Hirdetés

Tudtad, hogy az üzeneteink túlnyomó többsége nem is a szánkat hagyja el? Sokkal többet árulnak el rólunk a nonverbális jelzések. Ilyen lehet a tekintet, az arckifejezés, a testtartás, a gesztusok, az öltözet, de még a felvett távolság is. Cikkünkben a tekintetet és a térközszabályozást mint a testünk rejtett üzeneteinek jellemzőit mutatjuk be.

Hirdetés

A nem verbális jelzések közül a legárulkodóbb a szemkontaktus. Ez az egyik leggyakoribb és legerőteljesebb nonverbális jelzés. Már biztosan ezerszer hallottad, hogy a „szem a lélek tükre”. Nem véletlenül. Még napjainkban is hatalmas jelentősége van annak, hova, kire és mennyit irányítjuk tekintetünket. A tekintet általában koncentrált érdeklődést jelez a küldőben, amely az izgalom megnövekedését eredményezi a vevőben. Azonban a pontos jelentése mindig helyzetfüggő. Jelezhet intimitást, vonzalmat, de akár dominanciát és agressziót is.

Melyik tetszik jobban?

Forrás: behaviouraldesign.com

A legtöbb ember a fenti képekből a nagyobbra retusált pupillájú hölgyet választja. A tekintet mellett a pupillaméret is fontos jelzés a külvilág számára. Izgalmi állapotunk függvényében változik. Megnagyobbodik a pupillánk, ha olyan tárgyakra vagy emberekre nézünk, akikhez szélsőségesen erős érzelmek fűznek, mint a szeretet vagy gyűlölet. Még szexuális izgalom esetén is megfigyelhető, és mivel szorosan összekapcsoljuk agyunkban a tág pupillákat a szexuális jelzésekkel, a nagyobb pupillaméretet vonzóbbnak ítéljük.

Mennyit kell néznünk?

Minden egyes interakcióban igyekszünk fenntartani a vizuális egyensúlyt. Vagyis azt, hogy ki, mikor, kire és mennyit néz. Ez függ a nemtől, a státusztól, a kapcsolat intimitásától és az interakció természetétől. Ebben az esetben is érzékeny szabályok uralkodnak, mivel ezáltal tartható fent vagy a szabályok megsértésével akár meg is szakadhat az érintkezés.

Viszonyítási alapként egy tipikus kétszemélyes beszélgetésnél hatvanegy százalékban nézünk a másikra, és ezt körülbelül három másodpercig tesszük. A tekinteteink pedig csak az interakció idejének harmincegy százalékában találkoznak.

Könnyen ki lehet próbálni, mennyire érzékenyen reagálnak az emberek a vizuális egyensúly által meghatározott keretek megszegésére. Ha beszélgetés közben több szemkontaktust kezdeményezünk, mint ami az adott helyzetben kényelmes lenne, nagyon valószínű, hogy egy idő után zavarni fogja a partnerünket és diszkomfort jeleit fogja mutatni.

A liftben általában sosem találkoznak a tekintetek

Az intimitásnak minden interakcióban és kapcsolatban van egy gondosan szabályozott szintje, amelyet a partnerek különböző nem verbális intimitásjelzések (tekintet, mosoly, térközszabályozás stb.) folyamatos egymáshoz igazításával tartanak fenn. Attól függ, hogy kivel (pl. barát, kolléga), miről (pl. időjárás, pénzügyek) és hol (pl. utca, lift, étterem) beszélünk.

A tömött buszon bárhova nézünk, csak egymásra ne kelljen…

Ha az intimitás az egyik modalitásban megnő (pl. csökken a személyközi távolság), akkor az intimitást más modalitásban próbáljuk csökkenteni (kevesebb szemkontaktus). Így tartjuk fenn a számunkra kényelmes egyensúlyt.

Liftben vagy tömött tömegközlekedési eszközökön, mivel komfortosabbnál kisebbre csökken a térköz az egyes személyek között, ezt igyekszünk kiegyenlíteni azzal, hogy direkt kerüljük mások tekintetét, és inkább a telefonunk képernyőjébe vagy a könyvünk oldalaiba bújunk.

Láthatatlan buborékok körülöttünk

A térközszabályozás a tekintet után a második legegyetemesebb és legfontosabb nonverbális jelzés. Hall nevéhez köthető a proxemika tudománya, amely azon kulturális szabályokat és konvenciókat vizsgálja, amelyek a tér használatát szabályozzák.

Hall szerint a személyes terünk négy zónából áll. Ezekbe a jól elkülönülő régiókba osztjuk társas környezetünket attól függően, hogy kivel milyen viszonyt ápolunk.

  • Intim zóna (0-0.6 m): csak azoknak adunk „belépési engedélyt”, akikkel nagyon szoros kapcsolatot ápolunk. Intim zónába főleg érintéssel törhetnek be mások, a szerelem és egyéb meghitt érzések kifejezéseként, vagy pont ellenkezőleg, agresszió vagy támadás jeleként.
  • Személyes zóna (0.6-1.2 m): ez az a távolság, amit a mindennapokban a legtöbb társas interakcióban felveszünk.
  • Társas konzultatív zóna (1.2-3.3 m): ez választ el minket az idegenektől és ismeretlenektől.
  • Nyilvános zóna (3.3 m vagy afölött): általában ezt a távolságot vesszük fel, ha egy csoporthoz/csoporttal beszélünk.
A távolságok láthatatlan buborékokként vesznek minket körül.

A felvett távolság és az, hogy kit melyik zónába engedünk be, számos tényezőtől függ. A másikhoz fűződő érzelmeinktől: a barátok jellemzően kisebb távolságot tartanak. Függ az egymáshoz viszonyított státusztól: magas státuszú embereket nagyobb távolságból szólítjuk meg. Bizonyos kulturális különbségek is szerepet játszanak a felvett távolság beállításában. Példul a Közel-Keleten jellemzően kisebb személyközi távolságot vesznek fel az emberek, mivel ezekben a kultúrákban sokkal nagyobb jelentősége van a szagérzékelésnek.

A felvett térköz érzékeny mechanizmus, amelyet ha nem tartunk vagy nem megfelelően állítunk be, kényelmetlenül érezhetjük magunkat, vagy a fogadóban válthatunk ki kellemetlen érzéseket. Ha túlságosan közel állunk valakihez, pl. az intim zónájába törünk be a személyes helyett, nagy valószínűséggel a partnerünk hátrálni fog, hogy helyreállítsa a számára legkényelmesebb egyensúlyt.

Cikksorozatunk második részében a felségterületekről, az érintésről és a paralingvisztikai jelzésekről olvashattok.

Felhasznált szakirodalom:

Forgács J. (é. n.) A nem verbális üzenetek változatai. In A társas érintkezés pszichológiája, Kairosz Könyvkiadó, Budapest, pp. 173-197.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ