Hirdetés

Nem véletlen a mondás: a szokás nagy úr. Charles Duhigg A szokás hatalma című könyvében számtalan olvasmányos példán és kutatási eredményen keresztül fejti ki ennek jelentőségét. Mit árulnak el rólunk a szokásaink, és miként működnek? Hogyan tudunk rajtuk változtatni? Mi jellemzi az olyan sikeres szervezetek szokásait, mint a Starbucks? Könyvajánlónk.

Hirdetés

A mindennapi tevékenységeink több mint 40 százaléka szokásokon alapul tényleges döntések helyett. Emiatt is fontos, hogy tisztában legyünk működésükkel és ezek velejáróival. A Casparus kiadó gondozásában megjelent A szokás hatalma című könyv alaposan körüljárja – számtalan, a való életből vett példán és tudományos kutatáson keresztül – azt, hogyan is alakulnak ki a szokásaink, miként változtathatóak, melyek a sikeres vállalatok kulcsszokásai, valamint ezek hogyan befolyásolják társadalmunk működését. A könyv segítséget nyújt ahhoz is, hogy megváltoztassuk szokásainkat vagy újakat alakítsunk ki.

Szokás és szokáshurok

Azokat a korábban tudatosan meghozott döntéseinket nevezzük szokásnak, melyeket később mindennapjainkban már átgondolás nélkül, automatikusan alkalmazunk. Agyunk folyamatosan törekszik a takarékosságra annak érdekében, hogy az értékes szellemi energiánkat ne kelljen olyan dolgokra pazarolnunk, mint például a cipőfűzőnk bekötése vagy bármilyen hasonló alapvető tevékenység.

Minden egyes szokásunkat egy úgynevezett szokáshurok irányítja,

melyet tanulási folyamat által sajátítunk el. Ennek három eleme van: jel, rutin és jutalom. Ezek folyamatos ismétlődésével végül a jel és a jutalom összekapcsolódása által kialakul egy sóvárgás annak következtében, hogy agyunk már számítani kezd a jutalomra. A folyamat megértését elősegítendő, a könyv számtalan példát hoz, és grafikusan ábrázolja ezek szokáshurokjait. Hogyan néz ki ez annál, aki rendszeresen kocog reggelente? A jel számára lehet akár egy sportruházat, a rutin maga a sportolás, a jutalom pedig az ezáltal felszabaduló endorfin, valamint az elégedettség érzete. A szokások kialakulhatnak tudtunk nélkül is, illetve szándékosan is formálhatók. Ha megértjük hogyan működnek, akkor pedig változtatni is tudunk rajtuk. Akár egyetlen egy szokásunk megváltoztatása hatással lehet az életünk többi területére is.

Amikor már egy jó szokás is nagy hatással bír

Korábbi kutatásokban azt találták, hogy a rendszeresen közösen vacsorázó családok gyerekei jobb eredményeket érnek el az iskolában, valamint magasabb az önfegyelmük és az önbizalmuk is. Azok, akik pedig minden reggel beágyaznak, takarékosabban bánnak a pénzükkel és a munkájukat is hatékonyabban végzik. Itt természetesen nem ok-okozati összefüggésekről van szó, csupán arról, hogy egy-két jó szokás kialakítása kihatással van a többi szokásunkra is.

Hogyan lett a világ egyik legsikeresebb szervezete a Starbucks?

A Starbucks a 2000-es évek második felében hatalmas növekedésnek indult világszerte. 2007-ben minden héten 1500 új dolgozót vettek fel. Tekintettel arra, hogy az üzleti modelljük a kiszolgálás magas minőségén alapult, fontos volt az új alkalmazottak képzése és felkészítése. A cég vezetői hittek abban, hogy az akaraterő nélkülözhetetlen a színvonalas ellátáshoz és a nehéz helyzetek megfelelő kezeléséhez. Ennek érdekében akaraterő-fokozó szokáshurkokat alakítottak ki a munkavállalókban. Olyan oktatóanyagokat készítettek, melyekben rutinok széles választékát kínálták fel az alkalmazottaknak a stresszes szituációk megoldására, a vezetők pedig segítettek ezek begyakorlásában is. Charles Duhigg szerint pontosan ez vezette őket világsikerre.

Árulkodó szokásaink: mit üzenünk velük a reklámszakembereknek?

Szokásaink erősen befolyásolják a vásárlási döntéseinket. Ennek következtében, ha a reklámszakemberek megértik egyes vásárlók szokásait, szinte bármit el tudnak nekik adni. A piackutatók az elmúlt évtizedekben számtalan kutatást végeztek a témában. Rájöttek, hogy az emberek vásárlási szokásai általában valamilyen sorsfordító esemény – például házasság, válás vagy egy gyerek születése – bekövetkeztében változnak meg. Világszerte számtalan kereskedelmi nagyvállalat gyűjti folyamatosan az adatokat fogyasztóik szokásai kapcsán, amit aztán statisztikusok elemeznek. Ez által például a Target nevű amerikai üzletlánc olykor hamarabb tudja egy vásárlójáról, hogy gyermeket vár, mint ő maga, csupán megváltozott vásárlási szokásai alapján. Ilyenkor személyre szabott prospektusokat és kuponokat küldenek neki, mely növeli a valószínűségét, hogy a vevő náluk fog vásárolni, így megnövelve a profitot.

Kiknek ajánljuk a könyvet?

A szokás hatalma kifejezetten olyan könyv, aminek az olvasását nehéz félbeszakítani. A kutatások érthető és érdekes leírása mellett azok eredményeit az életből átvett izgalmas és gyakorlati példákon keresztül szemlélteti. Elmeséli, hogyan vált Michael Phelps szorongó kisfiúból világrekordot döntő úszóbajnokká, és hogyan lett egy vesztes amerikai futballcsapatból Super Bowl győztes, csupán a szokásaik megváltoztatásának köszönhetően.

Miként szoktatta rá egy ember az amerikaiakat a rendszeres fogmosásra?

Hogy érte el egy vezérigazgató, hogy az olvadt alumíniummal dolgozó cégnél kevesebb legyen a munkahelyi balesetek száma, mint egy informatikai vagy könyvelési vállalatnál? Hogyan tették világslágerré a rádiós műsorszerkesztők az OutKast Hey Ya! című dalát, miközben az csúfos bukással indult? Charles Duhigg választ ad ezekre a kérdésekre. Könyve igazi olvasmányos mű, melyhez mindenki tud kapcsolódni. Erősen ajánlott olvasmány azok számára, akik az új év beköszöntével a szokásaikon szeretnének változtatni, azoknak, akik jobb teljesítményt szeretnének elérni a sportban, és azoknak is, akik saját vállalkozásukat szeretnék eredményesebbé tenni sikeres nagyvállalatok példáiból tanulva.

Felhasznált szakirodalom:

Duhigg, C. (2012). A szokás hatalma. Casparus Kiadó, Budapest

•••

Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ