Ballagások margójára: Kötődés és kreatív klíma

0
Hirdetés

A ballagás sok addigi pillanatot sűrítő rituálé, beszédes szimbólumrendszere az iskoláknak. Lezárása is egy sikerrel, kudarccal, szerelmekkel, barátsággal tarkított időszaknak. Az iskolai helykötődés így az identitás fontos része, még akkor is, ha annak negatív vetülete jelenik meg. Hogyan jellemezhetjük ezt a folyamatot, ha az érettségi teljesítmény szorongásán túl erre az időszakra leválási folyamatként tekintünk? Mitől lehet könnyebb ez az időszak az érettségizők számára? Véleménycikkünk.

Hirdetés

Evidenciának tűnik, hogy akkor kötődünk egy helyhez, ha boldogság látszik rajtunk, mikor ott vagyunk és szomorúság, amikor elhagyjuk azt. Továbbá, ha a helyet nemcsak fizikai szükségleteink szempontjából értékeljük, hanem annak sajátos értékei miatt is. Ez mégsem ilyen egyszerű. Számos olyan hely van, amire nem örömteli az emlékezés, mégis erős az identitásformáló ereje. Ahol rituálé van, ott kötődés is van: „s hogy ne feleljek aznap egy kőre léptem én…” – írja Radnóti Miklós.

A ballagást szemlélve, néhány szomorú és több derűs arcot látva elgondolkodtam  azon, milyen különös sorrendben zajlik az érettségi időszaka: előbb elbúcsúznak a diákok, majd

ebben a gyász–leválás állapotban vágnak neki az írásbeliknek.

Ami persze nem meglepő: az iskolai kultúrában nincs sok helye a gyásszal, veszteséggel való foglalkozásnak. Sajnos akkor sem, ha egy osztálytársat veszítenek el a diákok. A hosszú idejű térhasználat során a személy az adott hely felé erős, hosszan tartó érzelmi kötődést fejleszt ki, melynek elvesztése hasonló gyászreakcióval jár, mint amilyet egy fontos személy elvesztésekor érez az ember. Így az ambivalens kötődésre jellemző elakadt vagy elhúzódó gyászfolyamat ebben a helyzetben is megjelenhet. Az érettségi időszakában pedig nem ez a legmegfelelőbb állapot.

Prevenció

Vessünk egy pillantást a prevencióra. Mit tehet az iskola azért, hogy egy olyan hely legyen, ahová jó megérkezni, krízisek során menedékként és megtartó erőként szolgál, ballagás után pedig könnyebben elengedhetők az ott megélt folyamatok?

Az iskolai kreatív klíma jó kiindulás lehet ennek megvalósításához. Dr. Péter-Szarka Szilvia ennek kapcsán nyolc dimenziót emel ki:

I. Motiváció 1. Kihívás, érdekesség, értelmesség 2. Autonómia, beleszólás 3. Célok iránti elkötelezettség

II. Bátorítás 4. Bátorítás a nyitottságra, az új dolgok kockáztatására, kipróbálására 5. Bátorítás a sokféleségre, nézőpontok változatosságára és a kettősség, bizonytalanság tűrésére 6. Elegendő idő, elmélyedés

III. Csoport 7. Csoport bizalom, támogatás  8. Játékosság, humor.

Vagyis az érdekes és értelmes kihívások során a tanulónak van lehetősége beleszólni saját tanulási folyamatába, nem pusztán utasításra tanul. Mindezt egy nem büntető, hanem támogató, felfedezésre buzdító légkörben teheti, ahol helye lehet a hibázásnak és a hibából következő tanulságok megfogalmazásának. Olyan megtartó keret, ahol a bizonytalanság feszültségét el lehet viselni, lehet vitázni, ahol a gondolati adok-kapok bátran áramolhat ebben az együttműködő, segítő csoportlégkörben.

Ilyen légkörben vidám kihívás lehet az érettségi.

Nézem a ballagókat: épp szólítják az OKTV versenyen eredményt elérteket. Büszkén, de kicsit zavarban vannak, ahogy álldogálnak a többiekkel szemben. A kreatív klímáról és arról álmodozom, hogy egyszer a csoport bizalom, játékosság és humor OKTV első helyezettjeit is kihívják majd a dicsőség sorba.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző iskolapszichológus, 2007-ben végzett a tanácsadó szakpszichológus képzésen, tehetségtanácsadás kurzusok meghívott oktatója az ELTE és SZTE szakképzésein.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ