Lehetnek titkaink a családunk, a párunk, a barátaink vagy akár a munkatársaink előtt is. A titkok olykor örömteli tervezgetéssel járnak, például ha egy születésnapi meglepetést készítünk elő. Sokszor viszont eltávolítanak minket a hozzánk közel állóktól. Mit tehetünk, hogy könnyebben viseljük a titkokkal járó terhet? Cikkünkben erre keressük a választ.

Számos kutatási eredmény alátámasztja, hogy pozitív hatással van jóllétünkre, ha emlékeinket, félelmeinket, vágyainkat, gondolatainkat megosztjuk másokkal. Mégis lehetnek olyan titkaink, amiket valami miatt nem tudunk elmondani a legközelebbi barátainknak sem.

Mi a gond a titkokkal?

Dr. Art Markman, a Texasi Egyetem professzora két szempontot említ, ami rögtön eszünkbe juthat, ha a titkolózás negatív hatásairól gondolkodunk. Egyrészt nyilvánvalóan rosszabb hatással van a közérzetünkre, ha valamit rejtegetünk, mint ha nem kell erre energiát fordítanunk. Másrészt jelentős stresszel járhat, ha egy fontos információt igyekszünk elhallgatni a környezetünk elől. Bizonyos titkok valóban kedvezőtlen hatással lehetnek a pszichés állapotra és közvetetten akár a fizikai egészségre is. Ebben kulcsfontosságúak az eltitkolt információhoz kapcsolódó negatív érzelmek. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy

azok a legkárosabb titkok, amelyekhez szégyenérzet kapcsolódik.

A szégyenérzet szoros összefüggésben áll a depresszív tünetekkel, a függőségekkel és az erőszakos viselkedéssel. Ha valakinek tartósan negatív érzelmekkel kell megküzdenie, az csökkentheti az immunrendszer védekezőképességét, így fogékonyabbá válhat a betegségekre is.

Amikor lehull a lepel

A legkézenfekvőbb megoldás a kellemetlen hatások elkerülésére az lehet, ha egy bizalmasunkkal megosztjuk az információt, aminek az őrzése terhet jelent számunkra. Brené Brown, a Houstoni Egyetem professzora szerint egy fájdalmas titok úgy semlegesíthető, ha egyenlő mennyiségű empátiát adunk hozzá. Tehát a vallomás akkor válhat felszabadítóvá, ha megértő fülekre és együttérző lélekre talál. Ilyenkor nemcsak megkönnyebbülést él át a titok birtokosa, hanem kettőjük kapcsolata is szorosabbá válhat.

A titok feltárása csak nyitott, empatikus és támogató közegben válhat igazán felszabadítóvá.

A helyzet azonban nem mindig ilyen egyszerű. Előfordulhat, hogy senkit sem érzünk magunkhoz olyan közel, hogy biztonságosan megosszuk vele a titkunkat. Az is lehet, hogy éppen a legközelebbi személyekkel kapcsolatos a rejtegetett információ. Az sem ritka, hogy még nem érzünk magunkban elég erőt ahhoz, hogy feltárulkozzunk. Ha túl korán vagy rossz időben derül fény egy bensőséges információra, az komolyan megterhelheti a kapcsolatot. Néha a másik fél még nincsen felkészülve a befogadására. Ilyenkor szükségünk lehet gyakorlóterepre.

Hivatásos titoktartók

Van, akiben olyan erősek a titkával kapcsolatos kellemetlen érzések, hogy képtelen olyannal megosztani, aki ismeri őt. Fél tőle, hogy negatív irányba változna a róla alkotott kép, tart a számára fontos személyek megbecsülésének és szeretetének elvesztésétől. Még nem áll készen rá, hogy megossza a titkát szeretteivel. Ilyenkor segíthet, ha elmeséli egy idegennek. Olyannak, akinek nincsenek előzetes információi, és nem számít, hogy mit gondol majd róla. Egy nyitott és empatikus idegen támogatása megerősítő lehet és segítséget nyújthat a nehéz helyzetben, azonban nincsen rá garancia, hogy a taxisofőr, akinek az autójába beültünk, valóban elfogadóan fog majd viszonyulni hozzánk. Ennél sokkal biztonságosabb megoldás, ha egy szakembert keresünk fel.  A pszichológusok hivatásos titoktartók. A személynek nem kell félnie attól, hogy olyanok is megtudják a titkát, akikkel még nincsen kész megosztani. Attól sem kell tartania, hogy ítélkezéssel vagy rosszallással fogadja majd a szakember a történetet, és abban is biztos lehet, hogy minden szavára odafigyel majd.

Ha nem mondhatod el senkinek, mondd el mindenkinek!

Az már egy komoly lépés, ha valaki képes kimondani a titkát, még akkor is, ha ezt egy idegennek teszi. Van, aki erre még nem áll készen, mégis szeretné oldani a benne keletkezett feszültséget. Ilyenkor megoldás lehet, ha a titkolózó művészi alkotássban önti gondolatait és érzéseit, vagy esetleg kiírja magából azokat. Ez történhet napló formájában vagy akár még kreatívabb módon is. Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt Frank Warren bloggernek támadt egy meglepő ötlete. Megcímzett háromezer képeslapot a saját címére. Az egyik oldalukat üresen hagyta, a másikon pedig egy rövid instrukció volt olvasható. Ebben arra kérte az embereket, hogy

névtelenül osszák meg egy féltve őrzött titkukat, olyat, amit még nem mondtak el senkinek.

Az elkészült képeslapokat pedig szétosztotta Washington utcáin. A kísérlet nem várt eredményt hozott. Nemcsak a saját lapjai érkeztek vissza hozzá, hanem rajtuk kívül még rengeteg saját készítésű és vásárolt képeslap az ország legkülönbözőbb pontjairól. Mára több mint félmillió ember küldte el Warrennek a titkait. Vannak közöttük komolyak, megrendítőek, mókásak és meghatóak is. Ezek közül néhányat megosztott a közönséggel egy TED konferencián tartott előadásában:

  • „Mindenki, aki szeptember 11. előtt ismert, azt hiszi, hogy meghaltam.” 
  •  „A képeslapra ragasztott bélyegeket gyerekkoromban találtam és egész életemben vártam, hogy legyen valakim, akinek elküldhetem őket. Soha nem találtam senkit.”
  •  „Ebben a borítékban a széttépett darabjai vannak egy búcsúlevélnek, amit nem használtam. Most a legboldogabb embernek érzem magam a világon!”
Frank Warren postaládájába a mai napig érkeznek képeslapokra írt névtelen titkok. Sokaknak a megosztás ezen formája segít a feldolgozásban.

Ha titkunkat egy idegennel vagy névtelenül osztjuk meg, akkor kevésbé veszélyeztetjük személyiségünk integritását. Ezzel egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy azt is beavassuk, akinek valójában el szeretnénk mondani, és a titoktartás miatt keletkezett feszültség is oldódhat. Titkaink általában sokkal kevésbé tűnnek súlyosnak mások szemében, mint ahogyan mi látjuk őket. Főleg akkor, ha már hosszú ideje őrizzük őket egyedül. Személyiségünknek megvannak az egészséges határai, nem szükséges minden gondolatunkba beavatnunk másokat, és ez rendben is van így. Titkainkra, legmélyebb vágyainkra és álmainkra azonban gondolhatunk úgy is, mint az intimitás valutájára. Minél többet cserélünk ki egymással, annál közelebb kerülhetünk szeretteinkhez. A legjobb pedig, hogy ezáltal mindannyian csak gazdagabbak leszünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ