Hirdetés

Annak méregetése, hogy ki hány méter mélyre tud szabad tüdővel lemerülni, arról szól, kinek van a legnagyobb pénisze – hangzott a pszichoanalitikus interpretáció Luc Besson, A nagy kékség című filmjében megjelenő két búvár versengéséről Fülöp Mártától,  a  művészet és pszichoanalízis kapcsolatáról tartott pénteki előadásán. Az estén a filmben megjelenő gyermekkori barátok szokatlan versengésének dinamikájáról hallhattunk izgalmas értelmezéseket. Tudósításunk.

Hirdetés

A versengő és a nem-versengő egyének eltérő motivációs háttérrel és attitűdökkel rendelkeznek – mondta Fülöp Márta pszichológus a Ferenczi Sándor Egyesület szervezésében megrendezett Művészet és Pszichoanalízis című előadássorozat pénteki felvonásán. Fülöp Márta a gyerekkori barátok szokatlan versengésének dinamikáját mutatta be Luc Besson A nagy kékség c. filmjén keresztül  a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A pszichoanalitikus szimbólumok körében, a freudi tenger felé fordulásban, a tenger, mint anyamotívum értelmeződik, a thalassaérzés, a tengerbe való visszatérés, az anyaölbe való visszatérés megtestesítője. A tenger és a nő közötti párhuzam a filmben is megjelenik, a tenger olyan bejósolhatatlanként és kiszámíthatatlanként definiálódik, mint a nő.

Luc Besson filmje két búvár, Jacques Mayol (Jean-Marc Barr) és Enzo Molinari (Jean Reno) vetélkedését, és eltérő versengési attitűdjüket mutatja be. Míg Jacques számára a búvárkodás egy életfilozófia, addig Enzot a legjobbnak lenni típusú attitűd motiválja. Jacques-nál a saját képességei határának kitolásáról szól a búvárkodás, neki az önmaga és a cél közötti viszony a legfontosabb. Míg előbbi nem, addig utóbbi indukálja a vetélytársat, és a szociális közeget is, hiszen a versengő egyénnek szüksége van a közönségre a győztes-vesztes viszony beállításához. Míg Enzonak igen, addig Jacques-nak nem fontos, hogy elfogadtassa azt, hogy ő a jobb. Így látszólag Enzo a domináns, azonban Jacques oldalán áll a pszichés felsőbbrendűség.

A versengés egyben kötődést is jelent

A versengés mindig egyben kötődést jelent, hiszen akinél a versengő jobb akar lenni, attól függ is, kötődik hozzá. Ettől igazán izgalmas a két férfi kapcsolata. Barátok, akik szeretik és tisztelik egymást, de közben riválisok is. Enzo azonban tipikus ödipális versengő. Szereti, de le akarja győzni a másikat, mint a fiú gyermek az apját. Enzo ödipális viszonyban van az anyjával, mindenkivel szemben domináns, de a „Mamma” miatt nem házasodott meg, és neki még azt sem meri bevallani, hogy evett tésztát, amikor merülés előtti nap nem szabadna. Anyjával szemben nagyjából 3 éves kori viszonyba regrediál. Jacques-nak ezzel szemben nem volt anyja, így apja nem volt rivális, tehát ödipális versengővé sem vált.

További különbség közöttük a versengő és a nem versengő egyének között mutatkozó általános perceptuális különbség. Míg a versengő személy a másikat akkor is versengőnek észleli, ha nem is az, addig a nem versengő nem is veszi észre a rivalizálási szándékokat.

16359306868_35bebbae4c_o
A “nagy Enzo Molinari” és a “kis francia”.

A filmben Jacques végül eléri a 120 méteres mélységet, amiről tudja, hogy Enzo már nem
fogja tudni teljesíteni. Enzo lényege viszont a minden áron való győzelem igénye. Az identitásának az elsőség olyan fontos része, hogy ez önbecsülésének alapja, öndefiníciójának alapköve. A klasszikus pszichoanalitikus értelmezés ezért Jacques-ot a szociális kompetenciák hiánya miatt autizmussal, illetve az önzőség miatt primer nárcizmussal vádolja, hiszen fel kellett volna ismernie, hogy Enzo alaplényege az elsőség, és neki kellett volna kiszállnia a csúcsdöntögetési sorozatból. Ez egyébként sem volt annyira fontos neki. Jacques azzal, hogy nem száll ki, és 120 méterig merül, gyakorlatilag megöli Enzot, hiszen Enzo öndefiníciója alapjaiban sérül, amiért nem is érzi akkora problémának, ha meghal. Lényegében ezért is próbálja meg megdönteni a számára lehetetlen mélységet. Eszerint a logika szerint ebből fakad Jacques bűntudata, valamint abból, hogy Enzoban nem csak barátját, de egyben apafiguráját is elveszíti. Ezek a tényezők azok, amik őt is a halálba kergetik. Az értelmezés szerint tehát megfordul az eddig leírt szereposztás, és Jacques definiálódik igazán versengőként. Vetélkedésük a mélyben pedig a péniszméretek összevetésén alapul, amely legszemléletesebben akkor nyilvánul meg a filmben, amikor Jacques először legyőzi Enzot és Enzo egy akkora mérőszalagot ad ajándékba neki, amennyivel mélyebbre merült nála.

Fülöp Márta előadásában azonban nem értett egyet a klasszikus analitikus értelmezéssel és a Jacques-ra adott autisztikus és nárcisztikus jelzőkkel, mert véleménye szerint Jacques a filmben felmutat erőteljes szociális kompetenciákat és érzékenységet. Ő csak egyszerűen egy sportember, aki ha már búvárkodik, akkor a legjobb teljesítményét nyújtja, és valójában nem fontos neki, hogy Enzot végül legyőzze. Azonban ennek is releváns tanulsága a versengés kapcsán általánosságban, hogy teljesítményünk, attól még, hogy nem akarunk másokat legyőzni, minden esetben hat a környezetünkre.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ