Hirdetés

Intenzív hetet zárt április közepén a Pécsi Pszichológia, hiszen a Pszichológia Intézet huszadik, a képzés huszonötödik jubileumi évfordulójára és a Pszieszta idei rendezvénysorozatára is ugyanazon a héten került sor, így négy napon át a pszichológiáé volt a főszerep a városban.

Hirdetés

Április 11-én ünnepeltük a pécsi pszichológia képzés huszonöt, és  a Pszichológia Intézet megalapításának huszadik évfordulóját. Az ünnepséget Oszoli-Pap Márta vezetésével az Aviso Gyermekkar nyitotta meg, majd prof. dr. Bódis József rektori köszöntőjét hallhattuk.

A rektor úr gratulációja és jókívánságai után prof. dr. Bereczkei Tamás dékán, a Pszichológia Intézet igazgatója vette át a szót. Köszöntőjében kiemelte, hogy néhányan még ma is az intézet falai között tevékenykednek azok közül, akik annak idején lefektették azokat az alapokat, melyek mentén a pécsi képzés elindulhatott.

„Pontosan tudták, hogy történelmet csinálnak”

– utalt vissza az alapítókra, akik huszonöt évvel ezelőtt egy önálló diszciplinát hoztak létre a semmiből Pécsett.

A pécsi pszichológia szak fejlődése

Időutazásunk során végigvettük, hogyan is alakult a pécsi képzés az elmúlt negyed évszázadban. Kezdetben még osztatlan képzésben lehetett pszichológiát tanulni, majd ez átalakult, megérkezett a Bologna-rendszer, így alap- és mesterképzésben működött tovább az oktatás. Ezek után alapították meg a levelező képzést, melyet a felnőtt és gyermek klinikai szakképzés követett, a mentálhigiénés képzéssel a nyomában. Nem sokkal később sikerült elindítani az angol nyelvű alapképzést is, és ezzel nagyjából egy időben alakult meg Pécsett is az önálló Pszichológia Doktori Iskola, amivel Pécsen kívül egyedül az ELTE büszkélkedhet hazánkban. Azt is megtudtuk, hogy jelenleg körülbelül nyolcszáz hallgatója van a pécsi szaknak, ami évről évre növekedést mutat.

„Sikerünk titka talán a gyors felismerő képességünkben rejlik”

– folytatta Bereczkei, és kiemelte, hogy az is a feladatok közé tartozik, hogy a folyton változó világ igényeit is felismerjék, és időben alkalmazkodni tudjanak hozzá. Ennek egy remek példája, hogy jelenleg is egy gyógypedagógus szak elindításán dolgoznak a Neveléstudományi Intézettel együttműködve.

Merre tovább?

Mivel a pszichológia rendkívül széles spektrumot fed le, ami a pécsi intézetben folyó kutatások repertoárjából is látható, Bereczkei szerint „a jelenlegi környezetben csak előre lehet menekülni”. Most is a megújulás küszöbén van az intézmény, a fejlődés érdekében folyamatosan fejleszteni kell a képzést, a kutatási lehetőségeket, és olykor ez a fejlődés szerkezeti változtatásokat is megkövetel. Összekapcsolva mindazt, ami az elmúlt huszonöt évben történt, és azt, ami a következő időkben fog, beszédét az alábbi gondolattal zárta:

„A jó hírem nem is az, hogy mennyi mindent elértünk, hanem az, hogy sehol sem tartunk”.

A pszichológia komplex, állandóan változik, naponta számtalan új eredmény születik, így nem állhatunk meg, mert még rengeteg kutatni és felfedezni valót rejteget magában.

Dr. Révész György, a képzés egyik alapítója repítette vissza a hallgatóságot a kezdetek kezdetére, beavatva a közönséget annak a fáradhatatlan, lelkes és szemfüles csapatnak a kitartó munkájába, akik nélkül a teremben ülők ebben a formában biztosan nem ülhettek volna ott. A jubileumi előadások során alkalmunk nyílt bepillantani olyan Pécsett végzett szakemberek munkájába, akik ma a pszichológia különböző területeit képviselik a munkaerő piacon. A születésnapi torta és pezsgő elfogyasztása után az összes képzés és szakirány bemutatása maradt már csak hátra, segítve ezzel egymás munkájának mélyebb megismerését, illetve a választás előtt álló hallgatók döntését. A rendezvényt az Ostinato zenekar műsorával zárták.

Pszieszta

Április közepén rendezték meg a Pécsi Pszichológus Napokat (Pszieszta), melynek idén a Civil Közösségek Háza adott otthont. A főesemény a Tradíció és Innováció címet viselte, így előadásai és worshopjai is e témát járták körül. A kizárólag pszichológus hallgatókból álló szervezőcsapat idén is kitett magért, és ahogy azt már megszokhattuk, színes programkínálattal várták a pszichológia iránt érdeklődőket.

A Pszieszta többek között azért is egy kiemelt eseménye az évnek, mert minden évben a megnyitón adják át a Kézdi Balázs Díjakat, melyeket a legkiemelkedőbb mesterszakos hallgatók nyerhetnek el. Idén külön büszkeség volt számunkra, hogy a díjazottak között tudhattuk szervezőcsapatunk egyik tagját, Major Juttát is.

A háromnapos programsorozat előadásai és műhelyei a pszichológia széles spektrumát fedték le, bárki könnyen megtalálhatta a kedvére valót. Hallgathattunk előadást a matematikai szorongás jelenségéről, a reklámok befolyásoló erejéről és a szenvedélybetegségekről, de kipróbálhattunk retro és manapság népszerű társasjátékokat is.

Dr. Czibor Andrea Nemi különbségek a munkaerőpiacon címmel tartott előadásában megismerkedhettünk a nemzetközi kutatási eredményekkel és a nemi különbségekre vonatkozó szervezetpszichológiai fogalmakkal, valamint betekintést nyerhettünk a Pécsi Tudományegyetem Szervezetpszichológiai Kutatócsoportjának munkájába, a jelenleg folyó kutatásokba és eredményeikbe is. A munkahelyi zaklatással (mobbing) foglalkozó kutatások Magyarországon még úttörőnek számítanak, ugyanakkor érdekes és ígéretes területe ez is a pszichológiának.

Osvát Judit a pszichológusi szakma sokszor elkerülhetetlen dilemmáiról beszélt a Pszichológusok Szakmai Etikai Kódexének keretein belül. Előadásában inkább elgondolkodtató kérdésekkel ösztönözte a hallgatóságot, például hogy mit tennének bizonyos helyzetekben mint szakember? Szót ejtett például a villamosdilemmáról, amely a morális döntéshozatal mechanizmusának egyik ismertebb példája. A dilemma így hangzik: elszabadult egy mozdonyvezető nélküli vonat, és mi vagyunk a váltók. Távolabb a síneken elakadt öt ember egy autóban, a sín elágazásának másik vonalán pedig egy ember vesztegel. Mit választanánk?

Megölnénk-e egy embert, hogy megmenthessük a másik ötöt?

Dr. Varga Katalin, az ELTE Affektív Pszichológiai Tanszékének vezetője a modern, erősen technikalizált szülés káros hatásait vetette össze a tradicionális, természetes környezetben történő szüléssel. Előadásában az oxitocin hatásmechanizmusát is bemutatta. Zárásként bemutatta az Úton… Séta a szülés-születés minőségéért kezdeményezést, melyet az ELTE PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának oktatói és hallgatói kezdeményeztek 2014-ben, azóta pedig minden évben megrendeznek.

Természetesen a Pszieszta nemcsak szakmai programok színhelye, hanem a baráti beszélgetéseké is. A Pszieszta az a közösség, ahova visszavárják az embert, és ahova jó lesz visszajönni jövőre is.

 

Fotó: Farkas Zsófia

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ