Hirdetés

„Citius, altius, fortius” – az ókori olimpia jelmondata ma még inkább érvényesebb, hiszen a folyamatos rekordhajhászás mellett hatalmas üzletté is változott valamennyi sportág. A sportolók már gyerekkoruktól kezdve arra készülnek, hogy profi sportolókká váljanak, amely fő megélhetésük is lesz. Mégis előfordul, hogy a mindent eldöntő mérkőzés előtti éjszaka zárásig marad egy bárban, vagy mérgében beleüt egy öltözőszekrénybe és eltörik a keze. Miért nehezítik meg a saját helyzetüket a sportolók? Tudatosan teszik vagy maguk sem tudnak róla?

Hirdetés

A jelenlegi meghatározásában az énmegjelenítést (self-presentation) egy olyan folyamatként írják le, mellyel az emberek azokat a benyomásokat próbálják kontrollálni, amiket mások alakítanak ki róluk. Az interperszonális viselkedés egy lényeges eleme azáltal, hogy az egyén azt gondolja, hogy befolyással bír arra, hogyan is értékelik őt a körülötte lévő emberek. Mindez befolyásolhatja az egyén szociális és munkahelyi életét. Összességében ezek a benyomások még arra is hatással vannak, hogy hogyan látja magát az egyén. Habár manipulációra emlékeztető elemeket is találunk a definícióban, ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a benyomások megtévesztők lennének.

Az énmegjelenítés egy természetes és szükséges eleme az emberi interperszonális viselkedésnek.

Az amerikai kutatópáros, Mark Richard Leary és Robin M. Kowalski szerint két komponensre lehet osztani az énmegjelenítést. A modell első eleme az énmegjelenítés lehetséges motivációira utal, mint amilyen az önbecsülés fenntartása, a szociális és anyagi/fizikai eredmények elérése és az egyéni identitás fejlesztése. A másik része ugyanakkor azokra a benyomásokat alakító elemekre utal, amelyek magukba foglalnak minden olyan próbálkozást, mellyel a mások benyomását igyekszik átalakítani. Az egyik ilyen viselkedési forma a „self-handicapping”.

(Ön)gátfutás

Az önakadályozás, azaz a self-handicapping egy olyan maladaptív stratégia, amely során az egyén nem tudatosan különböző akadályokat képez magának, ezzel csökkentve a teljesítményét és győzelmi esélyét. Mégis miért tenne ilyet bárki? Igaz, hogy a kudarc esélye növekszik, azonban az önakadályozás lehetővé teszi, hogy külső okokkal magyarázza a gyenge teljesítményét, ezzel védve az önbecsülését. Az önakadályozás éppen ezért leginkább akkor fordul elő, amikor az egyén egy teljesítményhelyzetben bizonytalan a képességeivel kapcsolatban, vagy úgy gondolja, hogy az adott végeredmény fenyegetné az énképét. További tényezők a nyilvánosság és az egyén teljesítményének mások eredményével való összehasonlítása. Egy 2003-as kutatás adatai szerint az önakadályozást alkalmazó sportolók többsége érzelem-fókuszú megküzdési stratégiával rendelkezik, amely magába foglalja többek között a passzivitást, a meghátrálást, valamint a fantáziálást, leginkább a sorozatos gyenge teljesítmény esetén.

Ezek a tényezők pedig egyaránt jellemzőek a sportversenyekre, ahol a sportoló énképe nagyban függ az önértékelésétől, valamint a körülötte lévők visszajelzéseitől. Ez a jelenség is állhat amögött, amikor egy teniszező egy elhibázott tenyeres után az ütő húrjait igazgatja, s úgy gondolja, hogy amiatt ment ki a labda.

Teniszversenyeken gyakran láthatunk olyat, hogy a játékos egy elhibázott tenyeres után az ütő húrjait igazgatja, s úgy gondolhatja, hogy amiatt ment ki a labda.

Csak mondod vagy csinálod is?

Fontos megkülönböztető a viselkedéses (behavioral self-handicapping) és az állított (claimed self-handicapping) önakadályoztatást. Előbbinél valóban megtörténik valamilyen esemény, amely ténylegesen hátráltatja a sportolót a megfelelő teljesítményében – például hajnalig egy helyi bárban mulatja az időt egy fontos mérkőzés előtt. Ez akár fizikai veszélyt is jelenthet a sportoló számára, hiszen sérüléssel is járhat egy ilyen tudattalan történés. Az állított önakadályozás esetében azonban csupán verbalizált formában történik meg a kifogáskeresés. A sportoló ezzel csökkenti a felelősségre vonhatóságát a várható kudarc esetén, valamint másokban is csökkenti a saját teljesítményével kapcsolatos elvárásokat. Mindkét esetben a cél azonos: az énkép védelme.

Felvetődhet a kérdés, hogy vajon minden idők (egyik) legjobb kosárlabdázója, a Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James is alkalmazta az önakadályozást? A 2018-as NBA Playoff döntőjébe csapata simán kikapott a Golden State Warriorstól. A döntő utolsó mérkőzés után jelentette be James, hogy a négy mérkőzésből hármat törött kézzel játszott le – így is majdnem 28 pontot, 9 lepattanót és 9 gólpasszt átlagolt. Minden bizonnyal egészséges kézzel jobb eredményre lehetett volna képes. Az állítólagos kéztörést azonban az okozta, hogy beleütött egy táblába mérgében. Így a kiütéses vereséget részben lehet magyarázni a sérült kézzel, amely által védve marad az énképe.

Ugyan a sport egyre inkább üzletté válik, az egyén számára mindenkori célként van kitűzve, hogy minden tőle telhetőt megtegyen és képességei legjavát nyújtsa. Azonban ha önmagát hátráltatja a cél elérésében,

érdemes sportpszichológus segítségét kérni.

A szakemberrel való közös munka során feltárhatják a tudattalan önakadályoztatást, és ez segíthet felszabadítani a sportolóban lévő potenciált.

 

Felhasznált szakirodalom:

Coudevylle, G. R., Martin Ginis, K. A., & Famose, J.-P. (2008). Determinants of selfhandicapping strategies in sport and their effects on athletic performance. Social Behavior and Personality, 36, 391-398.

Jowett, S., & Lavallee, D. (Szerk.). (2007). Social psychology in sport. Champaign, IL: Human Kinetics.

Kuczka, K. K., & Treasure, D. C. (2005). Self-handicapping in competitive sport: influence of the motivational climate, self-efficacy, and perceived importance. Psychology of Sport & Exercise, 6, 539–550.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző viselkedéselemző, a Mindset Pszichológia Sportpszichológia rovatának szakújságírója. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem mesterszakos pszichológus hallgatója.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ