Hirdetés

A kényszerbetegség a gyermekek és serdülők körülbelül egy–három százalékát érinti, kialakulásában számos tényező játszik szerepet. Fontos azonban különbséget tenni szokás, rossz szokás és kényszer között. Ennek oka, hogy a normál fejlődés során is gyakran találkozhatunk a biztonságra való fokozott törekvéssel, kényszeres jellegű szokásokkal, ezek azonban mégsem okoznak gondot a mindennapokban. De akkor mit is értünk OCD alatt?

Hirdetés

Az obszesszív-kompulzív zavar (obsessive-compulsive disorder = OCD) vagy másnéven kényszerbetegség kialakulása mind biológiai (genetikai, neuroanatómiai, neurokémiai), mind pszichológia tényezőkre visszavezethető. Kutatások alapján azt láthatjuk, a családi halmozódás gyakori. A kényszerbetegek elsőfokú rokonai körében tizenhét–huszonöt százalékban találunk szintén ezzel küzdő személyt, pontos genetikai háttere azonban egyelőre nem ismert. Neuroanatómiai hátterében agyi területek komplex kóros működése áll, míg neurokémiai szempontból a vizsgálatok az érintett agyi területek szerotonerg és dopaminerg rendszer funkciózavarát bizonyították.

A felnőtt betegek döntő többsége, közel kétharmada első tüneteit tizenöt éves kora előtt tapasztalta. Nemi megoszlást tekintve a gyermekkori OCD kétszer annyi fiút érint, mint lányt. A fiúknál átlagosan kilenc, míg a lányoknál tizenegy éves kor körül jelentkeznek az első tünetek.

De milyen tünetek is lehetnek figyelemfelketők?

A kórképet alapvetően két nagy tünetcsoportra oszthatjuk:

kényszergondolatokra (obszessziók) és kényszercselekvések (kompulziók).

Az obszessziók olyan visszatérő, a gondolkodásba sokszor a személy akarata ellenére betörő gondolatok vagy képek, amelyek szorongást, szenvedésnyomást eredményeznek. A beteg tisztában van azzal, hogy ezek a gondolatok irracionálisak, éppen ezért igyekszik elnyomni azokat más gondolatokkal vagy cselekvésekkel, amelyek a kényszercselekvések formájában jelennek meg. Ezek túlzott mértékű, repetitív cselekvések (pl. mosakodás, rendezgetés, ellenőrizgetés) vagy mentális rituálék, amelyek arra hivatottak, hogy a rettegett eseménytől megkíméljék a személyt (pl. ha minden kézmosás alkalmával tízszer forgatja meg a szappant a kezében, nem fog senkinek baja esni a családban). A gyermekeknél – a felnőttekkel ellentétben – nem kritérium a betegségbelátás, sokan nem érzik zavarónak a kényszeres tüneteket. A kompulziók közül leggyakoribbak a mosakodási, tisztálkodási, ismétlési, ellenőrzési, érintési, számolási, felhalmozási kényszercselekvések, míg a kényszergondolatok közül a szennyeződéssel összefüggő, a katasztrófákkal és a szimmetriával kapcsolatosak fordulnak elő leggyakrabban.

Miért okoznak problémát a tünetek a mindennapokban?

Az iskolás gyermekek esetében a legnagyobb problémát a reggeli teendők (öltözködés, bepakolás és ezeknek sokszori ellenőrzése), valamint az esti lefekvéshez készülődés elhúzódása okozza, amely akár alvásproblémákhoz is vezethet. Komoly családon belüli konfliktusokhoz vezethet az, amikor a gyermek a kényszereit kiterjeszti az egyik vagy másik szülőre, esetleg az egész családra. Például a gyermek követeli, hogy ötödjére is ellenőrizze le a szülő a házi feladatot. Ha a szülő visszautasítja a gyermek ezen irányú kéréseit, a meghitt családi este komoly dührohamba fulladhat, éppen ezért fontos megtalálni az arany középutat, pl. empatikus konfrontáció formájában.

Kiterjesztett kényszer esetében fontos, hogy a szülő megtalálja az arany középutat és ne utasítsa el gyermekét, mert az komoly dühkitöréseket eredményezhet

A szülőkkel való kapcsolat mellett a kortársi kapcsolatok is jelentősen sérülhetnek, ha mondjuk a gyermek a kényszerek miatt elkésik a baráti találkozókról. Ha tünetei miatt csúfolni kezdik és azt éli meg, hogy másmilyen, mint a többiek, az önértékelésen is csorba eshet.

Felismertük a problémát – most kitől kérjünk segítséget?

A pontos diagnózis felállításához klinikai szakpszichológus, illetve gyermekpszichiáter szakemberek segítségére lesz szükség. Ebben az esetben a szakemberek részletes anamnézist készítenek, a szülőktől és más a gyermek életében fontos személyektől, rokonoktól, pedagógusoktól, esetleg az iskolapszichológustól is információt kérnek. Fontos feladat emellett a kényszergondolatok- és cselekvések részletes megismerése, a betegség okozta szenvedésnyomás és a probléma súlyosságának megítélése.

Ahogyan azt fentebb is említettük, előfordulhat, hogy a gyermeket nem is zavarják tünetei, megtanult már együtt élni velük. Ha azonban a környezetet, a szülőket zavarja a viselkedés ,és emiatt a családban eredményeznek a kényszeres tünetek problémákat a mindennapokban, abban az esetben is fontos a terápia elkezdése.

Differenciáldiagnosztikai szempontból lényeges, hogy számos egyéb úgynevezett komorbid vagy társuló kórkép jelentkezhet az OCD mellett, mint például a Tourette-szindróma, ADHD, trichotillománia (hajtépegetés), bőrtépegetés zavar, szorongásos zavarok, depresszió, amelyek hasonló tüneteket produkálhatnak, ezért is fontos a részletes kivizsgálás.

Mi a megoldás?

Az elsődleges terápiás megközelítési mód gyermekek esetében a viselkedésterápia, amely akár önmagában is hatékony lehet az enyhe és középsúlyos esetekben. Fontos leszögezni, hogy csak abban az esetben alkalmaznak a szakemberek gyógyszeres terápiát, ha a pszichoterápia hatástalannak bizonyul. A gyermekterápiában többek között a játékosságnak, a bátorító, jutalmazó, ugyanakkor határozott, következetes attitűdnek van jelentős szerepe. Ezek mellett elengedhetetlen a kognitív viselkedésterápiás technikák alkalmazása a kényszerek átkeretezésében.

Hasznos lehet például, ha a gyerekek lerajzolják saját kényszerüket,

majd a vele történő küzdelmet is megjelenítik, rajzban vagy dramatikus elemekkel eljátszva.

A leghatékonyabb pszichoterápiás megközelítési módnak a gyakorlatban a család bevonásával történő kognitív viselkedésterápia bizonyul. Fontos része ennek a pszichoedukáció, amely segíti a gyermeket és a hozzátartozókat a betegséggel kapcsolatos tévhitek eloszlatásában, a megértésben. Akár a családokkal történő munka, akár a gyermekek kezelése is történhet csoportos formában. Ebben az esetben a betegek megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, és egymásnak jó tanácsokat adhatnak a tünetek legyőzésével kapcsolatban. A szülők is megtanulhatják egymástól, hogyan viszonyuljanak gyermekük kényszeres tüneteihez.

A gyermek- és serdülőkori kényszerbetegek komplex terápiás megközelítést igényelnek. A javulás általában lassú és fokozatos, éppen ezért fontos a kórkép minél előbbi felismerése, majd a beteggel és környezetével kialakított megfelelő légkör.

 

Felhasznált szakirodalom:

Németh, L. (2015). Kényszeres és kapcsolódó zavarok In: A gyermek- és ifjúkor pszichés zavarainak tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest, pp. 110-115.

Adams, G. B., Waas, G. A., March, J. S., & Smith, M. C. (1994). Obsessive compulsive disorder in children and adolescents: The role of the school psychologist in identification, assessment, and treatment. School Psychology Quarterly, 9(4), 274-294.

•••

Kiváncsiak vagyunk a véleményedre! Ha van pár perced, kérjük segíts a Család és Gyermekpszichológia Rovatnak egy kitöltéssel, hogy a jövőben az igényeidnek is megfelelően tudjunk a problémákra és különböző nevelési kérdésekre válaszolni. Előre is nagyon köszönjük.

A kérdőívet ITT ÉRHETED EL.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző pszichológus. A pszichológia alapképzést Szegeden, a mesterképzést az ELTE a Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirányán végezte. Az egyetem mellett több helyen önkénteskedett. A kutatói munka is közel áll hozzá, 2015-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is részt vett, társszerzős dolgozatából publikáció született. Jelenleg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság műsorelemző munkatársaként dolgozik. Szakmai érdeklődési körébe főleg a serdülőkor, a média hatása a gyerekekre, valamint a családon belüli kapcsolatok tartoznak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ