Menczel Zsuzsa magánpraxisában főleg egészséges emberek életválságainak kezelését segíti, kutatásaiban pedig a rekreációs vagy hobbi sportolók populációját vizsgálja, kiemelt figyelemmel követve a különböző addikciókat. Mikortól káros, ha valaki túlzásba viszi a testedzést, milyen jelek figyelmeztetnek erre? Mi az az izomdiszmorfia és mi állhat a hátterében lelkileg? Interjúnk.

A pszichológia sok területével foglalkoztál, több helyen dolgoztál és végeztél más-más jellegű feladatokat. Most mi a legfőbb célod, van olyan alkalmazott terület, amely mellett elköteleződnél?

A sportpszichológia és azon belül a hobbi sportolók, a mindennapi emberek fejlesztése. Eddigi kutatásaim és tapasztalatim alapján azt látom, hogy a sporttal kapcsolatos függőségbe azok tudnak belemenni, akiknek egyéb problémáik vannak. Például ha valaki otthonról menekül valamilyen konfliktus elől, vagy pont azért megy el, mert otthon nincs senki és semmi. Bár ez minden addikcióról elmondható, illetve az is, hogy

a függőséggel csak elfed valamilyen problémát.

Egy ideig rendben van, ha a sporttal akarjuk gyógyítani magunkat, azonban látnunk kell ennek a kereteit. Mondhatjuk bizonyos szempontból, hogy ez egy egészségesebb szenvedély, de ha eluralja az ember életét, akkor ugyanolyan rossz, mint egy kémiai függőség.

Korábbi sporttevékenységed befolyásolt abban, hogy a sportpszichológiai felé vedd az irányát?

A középiskolás éveim alatt voltam először fitneszteremben, és ott nagyon megtetszettek az aerobik jellegű mozgások, ezért sok évig jártam különböző órákra. Mikor már tisztázódott bennem, hogy függőségekkel szeretnék foglalkozni, akkor láttam egy anorexiás lányt az edzőteremben, s ekkor összekötöttem ezt a két dolgot. Kérdezősködni kezdtem az edzőtermi függőségekről, ekkor találkoztam a testedzésfüggőséggel mint jelenséggel, ami külföldön is alig, itthon pedig még kevésbé ismert és kutatott terület. Az én érdeklődésemet azonban egyből felkeltette.

Később elkezdtem futni és triatlonozni is. Mostani várandóságom alatt is úgy érzem, hogy valamilyen testmozgásra szükségem van, csak ilyenkor sokkal jobban kell figyelni, hogy milyen gyakorlatokat és hogyan végzek.

A várandósság és a sportolás hogyan egyeztethető össze?

Ez egy elég feltérképezetlen terület nemcsak a pszichológia, de az orvostudomány szempontjából is. Ápolóknál, orvosoknál, védőnőknél is nagy az információhiány. Abban egyetértés van, hogy jó, ha a kismama mozog, például a közérzet és későbbi regeneráció, továbbá a szülész szempontjából is. Viszont hogy pontosan mit és mennyit, az tisztázatlan. Emellett a várandós nőkre specializált mozgási lehetőségek száma is korlátozott.

Az oldaladon található idézet, mottó a sportra vonatkozik? („Amikor olyan messzire mentél, hogy úgy érzed képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire valójában képes vagy…”)

Egy sportos oldalon találtam ezt az idézetet, ám szerintem az élet más területein is hasznosítható.

A rekreációs sportolók milyen módon vehetik igénybe a sportpszichológiai írásokat?

Fontos, hogy egy specifikus téma legyen körüljárva a cikkben. Változás, sérülés és motiváció különösen kedvelt téma a rekreációs sportolók körében. A kézzelfogható tanácsok, továbbá a célállítás segítése is nagyon hasznos lehet számukra.

Milyen módon segítheti a pszichológia a fitnesztermi edzéseket? Az ottani  edzőknek, személyi edzőknek mennyire kell a mentális részre figyelni?

az én FM-em
Egy jó és szimpatikus sportoló arra motiválja a rajongóit, hogy ők is kezdjenek el mozogni.

Szerintem nagyon. Az étkezéssel nagyjából tisztában vannak, azonban a Testnevelési Egyetem edzőképzésén kívül nem túl színvonalas a pszichológiai szakmai rész felépítése. Van egy edző ismerősöm, aki saját élményein keresztül ismerte meg az anorexiát és az evészavart, ezért ő könnyen felismeri, ha egy edzettje ilyen problémák jeleit mutatja – ezáltal nagyon hitelesen tud ilyen esetekben fellépni. Természetesen ez nem várható el minden edzőtől, hogy ilyen élményeket éljen át, ezért azt gondolom, hogy az ő szakmai felkészítésüknél sokkal jobban kéne erre a területre is fókuszálni. Én mindenképpen ezt szeretném hirdetni a baba után. Bemutatni edzőknek, miként ismerhetik fel tanítványaik betegségeit, illetve miként tudják motiválni őket. Ezt workshopok keretén belül képzelem el és, ugyanilyen keretek között szeretnék a hobbi sportolóknak is előadásokat tartani arról, hogyan élhetnek tudatosabban.

Már a Futó Expós beszélgetésed során nagyon tetszett és megragadt bennem az a gondolat, amit már most is szóba hoztál, hogy az addikció csak elfedi a valódi bajt. Sportolóknál mik a leggyakoribb elfedni való problémák?

Egyrészt a munka, de főként a párkapcsolati probléma. Ha van azért, ha nincs akkor azért, de leginkább az átmenti időszakokra jellemző. Szakítás után még pozitív hatása is lehet a konditeremben eltöltött hosszú óráknak azzal, hogy eltereli a figyelmet. Amennyiben jön egy új pár és elmúlnak az addikciós jelek, akkor teljesen rendben van dolog. Ha viszont ez a működésmód hosszú távú és kényszeres marad, akkor az új kapcsolatot is megronthatja.

Van kifejezetten a rekreációs sportolókra jellemző addikció?

Testedzésfüggőség mellett az izomdiszmorfia mutat növekvő tendenciát, amit fordított anorexiának is hívnak, és inkább a férfiakra jellemző. Ezt a testképzavarok közé sorolhatjuk: sokkal vékonyabbnak látják magukat, mint amilyenek. Ennek hátterében sokszor a nem megfelelő anya-fiú kapcsolat áll. Régen Adonisz-komplexus néven lehetett összefoglalni ezeket, ahol a cél egy Schwarzenegger-szerű testfelépítés kimunkálása volt. Ma azonban már többféle ideál is létezik.

Eltérő sportágat képviselő személyek között van különbség abban a tekintetben, hogy milyen szenvedélyre fogékonyabbak? Ha igen akkor ez a személyiségben rejlik, vagy inkább a közeg hatása?

Az egyértelmű, hogy az esztétikai sportágak űzői inkább az evészavarokra, a súlyemelők pedig az izomdiszmorfiára fogékonyak, de nem nagyon ismerek ilyen irányultságú kutatásokat. Talán inkább az lehet a befolyásoló, hogy a testalkata, felépítése következtében, ki, milyen sportágban találja meg inkább önmagát. Amiben ügyesebbnek bizonyul, könnyebben elköteleződik és így hamarabb eshet túlzásokba is.

Kezdi átvenni valamilyen újkori szenvedély (internet használat, számítógépes játék, telefonozás) a klasszikusabb addikciók helyét sportolóknál?

Szerintem ez nagyban attól függ, hogy ki mire kattan rá, ahogy a szerhasználóknál is megvan, kinek milyen drog jön be.

Mindenki mást választ, és ez nem véletlen.

Van, akinek a sport, van akinek a virtuális világ jelent megnyugvást. Egyébként a testedzésfüggőség 0,3 százalékos prevalenciát mutat a teljes populációt nézve, a felsőoktatásban ez 2-4 százalék, a sportolóknál pedig 6-7 százalék.

A testedzésfüggőségben szenvedőkre jellemzőbb az alacsony önértékelés. Ebben lehet egyfajta önmarcangoló dinamikát feltételezni amiatt, hogy a személy érzi, ezzel csak valaminek a hiányát tölti be?

Elképzelhető. Azoknál a férfiaknál, akik le vannak dominálva a párkapcsolatukban, könnyen lehet, hogy az edzés által próbálják visszaszerezni önbizalmukat és megmutatni, hogy igenis férfiak. Ennek társadalmi vonulata is van a feminizmus és az „elnőiesedés” jelenségének erősödésével. Az edzőtermekben a gyúrás, a küzdősportok, de akár a triatlon is egy olyan lehetőséget ad, hogy a férfiak megmutassák: ők az alfahímek, nemcsak számítógép mögül, hanem élőben is le tudnak nyomni más férfiakat. A nőknél is hasonló a motiváció állhat a háttérben, megmutatni, hogy ők valóban nem a gyengébbik nem.

Egy magyar-finn összehasonlító kutatásból kiderül, hogy az iskola utáni években a magyar fiatalok sokkal kevesebbet sportolnak. A feltörekvő fitnesz/wellness központok megfelelőek arra, hogy itt folytathassák a testmozgást a fiatalok, ha nem akarnak profi szinten sportolni vagy csapathoz csatlakozni?

Ahogy az ember elkezd dolgozni és családja lesz, egyre kevesebbet edz. De ez vidék-város relációban is megmutatkozik, a városban élők többet edzenek, ahogy a szellemi munkát végzők és a magasabb iskolázottságúak is. A fitnesztermek tökéletes alternatívát jelenthetnek a sportolás „újrakezdéshez”. Elsősorban főleg az a fontos, hogy az ember megtalálja, hol tud jól működni, mi az, amit szeret, és adott esetben merjen váltani, új dolgot kipróbálni. Az én véleményem egyébként, hogy aki sportolni akar, az megtalálja rá a lehetőséget.

Említetted, hogy függőség akkor káros, ha elveszi az időt, energiát és átveszi az irányítást a személy élete felett. Van olyan pont, amikor egyértelműen észre lehet venni, hogy rossz irányba billen a mérleg?

Egyik ilyen, amikor csak erről tud valaki beszélni, teljesen ez van az élete középpontjában. Ráébreszthet az is, ha már mások, például barátok figyelmeztetnek arra, hogy unalmas, amiről beszélsz. Másik ilyen, amikor a munka rovására megy, vagy amikor nem bírja ki, hogy lemenjen edzeni – az ezen való idegeskedés akár alvászavarokat is eredményezhet. További figyelmeztető jel lehet a sérülés, ami azt jelzi, hogy az ember valamit rosszul csinál, például túlzásba viszi.

Az evészavarosokra jellemző, hogy a szociális kapcsolataikat leépítik. Kinek a felelőssége észrevenni a rekreációs sportoló káros viselkedését?

Én korábban találkoztam egy anorexia gyanús személlyel az edzőteremben és nem tudtam, hogyan mehetnék oda hozzá, hiszen én is edzeni jártam le, tehát ugyanolyan szerepben voltunk jelen a teremben. Nem a saját szakmai részem erősítése miatt mentem volna, de tényleg szomorú volt látni őt, úgy hogy tudtam segíteni kéne, mégsem volt hozzá jogom. Egy csoportos órát tartó edzőnek látnia és segítenie kell, ha valamilyen problémát észlel. Duplán érvényes ez a személyi edzőkre. Az anorexia nervosa főként nőkre jellemző, és ezek a lányok nem nagyon hallgatnak külső segítségre. Bár a tanultakkal ellentétben, nekem más tapasztalatom van ismerősi körből, ezekben az esetekben inkább segített, amikor a szülő vagy a barát segítő szándékkal fordult a problémával küzdő személy felé.

Szerinted a sportolóknak mennyire kell figyelnie arra, milyen képet mutatnak magukról a médiában? Elképzelhető, hogy az ő testüket látva valaki hamis testképet alakít ki?

Alapvetően egy jó és szimpatikus sportoló arra motiválja a rajongóit, hogy ők is kezdjenek el mozogni, tehát negatív vonatkozást nem nagyon tudok elképzelni. Szerintem az is jó irány, ha mondjuk jól szerepel a vízilabda-válogatott, akkor több kisgyerek szeretne utána pólózni, vagy mint most a foci Eb után biztos több kisgyerek érdeklődik a labdarúgás iránt. Akkor csaphat ez át egyedül negatívba, ha a sportoló csak a pozitív oldalát emeli ki a tevékenységének, és nem mutatja meg azt, mennyi munkával, lemondással és nehézséggel jár. Figyelni kell arra, hogy ne féloldalas vagy felemás képet mutassanak.

Amit még sokszor elfelejtünk, hogy egy élsportolónak, fitnesz edzőnek az a munkája, hogy napi 8 órát dolgozzon azért, ahogy kinéz. Ezzel szemben a hobbi sportolók napi 8 órát dolgoznak az egyéb munkahelyükön, vagy iskolába járnak, majd marad pár órájuk, hogy a testükkel foglalkozzanak. Belátható, hogy ilyen idő intervallumban, csak hosszú, kitartó munkával lehet elérni ugyanazt, mint amit a példaképüknél láttak.

Saját kutatásaidban milyen eredményekre, következtetésekre jutottál?

Az edzőtermi kutatásom egyik legfontosabb következtetése, hogy a csoport, a csapat egyfajta védőfaktort jelent. Igaz, hogy egy ideig húzhatják az embert a túlzások felé, de ha baj van, akkor észreveszik, és ha kell ráébresztik az embert, illetve segítenek is. Továbbá védettebbek a párkapcsolatban élők.

A fiataloknál azonban magasabb a testedzésfüggőség aránya,

amit sok tényező befolyásol, de ki kell emelni, hogy ez egy téves megküzdési mód. Tehát a több problémát átélő, több tapasztalatot szerző emberek könnyebben tudnak megfelelő megküzdési stratégiát választani. A szülőknek is nagy a felelőssége ebben, hiszen nem mindegy milyen példákat, stressz levezetési alternatívákat lát otthon a gyerek – de ezek, ha nem adekvátak, akkor is korrigálhatóak a tapasztalat által. Ezért is gondolom, hogy a fiataloknak nagyon szükséges az elsődleges prevenció.

A triatlonosokat és futókat vizsgálva arra jutottunk, hogy előbbi csoportnál magasabb a testedzésfüggőség aránya, ami valószínűleg kapcsolatban áll azzal, hogy ők három sportágban kell, hogy megfeleljenek. A futók esetében azt figyeltük meg, hogy minél régebb óta fut valaki, annál védettebbek a testedzésfüggősséggel szemben, szerintem ez is az előbb már tárgyalt tapasztalattal állítható kapcsolatba.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ