Hirdetés

Mindenkinek vannak rossz álmai. De mikortól beszélhetünk arról, hogy valaki rémálmoktól szenved, milyen következményekkel kell számolnunk és milyen kezelési módszerek jöhetnek szóba? Erre keressük cikkünkben a választ. 

Hirdetés

Világszinten 800 000 ember élete ért véget egy év alatt öngyilkoság miatt a 2015-ös adatok szerint, míg az USA-ban ugyanebben az évben az öngyilkosság a tizedik helyen állt a halálozási okok listáján, és a számok évről évre emelkednek. Tudjuk, hogy a helyzet itthon sem rózsás: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban Magyarországon 1763 ember lett öngyilkos, mely szám egy csökkenő tendenciáról árulkodik az utóbbi éveket figyelembe véve, de még így is magasnak mondható.

Egy most megjelent tanulmány egy eleddig kevésbé tárgyalt tényező hozzájárulását hangosította fel a szuicidum kapcsán, amikor a rémálmok öngyilkosságban betöltött lehetséges szerepéről írt.

A rémálmokról általában

Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy rosszat álmodtunk vagy rémálmunk volt, de hogyan is határozhatjuk meg pontosan a rémálmok fogalmát? A rémálom akkor válik diagnózissá, ha

 legalább egy hónapon keresztül ismétlődik, úgy, hogy egy héten legalább egyszer megjelennek.

Ijesztő és zavaró álmok, amikre emlékezni szoktunk, és többnyire a REM-fázisban jelentkeznek. Megzavarják az alvást és felébresztik az illetőt, szemben például az egyszerű rossz álmokkal, amikből általában nem riadunk fel. Szorongással töltik el az egyént, lefekvés előtt és napközben is, aki emiatt jelentős szenvedésnyomást él át, és a mindennapi tevékenységek ellátása is deficitessé válhat. Megkülönböztethetjük az úgynevezett „night terrortól” is, mely szintén egy alvászavar, azonban NREM-fázisban jellemző.

A gyakoriságukat nehéz megítélni, mert – ahogyan ez sok más mentális problémánál is lenni szokott – viszonylag ritkán jut el a híre a különféle egészségügyi szolgáltatókhoz, az emberek ritkábban számolnak be róla, mint amennyiszer valóban megtapasztalják. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a rémálmok prevalenciájának becslésében az életkort és a nemet figyelembe kell vennünk, hiszen nők és férfiak, fiatalok és idősek szemmel látható különbségeket mutatnak.

Azt mondhatjuk, hogy a rémálmok inkább a fiatalkorra jellemzők: a 3-6 év közötti gyerekek 50 százalékának vannak rémálmai, ugyanez a szám az egyetemista korosztálynál 19,5 százalék, míg az idősebb felnőtteknél csak 4,3 százalék volt egy felmérés szerint (habár a szorongásos tünetek növelik a megjelenését idősebb korban is). A nők több rémálomról számolnak be: 10-19 és 20-39 éves kor között is emelkedés látható, majd aztán 50 éves kor körül kezdődik egy csökkenés, a stagnálás pedig 60 éves korban kezdődik. Férfiaknál fiatalkorban egy állandó szint jellemző, majd 50 éves kor után ez is elkezd csökkenni.

Rémálmok és pszichopatológia

A rémálmok számos mentális zavarral kapcsolatban állhatnak, melyek közül az egyik legnyilvánvalóbb a PTSD (Poszttraumás stressz zavar). Habár nem mindegyik PTSD-vel diagnosztizált ember számol be rémálmokról, azt látjuk, hogy azok,

akik rémálmoktól szenvednek, gyakrabban küzdenek a PTSD tüneteivel is,

és az ezzel diagnosztizált betegek 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már a poszttraumás stressz zavar előtt is voltak rémálmai, továbbá a rémálmokról beszámolók 70 százaléka teljesítette a PTSD megadásához szükséges kritériumokat.

A rémálmoknak jelentős negatív hatása van a mentális egészségre.

Ez a fajta betegségtársulás arra enged következtetni a tanulmány szerzői szerint, hogy valamiféle közös sérülékenyégről lehet szó: a PTSD és a rémálmok egyaránt rizikófaktorai lehetnek egymásnak. A rémálmok egyébként olyan mentális problémákkal is kapcsolatba hozhatók, mint a szorongás, a pszichózisok, a szkizofrénia, a borderline személyiségzavar és a kábítószerhasználat.

Rémálmok és öngyilkosság

Több kutatás is afelé mutat, hogy a rémálmokat egy kiemelkedő rizikófaktornak tekinthetjük az öngyilkossági kockázat kapcsán, hiszen a vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy a rémálmok a depresszió, a szorongás és a PTSD tüneteitől függetlenül is összefüggésben állnak a szuicidummal: azoknál, akik öngyilkossági gondolatokról számoltak be, szignifikánsan megjelentek a rémálmok is, fekvőbeteg és kórházon kívüli mintán egyaránt. Egy 2007-es kutatás szerint az öngyilkossági kísérleten túl lévő betegek 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szoktak lenni rémálmai, és fele-fele arányban oszlott el az arány a súlyos és az enyhébb rémálmok között.

Ám a rémálmok szerepe nem merül ki az öngyilkossági gondolatokban, melynek tanúbizonyságaként elég csak azt az utánkövetéses vizsgálatot megemlítenünk, mely szerint az alkalmi rémálmokat megtapasztalók 57 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg öngyilkossági kísért által, míg azoknál, akiknél a rémálmok állandóak, ugyanez a szám 107 százalék! Ez különösen megdöbbentő adat, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanez az eredmény akkor is megmaradt az említett kutatásban, ha az insomnia, a depresszió, a stressz és a szorongás hatását kontrollálták, ami azt jelenti, hogy a rémálmok önmagunkban is elegendő rizikótényezőnek bizonyultak. Sőt mi több, egy másik kutatócsoport szerint a rémálmok időtartama is szignifikáns kapcsolatban áll az öngyilkossági rizikóval.

Kezelés

A rémálmok kezelése azért ütközhet könnyen akadályokba, mert ahogyan már említettük, sokszor nem is jut el a hírük az egészségügyi szolgáltatókhoz, ezáltal nehéz őket orvosolni. Ez azért is rossz hír, mert egyébként

rendelkezésre állnak mind gyógyszeres, mind kognitív viselkedésterápiás módszerek.

Ami a farmakológiai szereket illeti, a Prazosin nevű gyógyszert kell megemlítünk, amely egy alapvetően vérnyomás és szorongás kezelésére kifejlesztett szer, de a szakirodalom szerint a rémálmok is sikeresen kezelhetők általa, ugyanakkor még szükségesek olyan kutatások, melyek a hosszú távú hatását vizsgálják.

Egy szintén hatékony módszerként van számon tartva a Képzeleti Ismétlés Terápia (Imagery Rehearsal Therapy, rövidítése „IRT”), mely több tanulmány szerint is eredményesnek bizonyult a rémálmok kezelésében, habár – ahogyan az a tudományban gyakran előfordul – természetesen akadtak ennek ellentmondó eredmények is, például azt pedzegetve, hogy a terápia sokkal kevésbé mondható hatékonynak olyan egyéneknél, akik verbális memória deficittel rendelkeznek.

Ezzel együtt az látszik, hogy mindenképpen komoly tényezővel kell számolnunk, ha a rémálmok szerepét szeretnénk megérteni az öngyilkosságig vezető úton. Az ezen a területen született kutatások számának növelése és a kezelésekről szóló tanulmányok bátorítása olyan dolog, amit luxus lenne nem megtenni, ha figyelembe vesszük azokat a számszerűsíthető adatokat, amik már ma is rendelkezésre állnak, és amikből néhányat ezen cikk keretében szerettünk volna bemutatni.

 

Felhasznált szakirodalom: 

Titus C. E., Speed K. J., Cartwright P. M., Drapeau C. W., Heo, Y., Madorff M. R. (2018). What role do nightmares play in suicide? A brief exploration. Current Opinion in Psychology, (22), 59-62. 

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző pszichológus, pár-és családterapeuta jelölt. Gyakorló szakemberként elsősorban gyermekterápiákkal, másodsorban pár- és családterápiákkal foglalkozik. Főbb érdeklődési területei közé tartoznak a kötődéselmélet és a pszichoterápiák különböző ágazatai, illetve a művészetek és a lélektan kapcsolódási pontjai.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ