A kollektív nárcizmus egyre gyakrabban bukkan fel napjaink világpolitikájában, így fontos lehet megértenünk, pontosan hogyan is alakul ki az egyén szintjén. Definíciója sokban hasonlít az egyéni nárcizmuséhoz, a két jelenség mégsem jár szükségszerűen együtt. A legfrissebb kutatások szerint a kollektív nárcizmus mögött rejlő pszichológiai mechanizmusok féltárásában a sérülékeny és a grandiózus egyéni nárcizmus önálló vizsgálata nyújthat megoldást.

Cikksorozatunk első részében a kollektív nárcizmusról írtunk: arról, hogyan találkozhatunk a kollektív nárcizmussal az aktuális világpolitikában, illetve arról, milyen problémákhoz vezethet a kollektív nárcisztikus csoportok politikai hatalomhoz jutása. A csoportok közötti konfliktusok fokozódásának elkerülésében lényeges szerepet játszhat a kollektív nárcizmus mögöttes pszichológiai folyamatainak ismerete.

A kollektív nárcizmus fogalmát először Theodore Adorno vezette be a szakirodalomba (1963/1998). Ezzel a jelenséggel magyarázta a Náci párt támogatottságát a 30-as évek Németországában. Érvelése szerint az eltúlzott nemzeti tekintély-érzet az egyén rejtett gyengeségét kompenzálhatja.

Egy idealizált, teljhatalmú csoport tagjaként a törékeny ego menedékre lelhet

az elidegenedés, a gyengeség és az önhibáztatás érzetétől.

A kollektív nárcizmust a saját csoport eltúlzott nagyszerűségébe vetett hit jellemzi, melyben a külvilág felőli elismerés központi szerepet játszik (Golec de Zavala, Cichocka, Eidelson, & Jayawickreme, 2009). Ez a definíció részben az egyéni nárcizmus – egy eltúlzott önkép, mely mások csodálatától függ (Morf & Rhodewalt, 2001) – kivetülése lehet az önmagunkról kialakított kép társadalmi szintjén. Az egyén saját nagyszerű önképe azonban ellentmond Adorno elméletével.

Korábbi kutatások szintén ellentmondásosak a kollektív és egyéni nárcizmus között észlelt korrelációkra nézve. Az eltéréseket elkönyvelhetnénk egyszerű mintavételi hibának. Az egyéni nárcizmus két fajtájának önálló tanulmányozása azonban lehetővé tette a kérdés vizsgálatát egy új szemszögből.

Grandiózus Nárcizmus és Sérülékeny Nárcizmus

Bár mind a grandiózus (másnéven vastagbőrű) nárcizmust, mind a sérülékeny (másnéven vékonybőrű) nárcizmust egy alapvető kiváltságosság érzet és ellenszenvesség jellemzi, sok mindenben eltérnek egymástól (Miller, Lynam, Hyatt, & Campbell, 2017).  Míg a grandiózus nárcizmus magas önértékeléssel, a sérülékeny nárcizmus alacsony önértékeléssel jár együtt, illetve

fokozott érzékenységgel a társadalmi elutasításra.

A grandiózus nárcizmus továbbá kapcsolódik az önbizalomhoz, a saját érdem kinyilatkoztatásához, és mások kizsákmányolásához. Ezek a személyek ellenszenvesek lehetnek, hiszen úgy gondoljak, dominálhatnak mások felett. Ezt a kiváltságot jogosnak érzik, mivel szerintük kepésségeik kimagaslóak, teljesítményeik felsőbbrendűek másokhoz képest. Sőt, önmagukat attraktívabbnak tartják az emberek többségénél. A külvilág gyakran agresszívnek, makacsnak, és beképzeltnek láthatja az ilyen típusú személyeket.

A sérülékeny nárcisztikus egyén alacsony önbecsülését kompenzálhatja egy erős csoport tagjaként.
A sérülékeny nárcisztikus egyén alacsony önbecsülését kompenzálhatja egy erős csoport tagjaként.

Ezzel szemben a sérülékeny nárcisztikus egyéneket a külvilág félénknek, bizonytalannak, szorongónak láthatja. A nárcizmus ezen típusa pozitívan korrelál a bizalmatlansággal és azzal az előítélettel, miszerint mások ellenséges szándékkal állnak az egyénhez. Személyes interakcióikat cinikus, barátságtalan és gyanakvó viselkedésmód jellemezheti. Ellenszenvesek lehetnek, mert gyakran azt gondolják, mások ellenük vannak. Mivel úgy érzik, többet szenvednek, mint mások, szubjektív megítélésük szerint jogosan számíthatanak kiváltságos bánásmódra a külvilág felől.

Sérüléleny Kollektív Nárcizmus?

A sérülékeny nárcisztikus egyének interperszonális kapcsolataikban nehézségeket tapasztalhatnak. Ezt részben okozhatja, hogy amennyiben fenyegetve érzik önértékelésüket egy külső esemény vagy személy által,

reakciójuk gyakran agresszív, ellenséges.

Amint azt a cikksorozat első része is szemléltette, hasonló reakciókra lehetünk figyelmesek kollektív nárcisztikus egyének részéről is. Ezt kiválthatja egy külső fenyegetésnek ítélt esemény vagy cselekedet saját csoportjuk státuszára nézve, illetve a saját csoport felsőbbrendűségének el nem ismerése.

Az efféle válasz mechanizmust pszichológiai kísérletek is szemléltetik (Golec de Zavala, Cichocka, & Iskra-Golec, 2013). Amerikai résztvevők azt gondolták, egy brit cserediák Amerikában szerzett tapasztalatairól olvasnak. A résztvevők fele véletlenszerűen egy, az amerikai kultúrát negatív, másik felük pozitív fényben feltüntető beszámolót olvastak. A negatív értékelésben példaul a következő állítások szerepeltek: „Az Amerikaiakról az jut eszembe, nagyon materiálisak es arrogánsak. Úgy gondolom, közönyös emberek alkotják ezt a nemzetet, nem tudnak túl sokat más országokról és kultúrákról.” Ezen állítások megfelelője a pozitív értékelésben így hangzott: „Az Amerikaiakról az jut eszembe, hogy barátságosak és optimisták. Úgy gondolom, szorgalmas emberek alktoják ezt a nemzetet, mind a saját mind mások erőfeszítéseit megbecsülik.” A kutatás egy későbbi fázisában a Kollektív Nárcizmus Skálán magas pontszámot elért résztvevők a negatív értékelés olvasását követően ellenséges magatartást és attitűdöt indikáltak a brit nemzet felé.

A kollektív illetve a sérülékeny egyéni nárcizmus között több hasnlóságot is felfedezhetünk. Így talán nem meglepő, hogy a kutatások is pozitív korrelációt mutatnak a két jelenség között (Golec de Zavala, 2017). Ezzel szemben a kollektív nárcizmus és a grandiózus egyéni nárcizmus között úgy tűnik, nincs ilyen fajta kapcsolat.

Ezek az eredmények alátámasztják Adorno elméletét. A sérülékeny nárcisztikus egyének úgy érzik, kiváltságos bánásmódot érdemelnek a saját életükben átélt nehézségek miatt. Amennyiben ezt a bánásmódot nem kapják meg, és mellőzve érzik magukat az egyén szintjén, erős csoportok tagjaként azonsítják önmagukat. A saját csoport hatalmával és tekintélyevel kompenzálják alacsony önértékelésüket.

Amennyiben a saját csoport tekintélye megrendül, sérül az önmagukról alkotott képük.

Ezzel magyarázható, hogy a csoportjuk tekintélyére irányuló legapróbb fenyegetettségre is hiperszenzitívek, és, hogy miért érzik szükségesnek a fenyegető külső csoport azonnali büntetését.

Források:

Adorno, T. (1963/1998). Critical models: Interventions and catchwords. New York: Columbia University Press.

Golec de Zavala, A. (2017). Collective narcissism: consequences of exaggeration of the in-group image. In Hermann, A., Brunell, A. & Foster, J. (Eds.) The Handbook of Trait Narcissism: Key Advances, Research Methods, and Controversies.  Springer.

Golec de Zavala, A., Cichocka, A., & Iskra-Golec, I. (2013). Collective narcissism moderates the effect of in-group image threat on intergroup hostility. Journal of Personality and Social Psychology, 104, 1019-1039. doi: 10.1037/a0032215

Golec de Zavala, A., Cichocka, A., Eidelson, R., & Jayawickreme, N. (2009). Collective narcissism and its social consequences. Journal of Personality and Social Psychology, 97, 1074 -1096. doi: 10.1037/a0016904

Miller, J. D., Lynam, D. R., Hyatt, C. S., & Campbell, W. K. (2017). Controversies in narcissism. Annual Review of Clinical Psychology, 13(1).

Morf, C. C., & Rhodewalt, F. (2001). Unraveling the paradoxes of narcissism: A dynamic self-regulatory processing model. Psychological Inquiry, 12, 177-196. doi:  10.1207/S15327965PLI1204_1

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ