Hirdetés

Bocsánatot kérni, ha hibáztunk, segítséget kérni, amikor valamihez kevésnek érezzük magunkat, elismerni a mulasztásainkat, felvállalni az érzéseinket, még ha nem is biztos, hogy viszonzottak. Az ilyen és ezekhez hasonló helyzetek közös pontja, hogy fel kell vállalnunk bennük saját sebezhetőségünket. Habár mindig ott van az elutasítás és a negatív megítélés lehetősége, vállalnunk kell a kockázatot. Egy friss kutatás eredményei alapján – félelmeink ellenére – törékenységünk felvállalása sokkal pozitívabb képet fest rólunk, mint gondolnánk!

Hirdetés

„Más emberekben szeretjük meglátni a nyers igazságot és nyitottságot, de félünk ugyanezeket magunkból megmutatni” – véli Brené Brown kutatóprofesszor. Szociális munkásként szerzett tapasztalatai alapján, évekig kutatta a sebezhetőség, bátorság, szégyen és empátia összefüggéseit az emberi kapcsolatokban. Az ő könyvei inspirálták az Universität Mannheim kutatóinak vizsgálatát. Hogyan ítéljük meg mások sebezhetőségét és miben más, amikor a sajátunkra reflektálunk?

Gyönyörű zűrzavar

A kutatók gyönyörű zűrzavar hatásnak nevezték el azt az érdekes paradoxont, hogy

sokkal negatívabban értékeljük saját sebezhetőségünket, mint másokét.

Több száz résztvevővel folytattak különböző vizsgálatokat, ahol arra kérték őket, hogy elképzelt szituációkban ítéljék meg a saját vagy egy másik személy sebezhetőségét. Többek között olyan helyzetekbe kellett magukat vagy másokat beleképzelniük, mint például egy hiba beismerése vagy romantikus érzelmek felvállalása. Újra és újra azt találták, hogy amit saját magukkal kapcsolatban gyengeségként éltek meg, azt másoknál bátorságként értelmezték.

Gyengeség vagy bátorság?

Az eredmények fényében úgy tűnik, hogy azokban a helyzetekben, amikor felvállaljuk sérülékenységünket, általában gyengének érezzük magunkat. Ugyanakkor az is kiderült, hogy

kívülről ezek a helyzetek sokkal inkább a bátorságról árulkodnak.

Érdemes lehet tehát leküzdeni félelmeinket és megpróbálni meglátni a sebezhető helyzetek zűrzavarának szépségét! A tanulmány szerzői különösen fontosnak tartják az eredményeket, mivel korábbi vizsgálatok már rámutattak a sebezhetőség előnyeire. Ha kitárulkozunk, bizalmat kelthetünk, ha segítséget kérünk, elősegítjük a tanulási folyamatot, a hibák beismerése könnyebb megbocsátást eredményez, érzelmeink felvállalása új kapcsolatokhoz vezethet. Tehát a kapcsolataink minősége, az egészségünk és a fejlődésünk szempontjából is kifejezetten előnyös lehet, ha beismerjük saját sebezhetőségünket. Miért félünk mégis?

A tökéletlenség tökéletessége

Brené Brown úgy gondolja, hogy azért nem merjük megmutatni sérülékenységünket, mert alapvető igényünk a másokhoz való tartozás és tartunk tőle, hogy ha feltárjuk az igazi bensőnket, elutasítással szembesülünk, amit szégyellünk. Azért

szorongunk megmutatni a valódi énünket, mert félünk a veszteségtől.

Mi lesz, ha kitárulkozunk és nem leszünk elég jók? Habár a rizikófaktor sosem zárható ki teljesen, az éremnek egy másik oldala is van. Hiszen ahhoz, hogy valódi kapcsolatokat alakítsunk ki, elengedhetetlen, hogy igazán megmutassuk magunkat. Az erősségeinket és a gyengeségeinket egyaránt. Brené Brown szerint el kell engednünk a tökéletesség hajszolását. Teljesen természetes, hogy szeretnénk megvédeni magunkat a csalódásoktól, de szinte lehetetlen, hogy életünkben teljesen elkerüljenek minket. A kockázat – amit emberi kapcsolatainkban is nap mint nap vállalnunk kell – nemcsak egy negatív kimenetel esélyét, de mindig valami jobb ígéretét is magában hordozza! Ahhoz pedig, hogy esélyünk legyen élni a lehetőségeinkkel, meg kell barátkoznunk saját sebezhetőségünkkel.

 

Felhasznált szakirodalom

Brown, B. (2015) Daring Greatly: How the Courage to Be Vulnerable Transforms the Way We Live, Love, Parent, and Lead. Penguin.

Bruk, A., Scholl, S. G., & Bless, H. (2018). Beautiful mess effect: Self–other differences in evaluation of showing vulnerability. Journal of Personality and Social Psychology, 115(2), 192-205.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző 2015-ben végzett az ELTE pszichológia szakán, a Mindsetnél az Élet & Pszichológia rovat szakújságírója. Jelenleg párhuzamosan végzi az ELTE klinikai- és egészségpszichológia specializációját, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ