Hirdetés

Magától értetődőnek tűnik, hogy azért szeretjük a tortát, mert édes. Azért vagyunk oda a kisbabákért, mert cukik, és azért tetszik nekünk a párunk, mert szexi. Daniel Dannett filozófus és kognitív tudós azonban úgy érvel: mindez épp fordítva van. Hogyan lehetséges ez? Az evolúció elmélete magyarázatot tud-e adni nekünk arra, hogy miért pont azokat a dolgokat kedveljük, amiket? Cikkünkből kiderül!

Hirdetés

Az emberi lények ízlésében van néhány, többé-kevésbé univerzális mintázat. Léteznek olyan dolgok, amiket az emberek többsége szeret, függetlenül attól, hogy Ugandában, Kambodzsában vagy épp Magyarországon születtek. Ilyen, az egész emberiségre jellemző vonások esetén érdemes megkérdeznünk magunktól, mi lehetett az evolúció szerepe ebben a dologban? A túléléshez fontos dologról van szó, a fejlődés melléktermékéről vagy egy valószínűtlen véletlenről? Daniel Dennett szerint aligha az utóbbi lehetőség a helyes válasz.

Miért az édes?

Miért van az, hogy olyan nehezen tudunk ellenállni egy szelet süteménynek? Abban a környezetben, ahol az ember evolúciós fejlődésének túlnyomó többsége zajlott, az édes íz a cukor jelenlétét indikálta. A cukor kalóriatartalma igen magas. Így azok az őseink, akik elég motiváltak voltak rá, hogy megszerezzék az energiában gazdag gyümölcsöt vagy mézet, jobb eséllyel laktak jól, éltek túl és örökítették tovább az édesszájúságot.

A csokitorta intenzívebb ingert ad, mint a természetben megtalálható ingerek többsége, ezért nehéz ellenállni.

A meghökkentő igazság az, hogy nem azért szeretjük a mézet, mert édes, hanem azért édes, mert szeretjük – hisz a túlélésünket segítette egykor. Nem az édes volt először, s aztán fejlődtünk úgy, hogy szeressük. Az édes íz azoknak a receptoroknak köszönhető, melyek a szelekció során kialakultak bennünk. Ez a tulajdonságunk azonban evolúciós környezetben fejlődött ki: nem készített fel minket arra az ízáradatra, melyre például egy csokitorta képes. A csokitorta az emberi faj számára egy úgynevezett szupernormális inger. Olyasmi, mint a madárszülők számára a saját ivadékaiknál nagyobb kakukkfióka csőre. A madárszülők evolúciósan elő vannak huzalozva arra, hogy ha egy tátogó csőrt látnak, beletegyék az élelmet. Azonban a kakukkfióka nagyobb csőre intenzívebb inger, mint a saját fiókáiké, így az előbbi lényegesen több táplálékot kap tőlük. Ilyesmi történik velünk is, mikor a csokitorta és a saláta között kell választanunk.

Szexiség, cukiság és a szaporodás sikeressége

A változó divatok mellett is mindig volt néhány vonás, melyet az emberek többsége vonzónak talált. Nőknél ilyen a keskeny derék és széles csípő. A férfiaknál az izmos, arányos alkat. Mindkét nemnél pedig az egészséges haj és bőr. Ezek a jelek mind az adott személy „értékét” mutatják a szaporodás szempontjából. Például a széles csípőjű nőnek könnyebb lesz a szülés, az izmos férfi pedig jó eséllyel több tesztoszteronnal rendelkezik. Azonban itt is tartsuk észben a fordított logikát: nem azért vonzódunk ehhez az alkathoz, mert szexi. Azért tartjuk szexinek, mert azok az őseink, akik kedvelték ezt a kinézetet, több és egészségesebb utódot hozhattak létre.

A cukiság is a fajunk túlélését szolgálja.

Ugyanez az oka annak, hogy a nagyfejű, nagyszemű esetlen lényeket (legyen az egy kiskutya vagy egy csecsemő) cukinak tartjuk. Az, hogy az emberek körülrajongják a kisbabákat, nyilvánvaló evolúciós előnnyel bír. Hiszen ha nem tennének így, az esetlen utód nem élhetné meg a felnőttkort, s a gondatlan szülők génjei nem öröklődnének tovább. Ha az emberi csecsemők teljesen másképp néznének ki, akkor azt a kinézetet imádnánk annyira, hogy még a szennyes pelenkák se rettentsenek vissza minket. Ugyanis az idegrendszer úgy fejlődött, hogy a csecsemőszerű ingerekre gondoskodással reagáljon.

Evolúció és humorérzék

Keresd a hibát… A humor a jutalom a kognitív erőfeszítésekért.

Az, hogy mit találunk viccesnek, kevésbé tűnik evolúciósan logikusnak, mint a fenti példák. Azonban ez is hasonló logika mentén működik. A humorérzék egy evolúciós motiváló eszköz, mely megjutalmaz minket egy bizonyos unalmasnak tűnő intellektuális munkáért. Ez a munka pedig nem más, mint a hibakeresés. A viccek többsége pontosan erre alapul: olyan dolog, mely nem illik az adott szituációba, melyben van valami csavar. Ennek a csavarnak a megtalálása pedig jutalomértékű.

 

 

Ha az emberi viselkedésről, vonásokról beszélünk, érdemes tehát ilyen szemmel is tekinteni rá. „Miért lehetett fontos ez a viselkedés az őseinknek? S vajon nekem, ebben a modern, nyugati kultúrában származik-e előnyöm belőle?

Hirdetés
FORRÁSDan Dennett: Cute, sexy, sweet, funny
MEGOSZTÁS
A szerző viselkedéselemző, a Mindset Kapcsolataink rovatának szakújságírója. Jelenleg az ELTE kognitív pszichológia mesterszakos hallgatója, a Brain, Memory & Language kutatócsoport tagja. Az Erasmus Student Network kari koordinátora. Tanulmányai és a kutatás mellett edzőként dolgozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ