Hirdetés

A szociálpszichológia egyik alaptétele, hogy az egyén és annak csoporttagságai egymástól nem elkülöníthetőek. Noha gondolataink, érzéseink, értékelésink mögött megjelenő társas és kognitív folyamatok hatásai elválaszthatatlanul összefonódnak, az uralkodó pszichológiai megközelítés csak az egyént helyezi vizsgálatának középpontjába. Működőképes lehet-e a vállaltan egyén-központú és ideológiamentes pszichológia a a XXI. században? A pszichológia társadalmi szerepéről beszélgetett Kovai Melinda szociológus, a Lélektan és politika szerzője és Máriási Dóra pszichológus, a Kritikai Pszichológia Műhely tagja, a kritikai pszichológiát követelő vitairat egyik megfogalmazója a Kelet Kult eseményén. Tudósításunk.

Hirdetés

Közhely, de a tudomány sosem lehet független a politikától, hiszen önmaga is egy társadalmi jelenség, így a pszichológia tudománya bármit is fogalmaz meg, az társadalmi diskurzusba ágyazódik. „A pszichológia 30-40 éve mégis úgy csinál, mintha nem lenne körülötte társadalom” – hívta fel az esszenciális problémára a figyelmet Kovai rögtön az előadás elején. Az úgynevezett pszichotudományok (pszichiátria, pszichoterápia, pedagógia, munkalélektan stb.) egy ágazatba történő összeolvadását is a társadalmi igények hívták életre. Minden korban tetten érhető volt az a viszonyítási rendszer, ami alapján az emberek értékelték magukat és a világot. A XIX. század végén az egyik ilyen morális viszonyítási és értékelő alap a pszichológia lett.

Az új ágazat azonban a nyugati-kapitalista világ terméke volt, s csak napjainkban merült fel a kérdés: mennyire univerzális az eszközrendszer? Az uralkodó individualista nézetrendszer az egyéni sikereket, a javak felhalmozását teszi meg a boldogság alapkövének, a modern pszichológia pedig – akár tudatosan, akár nem – ehhez nyújt ideológiai alapot.

Nyomasztó morális parancs lett a “találd meg önmagad!”

Manapság folyton önmagunkat kell megtalálnunk és menedzselnünk. Csak rajtunk múlik, hogy sikeresek vagy mondjuk elég jó anyák leszünk-e, s ha nem sikerül, akkor egyedül kell szembenéznünk a kudarccal. A jelenkori pszichológia természetesen segíti is az embereket ezen feladatok megoldásában, de paradox mód, normatív diskurzusa révén elő is idézi ezeket a problémákat. Létrehozza azt, amit gyógyít, és egyéni szinten kvázi együttműködik a medikalizált, betegségközpontú rendszer fenntartásában is. Ugyanez a helyzet iskolai környezetben, ahol a központi téma a viselkedés- és teljesítményzavar; vagy hátrányos helyzetű csoportok esetében is, ahol retorikai eszközeivel a pszichológia az érintett csoport elnyomottságának forrását képes újfent tudatosítani. Emögött az a tévhit állhat, hogy a pszichológia az embert objektív valójában,

történelemtől, környezettől és politikától független statikus létezőnek tekinti.

Mindkét előadó egyetértett abban, hogy szükséges újraértékelnünk a pszichológia természetét. Újraértelmezést kíván a nyugati világ individualizmusba vetett hite és a hazai, államszocializmus évei után kialakult értéksemleges, társadalmi környezetet tematizálni nem tudó nézőpont is. A kritikai pszichológia társadalmi szintű változást követel, továbbá amellett érvel, hogy a szakmának meg kell tanulnia beszélni a környezet megváltoztathatóságáról, át kell értékelnie normatív diskurzusát, és minden társadalmi réteg problémáit kezelnie kell, hiszen a szociálpszichológiai jelenségek jelenidőben és köztünk, emberek közt zajlanak.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző pszichológia tanulmányait Debrecenben és az ELTE-n végezte. Szakdolgozati és jövőbeli kutatási érdeklődésének témája a politikai pszichológia. 2016 szeptembere óta a Mindset Politikai pszichológia szakújságírója, 2017 márciusa óta vezetője. Jelenleg egy nemzetközi vállalatnál recruitment területen dolgozik, szabadidejében zenél.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ