Hirdetés

Napjainkban a pszichiátriai betegségek legrejtélyesebb típusának a szkizofrénia tekinthető. Ebben a betegségben a valóságtól való elszakadás, a sekélyes érzelmek és a motiváció eltűnése veszélybe sodorhatja emberi létünk alapvető funkcióit: egészséges tudatállapotunkat, egyediségünket, egyéniségünket. Hogyan élik meg állapotukat a betegek? Valójában mi állhat a szkizofrénia megjelenésének hátterében? A terápia milyen segítséget nyújthat?

Hirdetés

A szkizofrénia elválaszthatatlan emberiségünk fejlődésétől, végigkíséri történelmünket. Eugen Bleuler svájci pszichiáter volt az, aki 1911-ben elsőként használta a „schizophrenia” elnevezést, melynek eredete egészen az ókori kultúrákig nyúlik vissza, a görög „kettéhasadt elme” kifejezésből származik.

A valóságtól való visszavonulás jelenségei

A szkizofrénia a pszichózisnak, vagyis a realitáskontroll elvesztésének egy olyan csoportja, amelyben a személyiség alapvető zavara, téveszmékkel társuló gondolkodás torzulása, érzékelési zavarok és a realitástól való elszakadás mutatkozik. A szkizofrén személy tudata ennek ellenére általában tiszta és az intellektuális képességei is fennmaradnak. A személyiség zavara legfőképp azokat a funkciókat érinti, melyek a normális személyiség egyéniségérzését és egyediségének tudatát biztosítják. A pszichiátria a szkizofrénia legárnyaltabb megjelenésének a paranoid típust tekinti, melynek legjellegzetesebb tünetei a téveszmék és hallucinációk szervezett rendszerei, amelyek gyakran átveszik a személy életének irányítását.

A klinikusok napjainkban próbálnak hasonlóságokat és különbségeket felismerni a szkizofrénia számos tünete között, így született meg a pozitív tünetek csoportja. Az elnevezés arra utal, hogy „kóros felesleget” képezve bizarr kiegészítésként jelennek meg a normális viselkedés mellett. A negatív tünetek csoportja „kóros hiányokat”, hiányzó tulajdonságokat jelent.

A szkizofrén férfiak életében nagyobb valószínűséggel jelennek meg negatív tünetek,

mint a nők életében. A paranoid szkizofrén személyek életét sokszor a pozitív tünetként jelentkező téveszmék uralják. Gondolataiknak nincs valós alapjuk, gyakran abszurdak, mégis erősen hisznek benne, egészséges személy számára azonban hihetetlenek. Az üldöztetéses téveszmék a leggyakoribbak. A magukat áldozatnak tekintő betegek sokszor úgy gondolják, hogy hátrányosan megkülönböztetik őket, összeesküvést szőnek ellenük, rágalmazzák, követik őket. Az ellenségnek vélt személyek sokszor a képzelet szüleményei, de súlyos esetben akár családtagok is lehetnek. Szintén gyakori élményt jelentenek a nagyzásos téveszmék, amikor a betegek híres történelmi személynek, a „Kiválasztottnak” vagy akár különleges hatalommal rendelkező személynek gondolják magukat.

A Nobel-díjjal kitüntetett, matematikában és a közgazdaságban mérföldkövet alkotó John Nash évtizedeken keresztül paranoid szkizofréniában élt. Téveszméi szerint az amerikai hadsereg titkos küldetésében vett részt, mindemellett életét egy egyetemi évei alatt megismert, elképzelt barátja és annak elképzelt unokahúga kísérte végig. Nash professzor így nyilatkozott betegségéről: „A szkizofrénia rémálma az, hogy nem tudjuk, mi a valóság. A számunkra legfontosabb

emberek, helyek, pillanatok nem eltűntek vagy meghaltak, hanem rosszabb. Sosem voltak.”

John Nash elutasította a gyógyszeres terápia lehetőségét, élete szkizofrén időszakában saját akaratával próbálta kontrollálni téveszméit. Elmondása szerint felesége kitartó támogatása nélkül nem tudott volna élni és alkotni.

A szkizofrén betegek gyakran gondolkodnak és beszélnek összefüggéstelenül. Követhetetlenül ugrálnak beszédjük témái között, mindeközben logikátlan és összefüggéstelen kijelentéseket tesznek, melyek értelmességéről meg vannak győződve. A téveszmékkel gyakran logikus rendszert hoznak létre a hallucinációk, átvéve az uralmat a beteg elméje felett: „az őrületbe vezető racionális út” – mondta Philip Zimbardo a szkizofréniáról. A hallucinációk külső ingerlés nélkül lépnek fel a szkizofréniában, leggyakoribb formájuk a hallásos hallucinációk. Ennek során a betegek általuk teljes mértékben megélt, látszólag kívülről érkező hangokat hallanak. Ezek rendkívül változatosak lehetnek, sokszor közvetlenül szólítják meg a személyt dicsérő szavakkal, kritikákkal, de akár ismeretlen hangok is lehetnek. A vizuális hallucinációk jelen nem lévő halvány színek formájában, de sokszor kivehető emberalakok, jelenetek tapasztalásában is megjelenhetnek.

A szkizofrénia negatív tünetei a normális emberi viselkedés „kóros hiányosságait” jelentik. Az érzelmi világ eltompultságát szinte minden szkizofrén beteg megtapasztalja. A rezzenéstelen arc, a szemkontaktus hiánya mutatja a külvilágnak a betegek érzelmeinek „kiapadását”, az öröm, a szomorúság, a düh megélésének hiányát. A betegek nagyrésze szociálisan is visszavonul a világtól, mely magatartás a társas készségek leépüléséhez vezethet.

Más mentális betegségekhez hasonlóan a szkizofrénia kialakulásának hátterében biológiai, pszichológiai és szociokulturális tényezők is állhatnak. A biológiai nézőpontból közelítő szakemberek szerint a betegség kialakulása mögött genetikai okok állnak, mint például az öröklődő hajlam a betegségre.  A szociokulturális elméletek szerint a szkizofrén betegek bizonyos társadalmi tényezők áldozatai. Számos kutató úgy véli, hogy a szkizofrénia valójában egy konstruktív folyamat, egyfajta öngyógyítás, mely során a betegek megpróbálják magukat megmenteni abból a zavarodottságból és boldogtalanságból, amit a családi és szociális környezetük okozott. A hajlam, a hátráltató társadalmi tényezők, a stresszes élethelyzettel, a krízissel mint pszichológiai okkal való találkozása

kirobbanthatja a szkizofrénia megjelenését.

Terápiás lehetőségek a múltban és a jelenben

Az emberiség történelme során a szkizofrén betegek állapotát mindig menthetetlennek tartották. Bár az antipszichotikumoknak köszönhetően a mai orvoslás messzemenően felülmúlja az alkalmazásuk előtti terápiás módszereket, a szkizofrénia kezelésének mai helyzete még mindig távol áll az ideálistól. A múlt évszázad közepéig a társadalmak reakciója a szkizofréniára az intézményesítés volt, mely körülmények között a betegek állapota sokszor nemhogy javult, hanem olyan, legfőképp antiszociális tünetekkel bővült, melyek jelentősen megnehezítették a betegek számára a társadalomba történő visszailleszkedést az elmegyógyintézetek elhagyása után. A szkizofrénia gyógyítását az antipszichotikus szerek 1950-es években történő felfedezése forradalmasította. A szerek elsősorban a hallucinációkat és a téveszméket enyhítik, az érzelmek elsivárosodására és az akarati szegénységére kevésbé, lassabban hatnak. Ma már széles körű elismerés övezi a gyógyszeres terápiákat a szkizofrénia kezelése terén, a betegek mégis sokszor idegenkednek a gyógyszerek erős hatásától, nem hajlandóak beszedni őket, többségük azonban pótolhatatlan segítséget kap tőlük.

A megfelelő gyógyszerek felfedezése előtti időkben a pszichoterápia nem tartozott a szkizofrénia sikeres kezelési módszerei közé, a legtöbb beteg olyannyira távol él a valóságtól, hogy a pszichoterápia képtelen megérinteni őket. A gyógyszerek a betegek valóságészlelésére és gondolkodására kifejtett pozitív hatásának köszönhetően képessé vállnak a terápiában való aktív részvételre. A szkizofrén betegek számára kifejlesztett egyik sikeresnek bizonyuló módszer a szocioterápia, melynek keretein belül a terapeuták továbbra is foglalkoznak a tünetek megszüntetésével, azonban emellett fontos hangsúlyt kap a betegek szociális készségeinek, döntéshozatalának, problémamegoldásának fejlesztése is, a közösségbe való minél sikeresebb beilleszkedés érdekében.

A szkizofrénia – mint számos mentális betegség – nemcsak az egyén, hanem a család „betegsége” is. A családtagokat gyakran erőteljesen megviseli a velük együtt élő szkizofrén hozzátartozó állapota, viselkedése. A családi problémák és a gyógyulás elősegítése érdekében a terapeuták gyakran fordulnak családterápiás módszerekhez. A terápia tanácsadást, érzelmi támaszt, empátiát biztosít a családtagok számára. Segíti őket, hogy realisztikusabb elvárásokkal viszonyuljanak beteg családtagjukhoz, valamint próbálja a családtagokban esetlegesen felmerülő bűntudatot, zavarodottságot enyhíteni, toleranciájukat fejleszteni.

Felhasznált szakirodalom:

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Budapest, Magyarország: Osiris Kiadó.

Füredi, J., Németh, A. (2015). A pszichiátria magyar kézikönyve. Budapest, Magyarország: Medicina Kiadó.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző viselkedéselemző, a Mindset Pszichológia szakújságírója, a Mindset Szeged tagja, a Szegedi Tudományegyetem mesterszakos pszichológus hallgatója klinikai- és egészségpszichológia szakirányon. Az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ hallgatói érzékenyítő csoportjának tagja, a Szegedi Pszichológus Hallgatók Egyesülete által évente megrendezett konferenciák szervezője.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ