Pár évtizede a politikailag korrekt, „PC” kommunikáció egymás véleményének, vallásának, kulturális, etnikai hovatartozásának tiszteletben tartását jelentette. A PC radikalizálódása ma már vitathatatlan tény, egyre több a tabunak számító kifejezés, mindez pedig szorongást okoz az emberekben. Hogyan tud segíteni a kríziskommunikáció a PC uralta világban? Mi az a Trump-krízis effektus? Mi az, amit a humorista megtehet, de a politikus nem? Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakértővel, a Spindoc Kommunikációs Hálózat alapítójával beszélgettünk.

Jelent új kihívásokat a kríziskommunikáció terén a PC kommunikáció fokozatos radikalizálódása? 

A PC kommunikáció eredendően azt jelentette, hogy egymást tiszteletben tartva, asszertív terminológiával kommunikálunk. Nem csak „széplelkűséget” takart. Valóban hosszú távú és jó hatásai voltak, azonban az elmúlt években radikalizálódott, ez pedig nagyon rosszat tesz ennek az eredendően előremutató műfajnak.

A kríziskommunikáció fő célja a reputációvédelem.

Ám általánosságban elmondható, hogy a krízis után az elismertség szintje már nem fogja elérni azt a szintet, ahol az esemény előtt volt. Úgy tűnik ugyanis, a legtöbb krízist – akár cégekről, akár politikáról beszélünk – a meggondolatlan megnyilvánulások jelentik.

El kell fogadnunk: a nyelv használata teremtő erő, a szómágia működik, van jelentősége milyen kifejezést használunk adott helyzetben. Figyelni kell tehát, hogy bármennyire is frappáns, feleslegesen ne legyen bántó a mondandónk.

A közösségi média népszérűsödése új felületet nyitott a kríziseknek is?

A közösségi oldalakon névvel-arccal lehet a tartalmakhoz hozzászólni, emiatt a korábbi álneves fórumhozzászólásokhoz képest sokat finomodott a közösségi kommunikáció.

Van csábító ereje a gyors, nagy tömeg elérését biztosító felületnek:

előfordulhat, hogy meggondolatlanul teszünk közzé tartalmakat, amit aztán megbánunk.

Ez krízis tekintetében mindenképpen rizikófaktor, hiszen ami az internetre felkerül, az ott is marad. Szűrni tudjuk, hogy kik láthatják a megosztásainkat, de ahogy bármilyen nyilatkozatnál, a Facebook megosztásoknál is a tudatos jelenlét a fontos, az át nem gondolt, érzelmekkel fűtött megosztás ugyanis táptalaja lehet a krízisnek.

Donald Trump előszeretettel használja a Twittert, megosztásai azonban a cégek, világmárkák szempontjából is fontosak lettek. Mi is az a Trump-krízis effektus?  

Trump elszabadult hajóágyúként működik a Twitteren, tweetjei új kockázati tényezőket is jelentenek a cégeknek. A Reuters hírügynökség elemezte, hogy az elnök üzenetei után hogyan alakulnak az egyes cégek tőzsdei értékei, és jelentős összefüggésre bukkant: volt olan, amelynek négymilliárd dollárt esett az értéke egyetlen negatív tweet miatt.

A vezető politikusoknak pozíciójuknál fogva jelentős befolyásuk van az üzleti életre,

ám ez hatalmas felelősség.

Ha már az új megválasztott elnök, ilyen „aktivista” szerepet vállal, a cégeknek nem árt felkészülniük a kríziskommunikáció terén is. Minden brandnek vannak sebezhető pontjai: ezeket fel kell deríteni, kockázatelemzést kell végezni. Fontos a folyamatos médiamonitoring, a részvénypiacon érdekelt cégek esetében pedig kiemelt fontosságot nyer ennek gyorsasága. A válság-team segíthet a háttérmunka és a saját, kész narratívák összeállításában, a közösségi média pedig saját fegyverként is használható a gyors reagálás és elérés eszközeként. A követők, fogyasztók táborának erejét sem szabad lebecsülni, támogatásuk szilárdsága mindenképp védelmet jelent.

Van Trump kríziskommunikációjának bármilyen mintázata?

Nehéz helyzetben vannak a politikusok, hiszen változó körülmények között kell „fenntartható” véleményeket megfogalmazniuk. Az esetleges szemléletváltásokat viszont fel tudják használni ellenük a karaktergyilkosságok során, ezért fontos, hogy legyen az ilyen esetre jó narratívájuk.

Trump fellépése agresszív trenddiktáló, jelenleg nem meghatározható a karakterisztikája, inkább kríziseket okoz, mint kommunikálja őket. Ennek az agresszív, aktivista fellépésnek lehet az imázsteremtés a célja: most teszi le a névjegyét, ezt pedig csak a ciklus elején lehetséges.

A PC kommunikáció az elmúlt húsz évben vált üggyé, a határfeszegetés ma már komoly következményekkel jár. Van olyan eszköz, amivel vissza lehet terelni a rendes medrébe?

Hofi Géza idejében senki sem szisszent fel a közönség soraiban, ha elhangzott egy-egy élesebb poén, ma már cenzúrázzák a vicceket is, ez azonban belülről feszíti az embereket: szorongást okoz. Megjelent pár olyan erő, amely a szélsőségekből újra a középút fele terelheti a PC-t, ezek pedig az olyan híres humoristák, mint Louis CK vagy társadalomkritikák, mint a South Park.

Rájuk „nem vonatkoznak” a szabályok,

kimondhatják a kimondhatatlant.

Ennek azonban feltétele, hogy nem uszító vagy gyűlöletkeltő ahogy mindezt teszik, ráadásul saját magukból is viccet csinálnak: így megmarad poénforrás jellegük. Az embereknek pedig szükségük van erre: azzal, hogy egy humorista kimondja, amit ők nem mernek, és szabad nevetniük, feloldódik a szorongás. Amikor egy politikus jelenti ki, hogy nem lesz politikailag korrekt, azt érezhetjük veszélyesnek: az már nem szorongásoldó szelepkiengedés, az káros hatással lehet a közgondolkodásra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ