Hirdetés

Magyar Réka 18 éves turisztika szakra járó gimnazista. Jövőre érettségizik. Mindennapjai olyanok, mint minden átlagos fiatalnak: iskolába jár, tanul.  A különbség „csak” annyi, hogy ő nyitott hátgerinccel született. Viszont elmondása szerint ez nem igazán hátráltja az életét. Jövőjét a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakán képzeli el. Mégpedig azért, mert saját élete motiválja arra, hogy másokon segítsen. Interjúnk.

Hirdetés

Kérlek mesélj a fontos személyekről az életedben!

Az életemben természetesen a szüleim töltik be a legfontosabb szerepet. A szüleim azok, akikre bármikor számíthatok. Számukra mindig fontos volt, hogy ne az állapotom határozza meg a mindennapjaimat, és ne alakuljon ki bennem az „én más vagyok, mint a többiek” érzés. Épp ezért igyekeztek eleget tenni az olykor nem mindennapi vágyaimnak, szükségleteimnek is. Anyukám az én „taxisom”, az ő segítségével szoktam eljutni iskolába.

Hogyan fogadta a család azt, hogy nyitott hátgerinccel születtél?

Szüleim elmondása szerint, amikor megszülettem, nagyon lesújtotta őket a dolog. Mert amikor édesanyám várandós volt velem, nem tudta, hogy lesz egy ilyen „probléma”. Így amikor megszülettem eléggé meglepődtek. De nagyon helyesen úgy döntöttek,

nem adják fel, inkább felveszik a kesztyűt,

és megvívják a harcot ezzel a különös helyzettel. Amikor pedig már nagyobb lettem, akkor a szüleim is elkezdtek bizakodva nézni a jövő felé.

Teljesen meghatározza az életedet a kerekesszékes lét? 

A kerekesszék természetes része az életemnek. Minden helyzetemből adódó nehézségben megpróbálom megkeresni a megoldást. Nem is tudom elképzelni az életemet nem kerekesszékesként. Ennek a helyzetnek köszönhetem, hogy megismerhettem csodálatos embereket, csodálatos történetekkel. Mindemellett egy ilyen élethelyzet jó „szűrő” is. Megismerteti velünk az empatikus és kevésbé empatikus embereket egyaránt. És ha valaki megkérdezné, büszke vagyok-e a kerékesszésségemre, a válaszom: IGEN.

magyar-reka
Réka a jövőjében szeretne pszichológiát tanulni, hogy másokon tudjon segíteni.

 

Tapasztalatod szerint hogyan viszonyulnak a mozgássérültekhez az emberek? 

Úgy érzem: a környezetem nagyon elfogadó, de nem mindig tudják, hogyan lehetne segíteni. Ám látszik, hogy a segítőszándék megvan bennük, és ez nagyon értékelendő dolog.

Mesélnél egy történetet, amikor pozitívan csalódtál a környezetedben?

A 18. születésnapomon ért a legpozitívabb csalódás, amikor egy régi vágyam vált valóra. Aznap reggel szüleim 18 szál virággal és egy három főre szóló sétarepülőjeggyel vártak. Ezzel még nem ért véget a meglepetések sorozata. Édesanyám közölte, hogy érkezik egy meglepetésvendég is. Amikor ajtót nyitottam egy nagyon kedves barátnőm állt ott, nagyon megörültem neki. Dél körül ebédeltünk, Édesanyám a kedvencemet főzte.

Amikor a torta is elfogyott, bepattantunk a kocsiba, egyenesen a szegedi reptérre mentünk. Édesapám betett a gépbe, édesanyám és a barátnőm csinált rólam néhány fotót, majd ők is beültek. Amikor elindult a gép, nagyon szuperül éreztem magam. Utána otthon folytatódott az ünneplés. Elővettük a kicsi koromban készült videókat, és kezdetét vette a nosztalgiázás. Este pedig amikor felmentem a Facebookomra köszöntés hegyek fogadtak, ami szintén egy nagyon jó érzés volt.

Mit üzennél a veled hasonló helyzetben lévőknek?

Minden sorstársamnak üzenem: ha valaki azt mondja „nem vagy rá képes”, cáfold meg! Bizonyítsd be, hogy igenis képes vagy rá. Próbáld meg minden helyzetből a maximumot kihozni. Tégy olyan dolgokat, amelyektől jól érzed magad, amiben úgy érzed, ki tudsz teljesedni. Mindig lesznek olyan emberek, akik megpróbálnak visszahúzni a céljaid elérésében. Ne állj bosszút rajtuk. Csak mosolyogj, és mutasd meg, hogy igenis képes vagy rá. Bízz magadban, légy hálás a melletted álló embereknek, akik támogatnak, nem pedig lebeszélnek. Akik inspirálnak és nem lelomboznak.

Mottóm a mindennapokra: NINCS probléma, MEGOLDANDÓ FELADAT VAN!

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ