Hirdetés

A fejlődés elengedhetetlen a mai világban. Ha nem fejlődünk, lemaradunk. Noha legtöbbször pontosan tudjuk, miben kellene változtatnunk, mégsem vagyunk képesek túllépni korlátainkon. Gyakran a gyerekkorunkból magunkkal hozott rejtett parancsok és a ránk ragasztott címkék tartanak vissza bennünket. Ilyen esetben az alkotás felszabadíthat minket, segítségével megkerülhetjük ezeket a gondolkodási gátakat. Ezért a hétköznapok rohanása közben is megéri időt szánni arra, hogy alkossunk, akár fessünk vagy agyagozzunk. Ha a szívünkből alkotunk, akkor nem kell, hogy a végeredmény tetszetős legyen, ezt vallja Székács Zsófia pszichológus, aki a művészetterápiáról és azokról az univerzális szimbólumokról mesélt nekünk, melyek megsegíthetnek minket.

Hirdetés

Miért tartod fontosnak életünk során személyes fejlődésünket?

Rengeteg elvárás ér bennünket a környezetünk felől nap, mint nap. Ezért kiemelten fontos, hogy képesek legyünk a változásra, fejlődésre. Meg kell tanulunk lépést tartani a külvilággal, és a visszajelzések alapján továbbfejleszteni magunkat. Ha ezt kihagyjuk, akkor egy olyan

árokban ragadhatunk, melyet csak évekkel később veszünk észre, mikor már nehéz kimászni belőle.

A fejlődésre való törekvés azonban hátráltató is lehet. Nagyon sok ember már fiatalon elkezdi ellenőrizgetni magát. Ők egyfolytában javítani akarnak magukon, ám a változási szándék nem belülről indított. A környezet elvárásainak megfelelően akarnak változni, s ez legtöbbször nem sikerül. Végül csak a görcsös megfelelési kényszer marad, melyet nem tudnak megoldani. A fejlődési szándéknak belülről kell jönnie, de persze figyelembe kell venni a külvilág igényeit is.

A rajtunk lévő címkék és rejtet parancsok gátat szabnak a fejlődésünknek
A rajtunk lévő címkék és rejtett parancsok gátat szabnak a fejlődésünknek

Mindannyian szeretnénk fejlődni, és sokszor tudjuk is, miben kellene. A legtöbb esetben azonban nem tudunk bizonyos szokásainkon túllépni. Mi szab ennek gátat?

Gyerekkorunktól kezdve rejtett, belső parancsok irányítanak bennünket. Ezeket drivereknek nevezzük. Már a puszta felismerés is nagy segítség lehet ezek kezelésében. Érdemes tét nélküli helyzetekben gyakorolni, miképpen tudjuk a beidegződéseinket levetkőzni. Manapság mindenki rohan, ám kereshetünk egy napot, amikor nincs sürgős teendőnk, és a mindennap előjövő „Siess!” driver helyett átengedhetjük magunkat egy másik parancs irányításának. Kipróbálhatjuk a „Szerezz örömet” üzenetet, és például mindenkit magunk elé engedhetünk. Nyilván nehéz ezt elérni, hiszen nincs tét nélküli napunk. A gyakorlás módját azonban így is meg lehet találni. Ha csak negyed órával előbb indulunk el, akkor már nem is lesz a napunk olyan sietős, és jobban eloszlik a napi feszültség is.

A driverek mellett a címkézés is hasonlóan hátráltató hatású?

Korunk tragédiájának tartom a címkézést. Mondom ezt annak ellenére, hogy én magam is gyakran címkézek másokat. Sajnos nem tudjuk függetleníteni magunkat ettől a jelenségtől. Abban a pillanatban, ha valaki egy tipikus viselkedést produkál előttünk, automatikusan megbélyegezzük az illetőt. Szerencsére ezen túl lehet lépni, nem kell, hogy meghatározza az egész életünket. Nehéz azonban kibújni alóla. Klienseimnél is tapasztalom, hogy milyen erős címkéket hordoznak magukon már gyermekkoruktól kezdve. „Vesztes vagyok, soha semmi sem sikerül.” Ilyen jellegű mondatokkal lehetetlenítik el a fejlődésüket. Nem képesek azt mondani: márpedig én tudom magamról, hogy nem vagyok ilyen, és az életem egy sikeres küldetés, amelyet végig tudok vinni. Kognitív szinten nem tudnak túllépni a rájuk ragasztott címkéken. Egyfajta gondolati blokád van bennük, amin nem tudnak áthaladni. Itt segíthet a művészetterápia

Jelenleg éppen egy művészetterápiás képzésen veszel részt. Más terápiás módszerekhez képest milyen hatása van ennek a módszernek?

A művészetterápia megfoghatatlan, mégis működik. Ez benne a szép. Például gyakran bizonyos gondolati hibákkal, kognitív torzításokkal akadályozzuk magunkat. Egy szülőktől jövő üzenet átfogalmazásakor kognitív falba ütközhetünk. Nyilván a falat lehet puhítani, és áttörni, de sokszor saját szavaink akadályozzák meg, hogy eredményt érjünk el. Ilyenkor jön el  nonverbális módszerek, mint a művészetterápia szerepe.

Úgy kell ezt elképzelni, mintha egy mellékúton közelítenénk meg az adott célt. Ez néha hosszadalmasabb és nehézkesebb, de nem ütközünk bele abba a falba, melyet a kognitív torzítás elénk helyez.

Hogyan kell elképzelni magát a terápiát? Mennyire változatos technikákkal dolgoztok?

A komplex művészetterápia módszere nagyon összetett. Az adott téma ugyanolyan jelentős, mint a módszer, ahogy megközelítjük, vagy az, hogy milyen eszközt használunk. Inspirációnak irodalmi részleteket és zenei műveket használunk. A zenével könnyű dolgozni, hiszen mindenkit magával ragad, mindenkire hatással van. Ahogy Vivaldit inspirálta a természet a Négy évszak című mű komponálása közben, úgy az egyes tételek hallgatásakor bennünk is megjelenhetnek bizonyos természeti képek. Így hat a terápiában a zenehallgatóra a témához kapcsolódó zene. A cél lehet egy belső kép papírra vetése, vagy egy környezeti kép minél élethűbb lemásolása is.

A művészetterápiás megközelítés a természeti elemek bevonásával is dolgozik. Miképpen segítenek minket a természeti képek az alkotásban?

Személy szerint először kevésbé éreztem magamban az évszakokkal való kapcsolatot, azonban be kellett látnom: nem feledkezhetünk el a körülöttünk élő világ ránk gyakorolt hatásáról. Másmilyen hangulatban vagyunk egy napsütéses őszi reggelen, mint egy esős reggelen. Emellett minden hónapnak és évszaknak megvannak a maga jellegzetességei és szimbólumai. Az évkör ciklikussága nagyon jól szimbolizálja az ember életútját. Minden ősz és tél az elmúlás, minden tavasz újrakezdés. Ezzel nagyon jól lehet dolgozni. Sok ember azért nem tud fejlődni, mert elakadt ebben a körforgásban. Ha végighaladunk vele az évkörön, akkor megkereshetjük a problémás pontot, és a terápia segítségével átsegíthetjük rajta. Amint megérti életének ciklikusságát, könnyebben tovább tud gördülni egy elakadáson.

Inkább belső képeket rajzoltok vagy külső jelenségeket másoltok le?

A kérdés az: hol van a fókusz. Sok ember nem tud fókuszt váltani. Sokan külső fókusszal élnek, míg mások csak befelé figyelnek. A fontos az, hogy képesek legyünk váltani a szempontok között. Nem egészséges, ha a figyelem eltolódik az egyik irányba. Így egy belső kép megalkotása és egy természeti jelenség lemásolása is hatással lehet ránk.

A természet ciklikussága kapcsolatba hozható az egyén életútjával.
A természet ciklikussága kapcsolatba hozható az egyén életútjával.

Mik a tapasztalataid a felnőttekkel való munkában? Mennyire nehéz rávenni őket az alkotásra?

A felnőtteknél mindig van egy gát az alkotással szemben, leszámítva persze azokat, akiknek ez a szakmájuk. Azt tapasztalom, hogy az emberek 14-15 éves korukig vehetőek rá a rajzolásra, festésre, agyagozásra vagy más alkotási módokra. A gyerekeknek még nem fontos, hogy jól nézzen ki a rajz, egyszerűen örülnek annak amit csinálnak. Nem zavarja őket, hogy a figurának nincsen lába, vagy rosszul osztották be a lapot, hogy aránytalan a kép. Ám ha felnőttkorukra nem bizonyulnak tehetségesnek, akkor elhagyják ezeket a tevékenységeket. Így a művészet egyszerűen kimarad az életükből. Pedig az alkotás tehetségtől függetlenül mindenkinek örömet kellene, hogy szerezzen, hiszen mindannyian szeretünk létrehozni valamit. A terápia első néhány alkalmával gyakran jelennek meg külső kontrollos megjegyzések. „Ez nagyon rossz.” „Ezt nem tudom megcsinálni, béna vagyok.”

Pedig A terápia szempontjából teljesen lényegtelen, hogy az alkotás szép vagy ronda.

A lényeg, hogy belülről jöjjön. Ez a belső kritikus hang a legtöbbször az első pár találkozás után elcsitul, de bizonyos esetekben nem szűnik meg szidalmakat zúdítani a személyre.

Hogyan lehet ezt a kritikus belső hangot elhallgattatni, ha el lehet egyáltalán?

Először szeretem szembesíteni a klienseket ezzel a belső hanggal, utána megsegíteni, hogy felvegyék vele a kapcsolatot. A cél annak az állapotnak az elérése, amikor ezek a mondatok már nem gátolják őket. Nem megszüntetni kell a hangot, hanem megteremteni azt az állapotot, ahol már valóban nem gátolja, hanem segíti az egyént.

Egy nagyon szorongó személyt hogyan lehet rávenni az alkotásra?

Nagy jelentősége van az alkalmazott technikának. Az aquarell technika például fantasztikusan eredményes tud lenni. Én sem vagyok egy ügyes rajzoló, olyan dolgokat csinálok szívesen, ahol nem kell szabad kézzel rajzolnom . Éppen ezért nálam is nagy hatást ért el ez a technika. A lényege, hogy nem csak a festék vizezett, hanem a papír két oldala is. Ennek köszönhetően alkotás közben a festék folyik. Egy olyan ember, aki mindig a keretekbe kapaszkodik nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Hiába találja ki előre,  mit fog alkotni, a festék csak árad. Egy idő után megérzi, hogy milyen fantasztikus, ha nem próbálja kontrollálni a festéket, hanem hagyja folyni. Azokra az emberekre, akik nehezen látják be, hogy miképpen tudnának változtatni életüknek azon keretein, amelyeket magukra erőltetnek, ez a technika áttörően hat.

A művészetterápiás alkalmak leggyakrabban csoportosan zajlanak. Hogy látod, mi ennek az előnye az egyéni terápiához képest?

Számomra a művészetterápiában leginkább a szimbólumok a fontosak. A szimbólumok megtörik életünk címkézős jellegét. Minden szimbólumnak van egy pozitív vagy negatív oldala is, a problémák ez által nagyon sok aspektusból megközelíthetőek.  A foglalkozáson egy adott témát dolgozunk fel. Az inspirációként hallgatott irodalmi vagy zenei művek e köré a téma köré csoportosulnak, így ez a szimbólum automatikusan megjelenik a saját alkotásunkban is. A pozitív vagy negatív aspektus a kliens múltjától, élethelyzetétől is függ. Valamilyen formában papírra kerül, ám az alkotónak gyakran nem egyértelmű a mondanivalója. Az alkotás mégis az érzelmeit és indulatait tükrözi. A végén a csoportbeszélgetés során mindenki visszajelez a saját érzéseiről, ilyenkor a társak rámutathatnak személy által nem azonosított tartalmakat is. Érdemes elgondolkodni ezeken. Rávilágíthatnak egy olyan területre a kliens életéből, melyet addig nem vett észre. Emellett a szimbólumok univerzálisak. Mindannyiunkban jelen lévő rejtett tartalmakat hordoznak, így könnyen tudunk kapcsolódni az adott problémához.

Manapság nagy népszerűségnek örvendenek a színező könyvek. Rengeteg gyönyörű képet lehet így egyszerűen alkotni, de van erre idejük az embereknek?

Ha valakinek van fél órája egy nap, melyet magára tud szánni, az már csodálatos. Ez a fél óra lehet színezés, agyagozás, gitározás, de egy elfoglalt anyára akár egy hajmosás is pozitív hatással lehet. Sajnos azt tapasztalom, hogy az alkotó tevékenységre a mai rohanó világban kevés idő jut. Nincs rá nagyon példa, hogy valaki minden nap fél órát tud rászánni az ilyen színező könyvekre. „Jó, majd ha egyszer lesz rá idő.” Ez a mondat gyakran hangzik el felnőttek szájából. Még ha valaki el is kezdi a színező könyvet, akkor is ott áll fél év múlva, hogy az első kész van ugyan, de a második képet még csak félig fejezte be.

Az alkotás kiragad minket a hétköznapokból
Az alkotás kiragad minket a hétköznapokból

Miért fontos számunkra, hogy több időt töltsünk alkotással életünk során?

Az alkotás és a művészet önmagában felszabadít bennünket. Nincsenek kötöttségek és szabályok. Ha valaki nem művész, olyanra csinálja művét, amilyenre akarja. A színezőben több a kötöttség és a keret. Ez segíthet azoknak, akik csak lebegnek a világban. De annak, aki az egész életét keretek között tölti, az lenne a lényeg, hogy olyan dolgot csináljon, melyet semmi sem gátol.

Az alkotói folyamat kiragad bennünket a hétköznapok sodrásából, egy magasztosabb állapotba kerülünk,

amelyet mára már szinte csak ünnepnapokon tapasztalhatunk meg. Ebben az állapotban lehetőségünk nyílik a mindennapi elvárásoktól és megfelelési kényszertől független kreatív önkifejezésre.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves pszichológia szakos hallgatója. A Mathias Corvinus Collegium Média és Kommunikáció Szakirányának tanulója. A Mindset Élet és Pszichológia rovatának szakújságírója. Több, mint tíz éve cserkész, jelenleg őrsvezető és csapatparancsnokhelyettes. A budapesti Szent Egyed Közösség önkéntese.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ