Hirdetés

Beleillünk családunk elvárásaiba, megfelelő a nemünk, jókor érkeztünk? Jogásznak, orvosnak szántak minket, esetleg sportolónak? Beteljesítettük ezt a szülői vágyat vagy épp ellenkezőleg, teljesen más karrierbe, nagy kalandokba fogtunk, fekete bárányok lettünk? Feszít-e minket az érzés, hogy nem a saját életünket éljük? Mint oly sok más életterületen, életutunk kialakításánál is nagy befolyással bír a család, mint elsődleges szociális környezet. Milyen hatással vannak sorsunkra a szüleink, nagyszüleink? Borbély Lilla iskolapszichológus írása.

Hirdetés

 Sorsprogramozás

Eric Berne, a tranzakcióanalízis megalkotójának meghatározása alapján a sorskönyv egy olyan félig-meddig tudattalan életterv, amely egy meghatározott cél irányába, a végső nyereség felé halad. Mindannyian rendelkezünk egyfajta forgatókönyvvel, ami kiválóan alkalmas hónapok, évek vagy akár a teljes életünk strukturálására. Erre az időszervezésre azért van szükségünk, hogy elkerülhessük az unalmat, ugyanakkor a lehető legnagyobb kielégülést nyerjük minden adódó lehetőségből.

Rendszerint gyermekkori illúziókon alapulnak, és akár életünk végéig is elkísérhetnek bennünket, hacsak nem közelítünk feléjük érzékenyen és intelligensen, mely attitűdök segítik ezek elhagyását. Pszichológiai gátjaink miatt adottságainkat sokszor nem tudjuk maximálisan kihasználni, elvben mégis az önmegvalósítás széles spektrumával élhetnénk. Ám itt lépnek be a szüleink, akik már

jóval azelőtt elkezdik sorsunk egyengetését, hogy megszülettünk volna.

Már egészen kis gyermekként elhatározzuk, hogyan fogunk élni és meghalni. Lehet, hogy mindez nagyon is kellemetlenül fog alakulni számukra, mégis mi döntünk a korai nagy elhatározásunk mellett. Meglepő, de 3 és 6 éves korunk között már elhatározzuk, felemelkedünk vagy elbukunk. Ennek alapja a szülői programozás, melyet három okból fogadunk el. Egyrészt értelmet és célt ad az életünknek. Másfelől lehetőséget nyújt, hogy a szüleink számára elfogadható módon viselkedjünk, melyet szüleink szeretetéért vállalunk. Valamint szükségünk van arra, hogy felvilágosítsanak bennünket a világ dolgainak működéséről.

Nomen est omen, avagy a sorskönyvünk útjelzői

Néhány személy sorskönyvében a klinikai interjúk során egészen bámulatos transzgenerációs hatások tűntek ki: egy-egy jellemző vonás, parancs egészen az ükszülőkig visszavezethető. Ha figyelmesen megvizsgálunk sok családfát, rengeteg „véletlen” együttjárást fedezhetünk fel. Azonban a legtöbb esetben az első különösen nagy hatás a nagyszülőké. Így elgondolkodhatunk: „Milyen életet éltek a nagyszüleim? Hogyan viszonyultak a szüleimhez és a szülők hozzájuk?”. A büszkeség, az idealizálás, a rivalizálás, valamint a fontos befolyással bíró személyes élmények mind megjelenhetnek.

Sokunk élettervének alakítása már a születés pillanatában vagy akár már az előtt elkezdődik. Például egyes szülőkre sokszor sürgető nyomás nehezedik, hogy fiúgyermek szülessen a családba, akit mint reményteli örököst eleve királynak vagy vezérigazgatónak nevelnek majd. Sorskönyve készen áll, csak alá kell írnia. Ennek megtagadása hősies lemondást és nagy bátorságot követel a fiúgyermekektől.

Nevünk már születésünkkor jelzi, milyen sorsra szántak bennünket. Sorskönyvi jellege az általános iskola második felében, illetve a középiskolában a legkifejezettebb. Már megismerjük a vele kapcsolatos hiedelmeket, történeti vonatkozásokat, kortársaink pedig több-kevesebb bántó szándékkal tudatosítják, megerősítik ezt bennünk.

Ha szüleink választásához egy családi diskurzus is társul,

melyben közvetítik felénk, miért azt a nevet kaptuk és mik jellemzik szerintük a név tulajdonosát általánosságban, vagy azt, akiről kaptuk, jelzésértékű lehet. Ugyanígy a csillagjegyünk vagy más, személyiséghez, életúthoz köthető jellemzőnk többszöri témává válása jelezheti utunk kikövezésének szándékát. Érdemes átgondolnunk, hogy ki választotta a nevünket? Honnan ered a nevünk? Így rálátást kaphatunk a bennünk leképeződött tapasztalatokra.

A családunk irányából érkező parancsok, elvárások átgondolásával jobb rálátást kaphatunk saját sorskönyvünkről.

A végső nyereség felé

Természetesen nem egyszerűsíthetjük le sorsunk alakulásának kulcsát csupán a szülői hatásokra.

A negatív szülői programozás belső hangként gyötör minket, a konstruktív pedig az életbe vetett bizalmat erősíti bennünk.

Ezek mellett hatnak ránk a kevésbé befolyásolható külső erők, és a saját autonóm törekvéseink. Így négyféle sorskönyvet hozhatunk létre, amelyek a gyakorlatban többé-kevésbé keveredhetnek egymással: a sorskönyvit, az ellensorskönyvit, a kényszer vezéreltet, illetve az autonóm életet.

Tudattalan élettervünket addig próbálgatjuk és finomítjuk, míg készen nem állunk az igazi életdrámánk problémamentes levezénylésére. Gyermekként protokollok formájában, leginkább szüleink hathatós részvételével gyakoroljuk a megfelelő végszavak kimondásával cselekményünk elindítását. Serdülőkorban a kortárs környezet tágulásával egyre inkább rátalálhatunk azokra a partnerekre, akik hajlandóak eljátszani a sorskönyvünkhöz illő szerepeket. Felnőttként bevésődött végszavaink, cselekményeink nagy problémákat okozhatnak boldogulásunkban, különösen ha vesztes sorskönyvet építettünk fel destruktív végső „nyereséggel”.

Tudatosítsunk a szabadságért!

Élettervünk jobb átlátásáért érdemes átgondolnunk, milyen műfajú színdarab lenne családunk története? Milyen utasításokat közvetítettek felénk a szüleink gyermekkorunktól mostanáig? Rajzolhatunk egy családfát, mellyel könnyebben átgondolhatjuk a generációkon átívelő elvárásokat, együttjárásokat. Fontos látnunk, hogy van lehetőség kibontani autonóm élettervünket a rárakódott külső parancsok közül.

Sok terápiába érkezőnek

a valódi tudattalan célja, hogy ügyesebb vesztessé válhasson:

így kényelmesebben élhet sorskönyvében, és nem kell felvállalnia az átalakulással járó hatalmas lomtalanítást, melyet a diszfunkcionális működéseiben végeznie kellene. A szabadság adja meg a hatalmat az élettervek véghezviteléhez, ugyanakkor az élettervek tudatosítása közelebb hozhat minket a sorskönyv megváltoztatásának szabadságához.

A szerző Borbély Lilla iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.

Hirdetés
FORRÁSBerne, E. (1997). Sorskönyv. Háttér.
MEGOSZTÁS
A szerző iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja. Az ELTE pszichológia szakán szerzett viselkedéselemzői diplomát 2015-ben, majd 2017-ben elvégezte a mesterképzést az ELTE tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányán.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ