A munka veszélyes üzem: amilyen komoly szerepe van a lelki egészség megőrzésében, ugyanolyan módon válhat károssá is. Dr. Lisznyai Sándor klinikai szakpszichológus írásának folytatása a négy féle munkamániás típusról. 

Az önsorsrontó munkamániás

A munkamánia sok áldozattal, lemondással jár. Nem érünk rá a párkapcsolatunkkal foglalkozni, elmenni a gyerek évzárójára, vagy csak lógatni a lábunkat. Ki fizeti meg ezeket a veszteségeinket? Elvileg, jó esetben a munka maga: magasabb beosztás, több fizetés, tapasztalatok és sikerek a bére a magánéleti áldozatoknak.

Van egy rossz hírünk: a legtöbb esetben még ennyi sem. A sok áldozatos éjszakai munka, túlóra, „bizonyítás” és kötelezettség még a karrierben sem látszik meg, sőt épp ellenkezőleg. Mert mi kell a karrierben való előrejutáshoz? Továbblépések, kihívások, a pont jó helyen, jó időben kapott lehetőségek – amik mellett az önsorsrontó munkamániás éppen elhaladt, hiszen éppen dolgozott valamin amit „muszáj volt” nem egyszer, nem kétszer, hanem ezredszerre is, és ami miatt soha nem lesz ereje, ideje fejlődni és előrelépni.

Az önsorsrontó munkamániás sok kreditet halmoz fel: olyan tartozásokat, ahogy a pszichológusok mondják: „zsetonokat”, mellyel a munkahely, a pályatársak tartoznak nekik. Hatalmas csalódás, amikor mégsem ők lesznek kinevezve, kiválasztva, előléptetve, tovább srófolva rejtett követeléseiket, zsetonjaikat. Sajnos

nem váltják be soha, sehol sem őket

(néhányan a túlvilágra tartogatják egy nagy részét ezeknek).

A szabotőr

A szabotőr egyfajta lázadó munkamániás. De a lázadása nem igazi: csupán annyit lázad, hogy azzal senkinek se legyen jó. Nemet mondani nem mer, tehát nagyon sokat dolgozik, de mindig elront valami kritikusat. Hatalmas munkák buknak meg egy-egy félrevezetett határidőn, el nem küldött file-on. A vezetők, munkatársak dühöngenek, a szabotőr könnyek között vállalja a hibáját – melyet bombabiztos módon elkövet a következő alkalommal is.

Sok esetben kerül „lehetetlen küldetés” helyzetbe: a túlvállalás, feladathalmozás miatt néha éppen úgy tűnik, hogy megbízhatatlan, soha sincs ideje semmire. Nem ér rá pontosnak lenni, odafigyelni, teljesíteni, hiszen állandóan dolgozik. A hibákat is rendszerint ígéretekkel, túlvállalással kompenzálja, amivel így egy ördögi körbe kerül.

Az önkínzó

Az önkínzó munkatársak néha amolyan cirkuszi látványosság a többi munkatárs körében is. Az emberi teljesítőképesség élő csodái ők. Hatalmas mennyiségű munkát bírnak pihenés nélkül, gyorsan és pontosan,

zokszó nélkül teljesíteni.

Ha egy teljes hét ment el pihenőnap nélkül, és mégis jönni kell a következő nap, ha fontos, bejön újra. A munkatársak néha óvni akarják, de ő elhárítja, néha kifejezetten ingerülten (a munkatársak sokszor nem értik, hogy itt minden nap éppen Everest csúcstámadás folyik, ne zavarjuk a mászókat!).

Sok esetben nincs igazán ideje a magánéletre, jobban is érzi magát magányosan, hiszen a magánéletben sokkal bonyolultabb szabályrendszerek szerint kell boldogulni: nem teljesíteni kell, hanem sokkal komplexebb sikerindikátorok vannak, ezzel szemben a munkában legalább egy a fontos:

nem hisztizni, hanem csinálni,

és akkor minden rendben lesz.

A mártír

Oates típusai közül a mártír jellemzően „magyaros” típus – nem csupán munkahelyen, de családi munkamegosztás során is keletkeznek nálunk mártírok. Az önsorsrontóval ellentétben nem is reménykedik több jutalomban mint ami van, nem szabotál semmit. Teszi a dolgát, persze közben tönkremegy, és ezt tudatja is mindenkivel. Fájdalmai, kimerültsége ellenére bejár dolgozni, sohasem mond nemet, persze mindig borús, sohasem vidám.

A munka számára sors,

és mint ilyen nem lehet vele viccelni. Próbáljuk meg kicsit megpiszkálni ezt a diszfunkcionális attitűdöt olyan megjegyzésekkel, mint hogy „nem kell mindent olyan komolyan venni”, „a munka önmagában nem érték”, vagy hogy „tulajdonképpen jó ötlet a finn modell, mely munka nélkül biztosítja a megélhetéshez szükséges alapjövedelmet”. Keserű gyűlölettel teli válasza nem marad majd el.

Megoldások – határok és egy megbánások nélküli élet lehetősége

A haldoklókkal kapcsolatos kutatás kapcsán felmerült egy „megbánások nélküli élet” lehetősége. Miért tudjuk jobban krízisben, a halál közelében, egy komoly veszteség kapcsán, hogyan is kellett volna élnünk?

A pszichológia válasza erre a mindfullness, a „jelenlét” fogalma: egy fájdalom, krízis, veszteség kapcsán

hirtelen „észhez térünk”

jobban jelen leszünk az életünkben. Pont ezzel ellentétes hatást érnek el a nagy szociális, társadalmi rendszerek, melyeknek részei vagyunk: szabályrendszereikkel, szokásaikkal feloldódunk bennük, észre sem vesszük, hogy ez a mátrix uralja az életünket.

A pszichológusok, a pszichológiai tanácsadás haszna abban rejlik, hogyan lehet „felébredni”, tudatosságot szerezni komoly veszteségek nélkül. A munka veszélyes üzem: amilyen komoly szerepe van a lelki egészség megőrzésében, ugyanolyan módon válhat károssá is. Érdemes a mindfullness fejlesztő tréningeken túl mindenkinek megtalálnia azt a munkahelyi mentálhigiénés megoldást, amely segít elkerülni a munkamániás csapdákat: mentoring és coaching programok, önismereti tréningek, B-tervek megvalósítása segítségével.

 A szerző Dr. Lisznyai Sándor klinikai szakpszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely alapítója.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ