A terrorizmus globális probléma. Ahhoz, hogy harcolni tudjunk ellene, meg kell ismernünk. Tudnunk kell, hogyan működnek egyes radikális csoportok, mi alapján szerveződnek, és toboroznak új tagokat. A terrorizmus tipológiája összetett, hiszen az egyének is komplexek. Még mindig nyitott a kérdés: létezik-e egy bizonyos személyiség, amely kifejezetten fogékony a terrorizmusra? A leggyakoribb kérdés: Miért csatlakozik valaki terrorszervezethez? De vajon egy erre a kérdésre adott válasz közelebb visz a megoldáshoz?

Elemezni a terrorista szervezetekhez való csatlakozás okait kifejezetten nagy kihívást jelent a kutatóknak. Egyfelől nincs túljelentkezés a vizsgálati személyek listáján, másrészt tevékenységüket messziről vizsgálva téves következtetésekre juthatnak. Arról nem beszélve, hogy a különböző kultúrákban élőknek egészen más a percepciójuk ugyanazon tényekről: míg az egyik az öngyilkos merénylőket terroristának, egy másik a saját hőseiknek fogja látni.

Nehézséget jelent továbbá, hogy az ilyen csoportok tipikusan hierarchikusak, lépcsőfokonként más szerepekkel. Így az eltérő feladatok különböző előéletű, beállítottságú embereket vonzhatnak. Feltételezhető, hogy egyes vezetők önjelölt idealisták lehetnek.

VAN, AKIT MESSIÁSI ILLÚZIÓK HAJTANAK, MÁSOKAT ETNIKAI VAGY VALLÁSI HOVATARTOZÁS.

Ezeket láthattuk a két híres letartóztatott vezető: Shoko Asahara és Abu Nidal esetében is.

A pszichológiai elemzésekor fontos leszögeznünk:  a terroristák személyiségjegyi, ideológiái és a kognitív kapacitásai rendkívül heterogének, a hierarchiában elfoglalt pozíciójuk és szerepeik mentén is. Mindezt ismerve elmondhatjuk: a „terrorista elme” inkább egy spektrumot jelent.

Az elmúlt évtizedek kutatásai alapján tudományos körökben egyetértenek abban, hogy a terrorizmus nem az egyénben, inkább annak szélesebb környezetében gyökerezik. Albert Bandura erőszakról készített vizsgálatainak eredményei alapján tudjuk: inkább a kedvező környezeti és szociális feltételek képesek embereket szélsőséges tettekre sarkallni. Ha a megfelelő környezetbe helyezzük őket, a konstruktív normák szerint élők is képesek lesznek elképzelhetetlen kegyetlenségre. Bár sokan vitatják a környezet ilyen szintű befolyását, azt valóban kevesen kérdőjelezik meg, hogy az erőszak elsődlegesen a történelmi struktúrákban és a társas kapcsolatainkban gyökerezik, nem pedig az egyénekben, még kevésbe a patológiás gondolkodásban.

Horgan kutatásai a következő eredményeket hozták: azok az emberek, akik nyitottabbak a terrorista csoportok rekrutációs próbálkozásaira, egyben a radikális eszmék felé, gyakrabban éreznek dühöt, sokszor érzik magukat kívülállónak és jogfosztottnak. Sokan közülük úgy gondolják, a politikai részvételükkel nem jutnak elég erőhöz, hogy igazi változást érjenek el. A rendszer áldozatának tartják magukat, és úgy érzik, inkább cselekedniük kell, mint csak beszélni a problémákról.

Horgan azt is mondja, hogy a „Miért csatlakoznak?” – kérdést sokkal eredményesebb lenne máshogy feltenni:

Hogyan változnak az emberek a terrorista csoportokhoz csatlakozás során?

A miértek ugyanis kiforratlan, ideológiákon alapuló válaszokhoz vezethetnek, míg a „Hogyan?” kérdés vizsgálata megmutathatja a belépés, a részvétel, valamint a radikális csoportok elhagyásának folyamatát.

Noha terrorizmus évezredek óta létezik, három összefonódó trend mentén történtek változások: a kereskedelem, az utazás, továbbá információközlés globalizációja jelentősen megváltoztatta a fenyegetés formáját és méretét. Hatásukra az ideológiai verseny és a gazdasági különbségek kiélesedtek.

EGYSZERŰBB LETT A VILÁG ELTÉRŐ PONTJAIN ÖSSZEHANGOLNI AZ ERŐSZAKOT.

Megerősödhetett a vallási fundamentalizmus, ami ellensége a piacgazdasággal rendelkező szekuláris demokratikus világnak. A tömegpusztító fegyverek privatizációjával pedig kis csoportok is nagy méretű terrorcselekményeket hajthatnak végre. Mindemellett az elmúlt évek migráció hullámai komoly kihívások elé helyezik a befogadó országokat.

Ebben az időben a legfontosabb a tudományok integrálásával – objektív, befolyásoló érzelmektől és ideológiáktól mentesen – tekintenünk a megoldások felé.

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ