előítéleteket.

Bár az első eset óta több áldozat is jelentkezett, a Kártyavár (House of cards) sorozat stábja pedig megerősítette a Spacey viselkedésére vonatkozó vádakat, mégis sokan hitetlenkedve fogadják a hírt, mely szerint az Oscar-díjas színész fiatalkorúak ellen is követett el szexuális bűncselekményeket.

A Spacey-ügy okozta reakció nem sokkal különbözik a hazai Sipos-ügy vagy a bicskei gyermekotthonban történt erőszakra adott reakcióktól. Az „Ő nem tehette, hiszen olyan kedves/jó szakember/profi színész/jó ember/stb”-féle hozzáállás egy olyan kognitív torzítás, ami automatikusan kétségbe vonja az áldozatok szavát, sokszor áldozathibáztató, az elkövetőt felmenti és félelmet kelt a még elő nem bújt áldozatokban, ezzel akadályozva a többi eset napvilágra kerülését. A férfi áldozatok előbújását az őket érő homofób előítéletesség egyébként is hátráltatja, ahogy láthattuk ezt a Budapesti Operettszínház áldozatainak esetében is.

De mi történik, ha a radikális PC elkezd foglalkozni a szexuális abúzussal?

Valószínűleg semmi jó. A „minden férfi dögöljön meg” és a „bakokat ki kell herélni még pubertáskorban”-féle extrém szélsőséges és gyűlöletkeltő kijelentések nemhogy nem az áldozat pártján állnának, de még rosszabb helyzetet is teremtenek nekik.

A szélsőség ugyanis láthatóan szélsőséget generál.

Ezek után az érzelmektől elvakult, objektív gondolkodásra kevésbé képes többség sokkal inkább fogja a továbbiakban történetüket megosztó áldozatokat az utóbb idézett gyűlöletkeltő kijelentés gazdája, Fábián Anita mellé sorolni. Ahogy tette azt a PC-ellentábor Quentin Tarantino esetében, amikor a színész semleges PR-szövegét osztotta meg – mely szerint még pár napra szüksége van, hogy összeszedje magát és valóban reagálni tudjon barátját ért vádakra, és ezzel előkelő helyet is nyert a Weinsteint pártolók klubjában. Pedig az, hogy a (szexuális) abúzus áldozatainak előbújását mennyire övezi támogató vagy inkább áldozathibáztató légkör, egyformán felelősségünk mindannyiunknak. A Fábián Anita-féle, egyes csoportokról (itt férfiakról) abszurd mértékű gyűlölettel beszélők nem csak az adott csoport elleni uszítás miatt lennének felelősségre vonhatók.

Az, hogy a valódi áldozatok történeteit kihasználva visszaélnek azzal a figyelemmel, amit ők kaptak, nem más ugyanis, mint abúzus.

A szexuális abúzus naponta előforduló bűncselekmény, fajtáit azonban kevesen ismerik, jogi következményei szakemberek számára sem egyértelműek: ez pedig politikai kérdés is.

Miért ne lehetne Lex Sárosdi?

Sárosdi Lilla jogi képviseletét a PATENT Egyesület vállalta. Az Egyesület jogvédői évek óta biztosítanak jogsegélyszolgálatot és pszichológiai tanácsadást áldozatoknak, valamint a törvényalkotók számára javaslatokat, a bíróságok, hatóságok, szociális ellátórendszer munkáját szakmailag segítő anyagokat, az érintettek és környezetük számára ismeretterjesztő kiadványokat készítenek.

Az Egyesület jogvédője, Spronz Júlia szerint a Btk. bár lehetne pontosabb, a fő problémát abban látja, hogy

nincsenek megfelelően képzett, a szexuális abúzusra specializálódott jogalkalmazók.

Bár több jogvédőtársával tettek már kísérletet 2012 elején is – amikor a jelenlegi Btk.-t kodifikálták – olyan változtatásokra, melyekkel hatékonyabban, specifikusan tudnák kezelni az ügyeket: ezek a változtatások nem valósultak meg a 2013-ban hatályba lépett Btk.-ban. Mindez annak ellenére történt, hogy a hatályba lépés előtt kiküldtek egy tervezetet társadalmi egyeztetésre, amelyben viszont szerepelt a „szexuális zaklatás” mint bűncselekmény kategória: ez pedig pontosan az a tényállás, ami magába foglalja az elmúlt hetek történeteit. Spronz elmondása szerint egy ilyen hatékony és jól megfogalmazott kategória feltehetőleg azért kerülhetett ki, mert arra szoktak hivatkozni, hogy visszaélésre ad okot. Ugyanezt a kifogást hangoztatták sokan például akkor, amikor a házastársakra is
kiterjesztették az erőszakos közösülés tényállást.

Spronz a Mindsetnek elmondta:

Politikai akarattól is függ, hogy képezzék a jogalkalmazókat,

ami a felelősségre vonást és az áldozatokat kevésbé traumatizáló rendőri és bírósági eljárásokat is maga után vonná. Spronz szerint jó példa erre az Ausztriában, Spanyolországban vagy Angliában működő rendszer, Magyarországon azonban még olyan elavult és felesleges gyakorlatokat alkalmaznak, mint a szembesítés. A büntetőeljárás jellegzetessége pedig, hogy ugyanazt megismétlik a bírósági szakaszban, mint a nyomozati szakaszban, előbbinél persze már plénum előtt, akár évekkel később is, hiszen az ügyek elhúzódnak. A lehetséges többszörös traumatizálódás és a gyakori áldozathibáztató hozzáállás is oka annak, hogy az áldozatok nemhogy nem fordulnak rendőrséghez, de akár hosszú évekig is hallgatnak az abúzusról.

A hatályos Btk. szerint a legtöbb szexuális bűncselekmény esetében harminc napon belül tehet feljelentést az áldozat. Ez azonban irreális elvárás az áldozat felé, és egyáltalán nem reflektál a valódi élethelyzetükre: elég lenne belegondolnunk, hogy sokszor a trauma okozta állapot nem teszi ezt lehetővé, de az áldozat gyakran függő kapcsolatban van az elkövetővel (párkapcsolaton belüli bántalmazás, főnök-beosztott viszony), ami szintén lehetetlenné is teheti az ilyen rövid időn belüli bejelentést. Spronz Júlia elmondta,

a legsúlyosabb minősített esetben is maximum tizenöt év lehet az elévülési idő:

így Sárosdi Lilla esete is ennek esik áldozatul.

A Sipos-ügy kapcsán történt változás: megszületett a Lex Sipos, a különbség annyi, hogy itt kiskorúakról volt szó. Az elmúlt hetekben napvilágot látott esetekben az áldozatok mind nagykorúak: ezzel együtt egyáltalán nem számítanak egyedinek.

Vajon, ha lenne egy Lex Sárosdi, több évtizedek óta hallgató áldozat merne beszélni?

Valószínűleg igen.

Az izmusok talaján egyensúlyozva

Évek óta kérdés, miért nem ratifikálta még Magyarország a 2014-ben aláírt Isztambuli Egyezményt, melynek célja az áldozatok védelme, az erőszak megelőzése, az elkövetők büntetlenségének megszüntetése. Bár feminista (nem összetévesztendő a nősovinisztákkal) csoportok évek óta kampányolnak mellette, volt példa rá, hogy férfijogi egyesületek nevezték diszkriminatívnak az egyezményt, hátráltatva így az előre lépést.

A kirívó szélsőséges hozzáállások egyértelműen nem segítik az abúzusprevenciót, utóbbi azonban a segítő szakmán belül sem a legmegfelelőbben működik:

az áldozattá válás prevencióját tartják elsősorban szem előtt, az elkövetővé válás prevenciója helyett.

A #metoo-kampány is a (női) áldozatokat rakta reflektorfénybe, nem pedig az elkövetőket. Számos módszer létezik, hogyan előzzük meg az elkövetővé válást: a felelős felvilágosítás, a szexuális nevelés és az érzékenyítő programok mind idetartoznak. Mindez abban is segíthet, hogy áldozathibáztató magatartással ne mentsük fel az elkövetőket, tudjunk különbséget tenni emberi és szakmai minőségükben, vagy tudjuk, hol a határ udvarlás és zaklatás között.

A képletet nehezíti az egyre inkább teret nyerő radikális PC, gyűlöletkeltő nősoviniszta vadhajtásával, mely megalapozza a félelmet: addig hígulhatnak a fogalmak, míg minden negatív tapasztalat erőszaknak számít majd? Egy biztos: szélsőséges válasszal nem találjuk meg a középutat, sem a megoldást, pedig rövid időn belül egyre több előbújásra számíthatunk.

•••

A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az író álláspontját tükrözi.

 

Abúzusprevenciós kiadványok, eszközök:

http://fszk.hu/abuzus/

PATENT Egyesület:

„Ingyenes jogsegélyszolgálatunk létfontosságú jogi és pszichológiai információkat oszt meg a hozzánk forduló nőkkel. A bántalmazó kapcsolatban élő nőknek különösen fontos, hogy a vonatkozó jogszabályok mellett az emberi jogaikkal is tisztában legyenek.

A jogsegély elérhetõ telefonon szerdánként 16 és 18 óra között és csütörtökönként 10 és 12 óra között a 06-70-25 25 254 mobilszámon, illetve emailen a jog@patent.org.hu címen folyamatosan.”  A PATENT Egyesület bántalmazott férfiak számára is segítséget nyújt.

Forrás:

http://patent.org.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ