„Változnak az érzelmek, változik a kommunikáció és sok minden más is az információs korban” – kezdte előadását Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus a Három királyfi, három királylány mozgalom rendezvényén, mely a különböző generációk párkapcsolati kommunikációját helyezte ezúttal a középpontba. Aki jelen volt, megtudhatta, hogyan befolyásolja az online jelenlét mindennapi életünket, kapcsolatainkat, valamint, hogy milyen hatásai érzékelhetők már most is, milyen következményekkel jár a virtuális világban való fokozott aktivitás. Erről olvashatnak most tudósításunkban.

Offline vs. Online generációk

  • Offline generációk azok, melyek tagjai úgy nőttek fel, hogy az elektronikus kütyük, online felületek térhódítása még nem kezdődött meg, vagy igen kezdetleges formában volt. A virtuális világ nem töltött be aktív szerepet az életükben, így nem is volt különösebb kihatással a mindennapjaikra.
  • Online generációknak pedig azokat nevezzük, melyek részében, vagy egészében szerepet játszik a virtuális tér, az abban való megjelenés. Az online jelenlét szerves részét képezi a mindennapi életnek, legalábbis annak bizonyos formája, így kihatással van számos egyéni pszichológiai tényezőre, mely lecsapódik kapcsolatainkban.

A Baby Boomer (1946-tól születettek) és az X generációk (1965-től születettek) egyértelműen az offline tábort erősítik, az Y (1982-től születettek) az online világ fokozatos elterjedésével együtt nőtt fel, míg a Z (1995-től születettek) és az Alfa generációk (2010-től születettek) már teljes mértékben online generációknak számítanak. Az online világnak számos előnye van, azonban a személyiség érzelmi apparátusára nézve az egyre szélesedő online térben nevelkedő generációk számára számos veszélyt is hordoz, melyekre figyelnünk kell. Idézett egy, a közösségi média mentális egészségre gyakorolt hatását vizsgáló kutatásból, amit az Egyesült Királyságban végeztek el 1500 14 és 24 év közötti fiatal részvételével 2017 első hónapjaiban.

A legrosszabb hatása az online felületek közül a kutatás alapján az Instagramnak van, aminek a felhasználói gyakran számoltak be testképzavarról vagy alváshiányról, de az is gyakori volt, hogy kiközösítettnek érezték magukat olyan eseményekről értesülve, amikre őket nem hívták el. A második legrosszabb platform a Snapchat lett, ami a kiközösítés és a zaklatás eszköze a felmérés alapján, de a felhasználók szerint önkifejezés szempontjából pozitív hatása van. A Facebook harmadik helyen végzett, főleg az alváshiány és az online bántalmazás miatt panaszkodtak rá. Ma már látható, hogy a korai életévekben ezen oldalak negatív hatásai egyértelműen az érzelmi állapotot, az önértékelést, a testképet és az önbecsülést csökkentik. A tinédzserek és fiatal felnőttek sem érintetlenek a problémák szempontjából, ami azt is jelenti, hogy ezen érzelmi hatások jelentkezni fognak a párkapcsolatok és a társas kapcsolatok terén is.

Mit eredményez még a fokozott online jelenlét?

A virtuális világban való aktivitás során számos inger ér minket. Sokkal több, mint az offline kultúrában, mivel itt minden csak egy kattintásra van, sőt, sokszor még annyira sem. Többnyire akaratlanul is szembesülünk különböző reklámokkal, hirdetésekkel, egyéb tartalmakkal, melyek az általunk megjeleníteni kívántak mellett eljutnak hozzánk. Ezáltal – az online térben is –

túlstimulálódunk, elárasztanak minket a különféle ingerek, és ez érzelmileg kifejezetten megterhelő,

egyben nagyon fárasztó is. Ez a fáradtság, elárasztottság pedig kevesebb empátiát eredményez, emellett pedig az akaraterő, a kitartás, és a kíváncsiság is kifárad. Utóbbiak pedig mind kihatással vannak többek között a párkapcsolati működésre is.

Hogyan befolyásolja az online aktivitás a párkapcsolatokat?

Az interneten való megjelenés lehetősége az én-prezentáció felülete. Az egyre fokozódó virtuális jelenlét fontos változást hozott a társadalomban, egyfajta társadalmi nárcizmust eredményezett. Ez különösen veszélyes lehet, mert, ahogy Tari Annamária fogalmaz: „ma korunk hőse egy olyan ember, aki felfújt ego-működést mutat” annak ellenére, hogy könnyen lehet, nincs is mögötte valós teljesítmény. Az offline valóságban ez nem fordulhatott elő korábban. Ma már a fokozott online jelenlét által viszont nem érződik igazán a nárcizmus – természetesnek hat, hogy ott különféle formákban és módokon megjelenítjük magunkat –, pedig nagyon is jelen van.

Online jelenlétünk kulcsa
Online kapcsolataink kulcsa a virtuális térben való én-megjelenítés.

Továbbá az online aktivitás megtámogatja az említett ingerelárasztással az ún. érzelmi inkontinenciát, azaz, hogy nem tudunk mit kezdeni a szeparáció okozta szorongással, nem tudjuk a nehéz érzéseinket megtartani (holding), nem tudunk velük mit kezdeni. Helyettük azonnal keresünk olyan egyéb ingereket, amelyek enyhítik ezt a feszültséget, elterelik a figyelmünket. Ennek oka, hogy az online térben lehetőségünk van a különféle érzések azonnali megosztására, legyen az nyilvános, vagy privát felület.

„A közösségi média ezzel az érzelmi inkontinenciával, a folyamatos megosztással, az állandó jelenléttel kezdi elhitetni főleg a Z, és félelmeim szerint az Alfa generációval is, hogy nem kell kibírni a szeparációs szorongást, nem kell egyedül lenni, nem kell bátornak lenni, nem kell egy széken fél napig önmagunkkal lenni. Semmit nem kell csinálni, mert egy másik ember mindig ott lesz. […] Szeparációs szorongás tűrése nélkül egészen biztosan nem lehet érzelmileg jól működő életet élni” – mondja Tari Annamária.

Ma már amint lehet, megosztjuk valakivel nehéz érzéseinket, nem kell őket magunkban tartani. Ez azonban korántsem pozitív.
Ma már amint lehet, megosztjuk valakivel nehéz érzéseinket, nem kell őket magunkban tartani. Ez azonban korántsem feltétlenül pozitív.

A fogyasztói társadalom szlogenje, miszerint sokkal egyszerűbb eldobni, lecserélni dolgokat, mint megjavítani, kifejezetten aktuális lett ennek okán. Az intenzív online jelenlét ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy ezeket a különböző, számunkra megterhelő érzelmi folyamatokat (pl. szakítás) kikerüljük, ne kelljen velük szembenézni, megélni, feldolgozni azokat. „Ez nyilván azt fogja jelenteni a párkapcsolati működésekben, hogy pont 6 percet lehet tölteni a szomorkodással, mert máris bekopog valaki az ajtón, hogy mit és hogy lehetne” – mondja példaként Tari Annamária. Ez azonban később visszaüt, mivel

a fel nem dolgozott érzelmi élmények erősebben fognak teret kapni az idő előrehaladtával,

és azok feszültségének felgyülemlésével, amennyiben megpróbálunk nem foglalkozni velük. Nem adunk ennek teret, mert az online világ lehetőséget kínál az azonnali továbblépésre. Ez azonban egy hamis, az előzőek fényében valójában nem létező lehetőség. Ráadásul egyéb káros mellékhatása, hogy ez a fajta továbblendülés nem csak a holding, de a coping (megküzdési) mechanizmusainkra is negatív hatással van, mivel nem is próbálunk megküzdeni ezekkel a nehézségekkel, feszültségekkel.

Mit tehetünk saját jobb működésünkért, kapcsolatainkért?

A párkapcsolatban pont hogy kitartásra, empátiára, a feszültségek megtartásának és kezelésének képességére lenne szükségünk elsősorban, melyet a virtuális világ által kínált lehetőségek ilyenformán nem támogatnak. Ide tartozik például, hogy egy jól működő kapcsolatban vannak intimitáshatárok – nem tudunk mindent párunkról, akár korábbi kapcsolatairól, és a saját korábbi partnereinkről sem beszélünk folyamatosan. Az online tér viszont lehetőséget teremt arra is, hogy ezeket figyelemmel kísérjük (pl. ex-barátok, ex-barátnők életének alakulása szakítás után). Ez pedig még csak néhány opció a virtuális világ kínálatából.

Fontos, hogy figyeljük meg saját működésünket, ismerjük meg magunkat (pl. kikkel barátkozunk, milyen a stílusunk stb.), és azt, hogy hogyan viselkedünk offline és online környezetben. Kapcsolatainkban pedig törekedjünk a konfliktusok tisztázására, a feszültségeket teremtő szituációk megbeszélésére ahelyett, hogy figyelmen kívül hagynánk azokat. Kifejezetten káros ugyanis mindennemű kapcsolatunkra nézve, ha a szőnyeg alá söpörjük ezeket a helyzeteket, vagy ha úgy teszünk, mintha meg sem történtek volna. Törekedjünk arra, hogy önértékelésünk ne kívülről, hanem belülről, saját magunkból fakadjon, ne külső tényezőktől függjön. Akkor fogunk jól működni ezen a téren, ha az előadás záró, rövid üzenete magunkra nézve is igaz lesz, miszerint, ha felteszik nekünk a következő kérdést:

„Tudna-e Ön egyedül élni?”

Akkor az lesz rá a válaszunk:

„Igen, bármikor.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ