Hirdetés

Április 20-án teljesen váratlanul meghalt Tim Bergling, közismertebb nevén Avicii. Az EDM (Electronic Dance Music) műfaj egyik legkiemelkedőbb alakja zenéjével sokaknak okozott pozitív élményeket, emlékeket. 2016-ban olyan hirtelenséggel hagyta abba a turnézást, mint ahogy nemrégiben véget vetett életének. Szerkesztőségünkben az okokat vizsgálva szóba került, hogy miként élik meg a kríziseket a művészek, hogy a zeneipar elvárásai miként élesítik ki az előadók egyes karakterisztikáit, hogy milyen módon lehetett volna segíteni a fiatal zenészen, illetve hogy milyen szimbolikája lehet Wake Me Up című slágerének. A Mindset Pszichológia szerkesztőségének nevében a cikket írták: Kovács Kristóf, Patterman Péter és Poós-Nagy Fruzsina.

Hirdetés

„Szeretett Timünk örök kereső volt, egy törékeny művészlélek, aki a létezés kérdéseire kereste a válaszokat. Túlteljesítő és maximalista volt, folyamatosan dolgozott és utazott, ami túl sok stresszt okozott neki” – nyilatkozta Avicii családja a mindössze huszonnyolc évesen elhunyt férfiról. Sokak számára furcsának tűnhet a gondolat, hogy akár még dj-ként is lehet valakiből perfekcionista. Hiszen buli az életük: utazgatnak, zenélgetnek, mások pedig állandóan körbeugrálják őket. Vagy mégsem? Nyilvánvalóan minden egyes szakmának megvan a maga árnyoldala. A zenészek élete bizonyos szempontból nézve egy

végtelen verseny a toplistákon való „életben maradás” érdekében.

Ha nem mutatnak fel újabb és újabb slágereket, nem vállalnak el külföldi fellépéseket, nem képesek folyamatosan mulattatni az embereket, és nem tudják mindig a legjobb arcukat mutatni rajongóiknak, akkor sikerük és hírnevük hamar semmivé lesz. Számunkra, laikusok számára talán bagatell stresszorok ezek, a dj-k és a zenészek világában azonban nagyon is valóságosak és megterhelőek. Armin van Buuren szerint minden dj perfekcionistává válik a közönség, a menedzserek és a kritikusok által kifejtett óriási nyomás miatt. A holland lemezlovas úgy véli ugyanakkor, hogy minden előadó másként küzd meg ezzel a sajátos stresszel – Avicii sajnos alkohollal kezelte.

Hogyan fajulhat öngyilkosságig a perfekcionizmus? Érdekes kérdés. A perfekcionistákról legtöbbünknek valószínűleg pozitív kép él a fejében: mindig mindent jól csinálnak, teljes rendben tartják az életüket, kiegyensúlyozottak, sikeresek… tökéletesek. De vajon tényleg azok lennének? Dr. Tárnok Zsanett szerint „a perfekcionizmusra való hajlam egyáltalán nem jár együtt a megelégedettség és a hibátlanság érzésével – sőt ennek a szöges ellentétéről van szó”. Az állandó tökéletességre törekvésből fakadó elégedetlenség, rugalmatlanság és merevség jelentős funkciókárosodásokat okozhat az érintett személyek életében. Mindez aztán hosszú távon életminőségük általános romlásához vezethet.
„A tökéletességre való törekvés,

a maximalizmus önmagában nagyon megterhelő és kimerítő.

Az ennek következtében kialakuló tartós szorongás és hangulati zavarok miatt a perfekcionizmus mint személyiségjegy felnőttkorban általában sajnos sokkal rosszabb egészségügyi állapottal is együtt jár” – vélekedik a szakértő.

Avicii fiatal kora óta járta a világot, két évvel ezelőtt besokallt és azóta csak a stúdiómunkára koncentrált.

A perfekcionisták élete tökéletes ellentéte a mesebeli Pügmalión király történetének. Amíg ugyanis a mitikus király leghőbb vágya az volt, hogy gyönyörűséges szobra emberré változzon, addig a perfekcionisták saját magukat szeretnék inkább hibátlan és kikezdhetetlen szobrokká változtatni. Mivel azonban ez az idea elérhetetlen számukra, marad a soha meg nem felelésből fakadó bűntudat örökös érzete. Ezt élhette meg vajon Avicii is? Ezért próbált meg visszavonulni? És ezért nem tudott? Akárhogy is: Tim Bergling tragédiája intő jel legyen mindannyiunk számára. Lehetünk dj-ék, pszichológusok, fodrászok, ügyvédek, diákok vagy épp szülők, a tökéletességre törekvés mindenkit komoly veszélybe sodorhat. Legyünk persze motiváltak, ambiciózusok és törtetők, bizonyítsunk saját magunk és mások számára… de ne az egészségünk, a boldogságunk vagy épp az életünk árán!

Amikor a művész krízisbe kerül

„A krízis nem betegség, de megbetegíthet” – véli Bakó Tihamér (2002). A krízis állapotából több módon is ki lehet kerülni. Egyeseknek sikerül feldolgozniuk a válságot, míg mások benne rekednek és mélyítik ezt az állapotot, de vannak olyanok is, akik önpusztító viselkedést választanak – legyen az akár addikció vagy öngyilkosság. Tudattalanul működő elhárító mechanizmusaink nagy szerepet játszanak ebben a folyamatban. A művész emberekre jellemző a szublimáció mint elhárítás. Ez Freud nyomán úgy írható le, mint a tudattalan tartalmak, konfliktusok kreatív megoldása, azok megjelenítése társadalmilag értékes formában. Freud (1982) szerint a művészek természete szerencsés, mivel

lelki küzdelmeiket alkotással fejezhetik ki

– ezáltal csökkentve félelmeiket, szorongásaikat, bűntudatukat vagy épp kétségbeesésüket (mindeközben műveik ugyanezeket az érzéseket váltják ki közönségükből is).  A megküzdési stratégiák két-hároméves kor környékén alakulnak ki, majd a pubertáskor és ezt követően minden egyes krízis lehetőséget teremt a válságmegoldási repertoár megváltoztatására. Fontos kérdés a nehéz időszakban, hogy a személy szembe tud-e nézni veszteségeivel, azok érzelmi következményeivel, végig tud-e menni a veszteséget magában hordozó folyamaton.

Ébressz fel!

Azon traumatikus élményeink, amelyek nehezen megfogalmazhatóak, akkor válnak feldolgozhatóvá, amikor szociálisan elfogadott formában is kommunikálni tudjuk őket. Erre ad lehetőséget a kreativitás, amely metamorfózisokon át esztétikailag elfogadott formában jeleníti meg a nehezen közölhető élményt (Vikár 1992, 1993, idézi Bakó, 2002). A tragikus esemény után az előadó szerzeményeit újrahallgatva megütötte fülünket Wake Me Up című szerzeményének szövege, amelyet Avicii életútja mentén próbálunk meg most értelmezni. A boldogságos ütem mellett egy olyan sorral kezdődik a dal, amelyben a sötétség képe jelenik meg („Feeling my way through the darkness”), ezáltal egyből ambivalenciát teremtve. Az első verseben végig megmarad ez az érzés, hiszen olyan élmények jelennek meg, amelyek pozitív színben vannak feltüntetve, azonban a szereplő inkább tűnik a történtek elszenvedőjének, mintsem örömteli átélőjének („Well life will pass me by if I don’t open up my eyes / Well that’s fine by me”).

A dal fő részéhez érve is ez a dinamika érződik. Miért szeretné valaki átaludni életének azon részeit, amelyekért rengetegen irigylik őt, és sokan cserélnének vele („So wake me up when it’s all over / When I’m wiser and I’m older”)? Avicii karrierje 16 évesen indult. Ekkor ő valóban túl fiatal volt még ahhoz, hogy belekerüljön egy olyan világba, amelyet nagyban ő határozott meg a későbbiekben („They tell me I’m too young to understand / They say I’m caught up in a dream”). Énjének fejlődése nem tarthatott még ott, hogy birtokában legyen olyan megküzdési stratégiáknak, amelyek segítik megfelelően integrálni ezeket az élményeket. Mivel szinte napról napra a világ más-más pontján járt, így stabil kapcsolatok kialakítására sem volt lehetősége,

környezete nem tudott közvetlenül segíteni neki a nehéz helyzetekben.

A folyamatos utazással kapcsolatban is megjelenik egy ellentmondás a dalszöveg és a valóság között, hiszen a szöveg szerint szeretne lehetőséget kapni a világ bejárására (Hope I get the chance to travel the world/ But I don’t have any plans”). Bár teljesen más előadóként és magánemberként beutazni a világot.

A második verseben megjelenik az a teher, amelyet a hírnévvel együtt kellett viselnie, és amelyhez több „kézre”, azaz nagyobb erőre lenne szüksége („I tried carrying the weight of the world / But I only have two hands”). Mély érzésű ember volt Avicii, aki minél többet akart adni a közönségének − ami egyáltalán nem könnyű. Így hát egyszerűbb volt számára az életet játékként feltüntetni és benne örök gyereknek lenni, regresszív állapotban maradni („Life’s a game made for everyone / And love is a prize”). A szeretet gondolata mindannyiunk számára egyfajta megnyugvást jelenthet a nehéz időszakban.

Az egész dalt végigkíséri annak élménye, hogy a mű főszereplője utólag tekint csak vissza a történtekre, és egyrészt kettősséggel éli meg annak egyes részéit, másrészt pedig olybá tűnik, hogy az eseményeket nem élte át teljességében, hanem elveszettnek érezte magát közben („All this time I was finding myself, and I / I didn’t know I was lost”). Ez a két sor azt is remekül szimbolizálja, hogy Tim Bergling kereste a kiutat helyzetéből, illetve kereste a lehetőséget arra, hogyan maradhat fiatal örökre. Amit végül meg is talált, sajnos olyan formában, amely által sokakban hiányt és szomorúságot hagyott.

Az okok vizsgálata természetesen túl mutat e cikk keretein. Jelen írásban próbáltunk pár lehetséges tényezőre rámutatni. Olyanokra, amelyek minden ember számára relevánsak lehetnek saját élete vizsgálatakor.

 

Felhasznált szakirodalom:

Bakó T.  (2002). Verem mélyén. Budapest: Psycho Art

Freud, S. (1982). Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke. In S. Freud, Esszék (old.: 253-326). Budapest: Gondolat.

Dr. Tárnok Zsanett: A perfekcionizmus csapdái (http://mipszi.hu/cikk/130813-perfekcionizmus-csapdai-1-resz)

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 (gyerekeknek 116-111), vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ezen az oldalon is találhatsz információt. Amennyiben valaki másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ