Hirdetés

Legtöbben a munka világára, elsősorban a segítő szakmákra asszociálunk, ha a burnout vagy kiégés szót halljuk. A kiégés azonban ennél sokkal általánosabb jelenség. Az élet szinte bármely területén megélhetjük, hogy belefásultunk egy szerepbe. Különösen igaz ez a szülői szerepre, ugyanis egy friss kutatás arra az eredményre jutott, hogy a szülők 12 százaléka érintett a kiégésben.

Hirdetés

Elsőre talán meglepőnek tűnhet, hogy az élet legörömtelibb területét hozzuk összefüggésbe ezzel a jelenséggel, ám ha megvizsgáljuk a gyerekneveléssel járó életformát és mindennapokat,

nagyon hasonló elemeket fedezhetünk fel, mint azokon a munkahelyeken, ahol gyakori a kiégés.

A segítő szakmákhoz hasonlóan itt is a kapcsolaton van a hangsúly, egy másik ember támogatásán, ám a szakmai szereptől eltérően ennek lehetetlen érzelmi és időbeli korlátokat szabni, ami a burnout megelőzésének leghatásosabb módja lenne. Könnyű belátni, hogy szülőként elkerülhetetlen a túlzott érzelmi bevonódás, sőt a jó szülő-gyerek kapcsolatnak épp ez a lényege. Ugyanígy a szülői szerep nem elhatárolható más életterületektől és nincsenek a „munkavégzésnek” időbeli korlátai. Emiatt szinte egyáltalán nincs lehetőség regenerálódásra.

További hasonló elem, hogy naponta stresszhelyzetekkel kell szembenézni, fokozott érzelmi és fizikai megterhelés jellemző, illetve folyton változnak a körülmények, amikhez alkalmazkodni kell. Szintén párhuzamnak lehet tekinteni, hogy nincs egyértelmű visszajelzés a teljesítményről, sőt a szülőként tett erőfeszítéseket a legtöbben nem ismerik el, mert természetesnek tartják. Ide tartozik az is, hogy kezdetben minden szülő rendkívül lelkes, ambiciózus, fokozott bizonyítási vágy jellemzi.

Kiterjedt kutatások

Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a szülői szereppel foglalkozó szakemberek már a 80-as években felfigyeltek arra, hogy bizonyos szülőknél olyan tünetek jelennek meg, amik túlmutatnak a gyerekneveléssel szinte törvényszerűen együtt járó túlterheltségen és kimerültségen, és inkább a kiégésre hasonlítanak. A témában először publikált mű Edith Lanstrom Christian mother burnout című könyve volt 1983-ban, majd ugyanebben az évben megjelent Procaccini és Kiefaver Parent burnout című könyve is. 1989-ben publikálta Pelsma azt a kutatását, melyben Maslach burnout kérdőívét alkalmazta a szülői szerepre. Ezek a művek azonban szórványosnak tekinthetők és kevés figyelmet kaptak egészen a 2000-es évekig, amikor

a 90-es években bekövetkező társadalmi változások hatására a szülői szerep is jelentősen átalakult.

Ennek köszönhetően ismét fókuszba került a szülői kiégés, hiszen immár sokkal általánosabb jelenség lett, mint a 80-as években.

A bevezetőben említett kutatás tudomásunk szerint a legfrissebb a témában. Roskam, Raes és Mikolajczak, a Louvaini Katolikus Egyetem tudósai publikálták 2017 februárjában. Kutatásuk során több mint kétezer szülőt vizsgáltak meg kérdőíves módszerrel, és a résztvevők 12 százalékánál volt megállapítható a kiégés, melyben apák és anyák egyaránt érintettek voltak.

 A túlzott lelkesedéstől a kiégésig

Mivel a témában az utóbbi két évtizedben egyre kiterjedtebb kutatások folynak, a szülői kiégés folyamata elég pontosan leírható.

  • Az első fázisra a túlzott lelkesedés jellemző. A gyereknevelés fő feladattá válik, az anya otthon marad a kicsivel, túlzott várakozással tekint az új életszakasz elé. Ugyanígy az apa is nagyon lelkes. Jellemzően a gyermekvárás időszaka ez.
  • A második fázis a csökkenő lelkesedés időszaka. A baba megszületése után a napi feladatok és a másoktól való elszigetelődés lassan csökkenti a kezdeti lelkesedést.
  • A harmadik fázisban emocionális reakciók, vádaskodások jelennek meg. A szülők kiábrándulnak a csecsemővel vagy kisgyerekkel eltöltött hétköznapokból. Gyakran elkezdik egymást hibáztatni. Nem ritka, hogy depresszióba esnek vagy agresszívvá válnak.
  • A negyedik fázis jellemzője a teljesítménycsökkenés. A szülők igyekeznek csökkenteni a gyerekkel kapcsolatos teendőket. Próbálják racionalizálni, előre tervezhetővé tenni a folyamatokat, ám ez ritkán valósítható meg, hiszen gyereknevelés közben folyamatosan új helyzetek adódnak, amikkel meg kell birkózni. Gyakori az is, hogy megpróbálják a partnerükre hárítani a teendőket, esetleg a munkába menekülnek.
  • Az ötödik fázis az ellaposodás időszaka. A szülők elveszítik érdeklődésüket a környezetük iránt, már nincs erejük a barátokhoz és a családon kívüli tevékenységekhez. Ez azonban elmagányosodáshoz vezet.
  • A hatodik fázisban pszichoszomatikus tünetek jelenhetnek meg. Ezek lehetnek fertőző betegségek, alvászavar, keringési panaszok. Előfordulhat élvezeti cikken túlzott használata is. Különösen akkor lépnek fel ezek a tünetek, ha a szülőket a gyerek krónikus betegsége és/vagy párkapcsolati problémák is nyomasztják.
  • A hetedik fázis pedig a súlyos kiégés.

Hajlamosító tényezők

Mivel a kiégés csak bizonyos szülőket érint, fontos kérdés, hogy miben különböznek ők azoktól a társaiktól, akik eredményesen meg tudnak küzdeni a gyerekneveléssel járó nehézségekkel.

Talán a legfontosabb veszélyeztető tényező, ha

a szülőpárnak nem reális, túlzottan ideális elképzelései vannak a családi életről.

Fokozza ezt, ha a gyakorlati tapasztalatok birtokában is ragaszkodnak a tökéletes szülő ideájához, és mindenáron igyekeznek megfelelni annak. Fontos szerepe van ebben a médiának, a társadalmi elvárásoknak, illetve a származási családnak. Ez utóbbi különösen fontos hatással van a szülői szereppel kapcsolatos elvárások alakulására. Ha ugyanis nincs megfelelő szerepminta, mert egyszülős családban nőtt fel a személy, vagy az elérhető szülő olyan mintát közvetít, amivel nem szeretne azonosulni, könnyen megjelenhetnek olyan elképzelések és elvárások a saját szülői szereppel kapcsolatban, amiket nehéz megvalósítani.

Nem függetlenül a fentiektől kialakulhat egy olyan állapot is, amikor a szülői szerep túlságosan eluralja a személy életét, emiatt kevés tere marad olyan egyéb szerepek megélésére, mint a partner, férfi/nő, barát vagy épp a szakember. A gyakori szerepkonfliktusok is fokozhatják a kiégés veszélyét. Leggyakrabban a szülői és a munkavállalói szerep összeegyeztetése nehéz, de sokszor ütközhet a szülő és a partner szerepe is. Az ebből keletkező belső feszültség pedig nagymértékben hozzájárulhat a burnouthoz.

Azok a szülők is ki vannak téve a kiégés veszélyének, akik nem tudnak, illetve nem akarnak mást bevonni a gyereknevelésbe. Ennek ugyanis az lesz a következménye, hogy az összes feladat és teher rájuk hárul, így lehetetlenné válik a regenerálódás. Ennek egyik verziója, ha az egyik szülőre – leggyakrabban az anyára – hárul a gyerekekkel kapcsolatos összes teendő.

A szakmai sikerek, valamint a rugalmasan összeegyeztethető szülői és szakmai szerep olyan egyensúlyt teremthet, amely megfelelő védőfaktor a kiégéssel szemben. Ha azonban a munkahelyén is állandó stressznek és fokozott terhelésnek van kitérve a szülő, esetleg még a munkahelyi burnoutban is érintett, azt jelentős veszélyeztető tényezőnek kell tekinteni.

Ugyanilyen jelentős veszélyeztető tényező a magatartási vagy tanulási zavarral küzdő vagy krónikus beteg gyerek, illetve az egyszülős család.

Felhasznált irodalom:

Mahler, B. (2006). Kimerült szülők. Pápa: Tudatos Lépés

Roskam, I., Raes, M. E., Mikolajczak, M. (2007). Exhausted Parents: Development and Preliminary Validation of the Parental Burnout Inventory. Frontiers in Psychology999

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ