Korunk egyik nagy társadalmi problémája a kultúrák keveredésének nehézségéből adódik. Különböző csoportok élnek egy-egy nemzeten belül, ami gyakran feszültséget szül. Egyes etnikumok, illetve többségi és kisebbségi csoportok között felmerülhet a kérdés, tényleg különbözőek vagyunk? És ha igen, mi ennek az oka? A vérünkben van? A génjeinkben?

A világ minden táján, ahol többségi és kisebbségi csoport él együtt, megfigyelhető egy kialakult hierarchia és az abból adódó feszültség. Noha nincs két pontosan egyforma társadalmi helyzet, hasonló mintázatot figyelhetünk meg akár a fehér és fekete amerikaiak között, akár itthon a roma lakosság tekintetében. Bizonyos csoportok privilégiumokat élvezhetnek, mások pedig hátrányt szenvednek az élet legtöbb területén. Mi tarthatja fenn ezt az igazságtalan rendszert? Jim Sidanius és Felicia Pratto (2005) szociálpszichológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy

 a különböző csoportok valóban különbözően viselkednek.

Ezt tapasztalhatjuk minden nap az utcán. Ezek a viselkedésbeli különbségek pedig okai és következményei is egyben a társadalmi hierarchiának. Sokan a genetikát okolják ezért, a legtöbb kutatási eredmény azonban arra mutat rá, hogy ez téves következtetés. A kutatók szerint a különbségek oka valójában a gyökeresen eltérő életkörülményekben keresendő.

A szociálpszichológia alapfeltevései közé tartozik, hogy a saját csoportunkat mindig jobban kedveljük, mint egy másik csoportot. Ezt nevezzük etnocentrizmusnak. Ez a csoporttagság jó érzésekkel tölt el bennünket, hiszen egy támogató, inspiráló közeg tagjai lehetünk, a csoport pozitív mivoltát sajátunknak érezzük, ezáltal növeljük az önbecsülésünket. Bizonyos kutatások szerint azonban a kisebbségi csoportok nem részesülnek ebben az érzésben. Clark és Clark (1950) híres kísérletében fehér és afroamerikai gyerekeket kért meg, hogy játszanak fehér vagy fekete bőrű babákkal. Megkérdezték tőlük, melyik baba tetszik nekik jobban, melyik az okosabb, a jobb, vagy éppen a rossz, buta baba. A fehér gyerekek, ahogyan az sejthető, a fehér babákkal játszottak szívesebben, az tetszett nekik jobban. A szomorú eredmény, hogy az afroamerikai gyerekek is a fehér babát gondolták szebbnek és okosabbnak, a feketét pedig csúnyának és rossznak. Amikor azonban megkérdezték tőlük, hogy ők melyikre hasonlítanak, rá tudtak mutatni a feketére.

Ezek a gyerekek később iskolába kerülnek. Az oktatáskutatások egyik általános eredménye, hogy a domináns csoportok tagjai jobb iskolai eredményeket érnek el, mint az alárendelt csoportokéi (Sidanius és Pratto, 2005). Rengeteg országban kimutatták ezt az eredményt, többek között Magyarországon is. De mi lehet ennek az oka? Naiv feltételezésnek tűnne azt gondolni, hogy mindenütt a világban az etnikai kisebbségek genetikai okokból kifolyólag butábbak.

A domináns csoportok tagjai jobb iskolai eredményeket érnek el, mint az alárendelt csoportok tagjai.
A domináns csoportok tagjai jobb iskolai eredményeket érnek el, mint az alárendelt csoportok tagjai.

Számos kutatás foglalkozik a kérdéssel. Elsőnek Rosenthal és Jackobson (1968) kísérletét említenénk, amely bár nem szorosan a rasszbéli különbségekkel foglalkozott, de érdekes tanulságokat vonhatunk le belőle. Ők a gyerekek iskolai teljesítményét vizsgálták úgy, hogy a tanároknak előzetes „jelentést” adtak a gyerekekről. Teljesen véletlenszerűen kiválasztott gyerekekről mondták azt, hogy egy felmérés alapján ez a gyerek zseniális, a másik pedig reménytelen eset. Ahogyan azt várták, az önbeteljesítő jóslat működésbe lépett, a tanárok elvárásának és figyelmének köszönhetően

azok a gyerekek kezdtek el kitűnni, akikről azt hitték a tanárok, hogy különlegesek,

akikről pedig azt gondolták, hogy butábbak, valóban lemaradtak. Ezt Pygmalion effektusnak nevezzük, a görög mitológiai alak, Pygmalion után, aki szerelembe esett a saját maga által készített szoborba. Találó metafora. A kísérlet rávilágított, hogy a tudattalan elvárások, milyen nagyban befolyásolják az alany teljesítményét. Amikor egy olyan gyerek kerül be az iskolarendszerbe, akitől már csak a származása miatt is keveset várnak el, szigorúbban büntetik, hátra ültetik, nem foglalkoznak vele, nem segítik.

Két kutató, Bobo és Kluegel (1993) amerikaiakat kérdezett meg arról, hogy mit gondolnak a feketék és fehérek intelligenciájáról. A fehér amerikaiak 56%-a gondolta úgy, hogy a feketék kevésbé intelligensek, mint a fehérek. Ez a vélekedés nyilvánvalóan rosszat tesz a fekete gyerekek iskolai teljesítményének, hiszen eleve tudják, hogy így fogják értékelni őket.

Steele és Aronson (1995) arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire befolyásolja az afroamerikai diákokat az őket körülvevő negatív sztereotípia. Egy sor viszonylag nehéz verbális feladatot adtak képességeik szerint nagyon hasonló fekete és fehér diákoknak. Első érdekes eredményük az volt, hogy ha úgy tudták a fekete diákok, hogy ez csak pszichológiai szempontból fontos teszt, jobb eredményeket értek el, mintha képesség tesztnek volt titulálva a feladat, vagyis a kihívás ténye önmagában negatív hatással volt rájuk. Ami azonban még fontosabb: ha a fekete diákok úgy tudták, hogy az eredményeiket csak feketékkel hasonlítják össze, pont ugyanolyan jól teljesítettek, mint fehér társaik. De ha azt mondták nekik, hogy összevetik az eredményeiket fehér diákokéval, erősen romlott a teljesítményük. A kutatók ezt sztereotípia fenyegetésnek nevezik, miszerint önmagában lerontja a diákok teljesítményét az, hogy tudják:

a sztereotípia szerint nekik rosszabbul kell teljesíteniük.

A fenti kutatások mind amerikai környezetben születtek, eredményeik azonban általánosan is levonható tanulságokkal szolgálnak. Mint az élet számos más területén, az etnikai különbségek az oktatásban megjelennek. Ezek szerint az okok azonban távolról sem a biológiában keresendőek, így a változtatás lehetősége is a kezünkben van.

Felhasznált irodalom:

Clark, K. B., & Clark, M. P. (1950). Emotional factors in racial identification and preference in Negro children. The Journal of Negro Education19(3), 341-350.

Rosenthal, Robert, and Lenore Jacobson. “Pygmalion in the classroom.” The urban review 3.1 (1968): 16-20.

Steele, C. M., & Aronson, J. (1995). Stereotype threat and the intellectual test performance of African Americans. Journal of personality and social psychology69(5), 797.

Sidanius, J., & Pratto, F. (2005). A társadalmi dominancia. Budapest: Osiris Kiadó.

Kluegel, J. R., & Bobo, L. (1993). Dimensions of whites’ beliefs about the black-white socioeconomic gap. Prejudice, politics, and the American dilemma, 127-147.

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ