Sokszor hallani edzők, testnevelők és pedagógusok szájából, hogy „elkallódott, pedig olyan tehetséges volt”. Kérdés, hogy tekinthető-e tehetségesnek az, akiben nincs meg a kellő alázat és szorgalom a benne rejlő potenciál kimunkálásához. Kinek a felelőssége ez? A tehetség vagy a pedagógusok, edzők hibája, hogy nem tudják fenntartani a kellő motivációt? Tulajdonképpen mit értünk tehetség alatt? Ezekre a kérdésekre keressük a választ alábbi cikkünkben.

A tehetséget legáltalánosabban talán az angolszász nyelvterületen használt „talent” szó eredete mutatja. A talent szó a Közel-Keleten használatos pénznemből származik a talentumból, ami kezdetben mérleg volt, majd a vert pénzek megjelenésekor megtartottak, mint pénznemet. Volt eleinte arany és ezüst talentum is. Így már ekkor is, aki több talentummal rendelkezett, az – anyagi és materialista módon – gazdagabb volt, mint az átlag. Ehhez kapcsolódik Máté evangéliumából az idézet, mely szerint „Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, kinek-kinek képességei szerint…”. Ha összekapcsoljuk a kettőt,

jól látszik a tehetség adottság jellege, tehát olyan nem megszerezhető tudás, amivel nem mindenki rendelkezik.

Viszont, hogy ki hogyan sáfárkodik a kapott kezdő tőkével, az egyénfüggő. Ahogy a Bibliában olvashatjuk, „sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”.

news-991164_1280
Már az ókórban is, aki több talentummal rendelkezett, az gazdagabb, több volt, mint az átlag.

Intelligencia és kreativitás egyenlő tehetség?

Kezdetben alapvetően egy-egy tényezőt neveztek meg, mint kulcsfontosságú kiindulópontot ahhoz, hogy valakit tehetségesnek nevezhessük. Az első elméletalkotók az intelligenciát hangsúlyozták. Azonban ahhoz, hogy valóban mérni tudjuk ezt, hosszas tesztkialakítás előzte meg, amiből Galton, Cattel és Binet is kivette részét, többnyire egymást után, egymás munkáira alapozva. A tehetségdetekció szempontjából Thurstone munkássága fontos. Ő ugyanis úgy gondolta, hogy az intelligencia is több komponensből áll. Ez a hét terület a szókincs, a verbális megértés, a számolási képesség, a memória, az indukció, a térbeli percepció és a percepció sebessége. Ezen faktorok már lehetőséget biztosíthattak arra, hogy a mérések hatására differenciáltabb képet kapjanak a kutatók az egyes személyekről. Az intelligencia után az 1950-es évektől a kreativitás került a középpontba. A kreativitással foglalkozó kutatások azért is voltak fontosak, mert

rávilágítottak arra, hogy  a tehetség sokkal komplexebb annál, hogy egy változóval meghatározható legyen.

A komplex modellek létjogosultsága

Komplex
A komplex modellek fejlődése

A komplex modellek alapját Renzulli modellje képezi, amire épülve Mönks munkásságán keresztül eljutunk Czeizel matematikai képlettel felérő 2×4+1-es modelljéhez. Mindhárom elmélet esetében fontos szerepe van a motivációnak, valamint jól látszik az is, hogy a kreativitás is külön elemként szerepel. A motivációs tényező a, Renzulli által megfogalmazott, feladat iránti elkötelezettséget jelenti, ami tulajdonképpen a belső motivációs tényezőnek felel meg. Mönks és Czeizel elméletében jelenik a személyközi kapcsolatok és a társas környezet szerepe. Ezt az utat követve, mégis letérve róla alakította ki Csíkszentmihályi Czeizellel egyidőben a saját elméletét. Szerinte

a tehetség sokkal inkább társadalmi képződmény, sem mint egy, az intraperszonális tulajdonságok által előre meghatározott fogalom.

Három tényezőt azonosít, ami fontos a tehetség meghatározása szempontjából. Egyrészt a személyes tulajdonságok, ami genetikai adottságokat jelent, másrészt a kulturális elvárások, ami az adott kultúrára jellemző értékes és érdekes tevékenységek körét határozza meg, valamint a társadalmi támogatás és elismerés, ami azoktól az emberektől várható anyagi, szellemi vagy intézményi adalék és segítség, mely előrelendítheti a fejlődést és plusz motivációt biztosít az egyének számára. Csíkszentmihályi példájában egy remek logikai képességekkel megáldott egyén, sohasem fogja kibontakoztatni a tudását, ha nem ismeri a matematika elvárásait (szintaktikai, retorikai stb..), és nem kapja meg a megfelelő intézményi támogatást és elismerést. A tehetségek fejlesztése és kibontakozása kapcsán a flow-élményt és az autotelikus személyiséget említi Csíkszentmihályi. Szerinte

azok, akik flow élményt élnek át a tehetségükkel kapcsolatos tevékenység közben, motiváltabbak lesznek a viselkedés fenntartásában.

Ez az állapot bár kívánatos, de nagyon intenzív folyamat is az egyén számára. Hiszen egyszerre kell leszűkíteni a figyelmet az adott tevékenységre, de mégis nyitottnak kell lenni az új információkra. Ez a folyamatos figyelmi orientáció-szűkítés és tágítás megterhelő. Ehhez társul a feladat nehézsége: ha túl könnyű a feladat, unalomba fullad a tevékenység, túl nehéz feladat esetén pedig a kudarcélmény csökkenti a későbbi feladat iránti motivációt. Éppen ezért, ha nincs meg az összhang a feladat nehézsége, a figyelmi fókusz szűkítése és a figyelem nyitása (tehát az új információk és tudás integrációja) között, akkor nem kerül áramlatélménybe az adott személy, és nem lesz motivált a tevékenységben. Csíkszentmihályi autotelikus személynek nevezi azokat a személyeket, akik erre képesek, és ezt a képességet a tehetség egyik fontos faktoraként említi.

board-953158_1280
Sokkal könnyebb úgy kiteljesedni, ha közben aktívan flow-élményt élünk át.

A tehetség = a + b + c + …

A leírtakból is látszik, hogy a tehetség maga egy nagyon szerteágazó és sokrétű terület. Ezt bizonyítja, hogy

még mindig nem sikerült egy általános definíciót adni a tehetségre.

Bár az angolszász nyelvben jellemző talent szó helyett, mára már inkább a giftedness (ajándékozott) szó dominál, még mindig nem tudjuk mit is értünk a tehetség, mint fogalom alatt. Több modell is megpróbálja körülhatárolni, mitől tehetséges valaki, ezt – egzakt definíció hiányában – az adott kutató szubjektív hozzáállása határozza meg. Ez problémát jelent a mintavétel, a cikkek összehasonlítása vagy az eredmények elemzése, összehasonlítása kapcsán is. Talán ez lehet az oka annak, amiért mostanában nem a meghatározásra, hanem sokkal inkább a fejlesztésre és a kibontakozásra kerül a hangsúly a kutatások terén. Csíkszentmihályiék kutatása megmutatta, hogy a tehetségek elkallódásának nagyrésze három ok köré csoportosul, de mindegyik egy nagy témakört érint, ez pedig a társas környezet. Eredményeik alapján

a Családi problémák, a nem motiváló kortárs csoport és a nem megfelelő tanári/edzői gárda állt a tehetség kimunkálásának útjában.

A felelősség tehát közös, mindenkinek fel kell ismerni a saját szerepét és helyét a tehetségfejlesztés terén, legyen szó szülőről, edzőről, pedagógusról, hiszen csak együttműködve lehet a megfelelő környezetet biztosítani a fejlődéshez. A tehetséggondozás kulcsfeladata, hogy közösen fenntartsák a belső motivációt, legyen szó zenéről, matematikáról, sportról. Hiszen ezen keresztül nemcsak a gyerekek fejlődnek, hanem az egész társadalom nyer. Elfogadást, büszkeséget és némi előrelépést a kollektív felelősségtudat terén. Hiszen lehet, hogy egy nagy tehetséget az tántorít el a tudományos karriertől, hogy olyan jelzők tömkelegével találkozott iskolás évei alatt, mint a „stréber” vagy a „kocka”, esetleg valaki azért nem lesz zenész, mert folyamatosan azt hallja, hogy abból nem lehet megélni.

Mindezeket figyelembe véve még nehezebb megválaszolni a kérdést, hogy mitől tehetséges valaki. Ugyanis lehet, hogy valaki testi fejlettségben nem a tipikus fejlettségi szinten áll, viszont intellektusa kiemelkedik, mégsem kerül beválogatásra, mert nem üt elég erőset, nem ugrik elég magasra vagy nem dob elég erősen. Az is lehet, hogy fel sem ismerik a tehetségét, mert olyan területen lenne benne kiaknázandó lehetőség, amit a társadalom nem ismer el. Jól látszik tehát, hogy a kiválasztás, az aktuális fejlettség, egy-egy terület társadalmi megítélése és az általános fejlődés szoros összefüggésben van. E négy elem kombinációja adhatja a megfelelő választ a kérdésre: ki vagy mi a tehetség?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ