Hirdetés

Milyen lehet egy olyan szülői értekezlet, ahol a szülő tehet fel kérdéseket gyermekével kapcsolatban és együtt, közösen gondolkodva lehet a válaszokat megtalálni? Török Judit pedagógus, coach és mediátor egy ilyen rendhagyó szülőiről számol be nekünk, és hasznos tippeket ad a szülőknek serdülő gyermekükkel való kommunikációhoz.

Hirdetés

Támogató szakemberként lehetőségem van olyan szülői közösségeket segíteni (óvodai vagy iskolai osztályok szülős csoportjai), ahol felmerül az igény a közös gondolkodásra. Az aktívitásra szánt szülős idő teret adhat arra, hogy felnőttként, anyaként/apaként más szülőkkel együtt gondolkodjunk saját magunkról, megéléseinkről, éppen aktuális szülői énállapotunkról. Mindezt biztonságos környezetben, közösségben lehet megélni.

A cikk megírásához egy ilyen nem szokványos szülői adta az ötletet. Megoszthatóvá akartam tenni az ott elhangzottakat, mert a korosztályi sajátosságok miatt sok szülőt foglalkoztathatnak. Végül pedig a kamaszokkal való kommunikációhoz igyekszem néhány kézzel fogható ötletet adni.

Az említett szülői résztvevői 13-14 éves gyerekek, azaz serdülők, kamaszkodók (saját szóhasználat) szülei – anyák, apák voltak.

Szülők körben, egyenrangúan.

Volt, aki nyitottan, bizalommal érkezett, volt, aki szorongva, félve, még kicsit távolabbról, felmelegítetlen állapotban ült be. A nyitókör jó alkalom volt a beérkezésre. A témáink az osztályközösség-építés lehetőségei, a kiskamasz csoport és a kamaszkodó (serdülő) gyerek voltak.

Gondolat a szülőktől

íme néhány, a szülőktől érkező gondolat, amiket kérdésekként átfogalmazva osztok meg:

Milyen saját mintáink vannak és azok elegendőek-e a mai helyzetekre? Miért olyanok, amilyenek? Régen nem volt külön közösségfejlesztés, most akkor mi változott? Viber, Instagram, Facebook, Messenger – mi történik ott? Hogyan tudják megfogalmazni saját érzéseiket? És mi hogyan fogalmazzuk meg érzéseinket, igényeinket, elvárásainkat, félelmeinket? Milyen módon adunk visszajelzést a másiknak? Beszélünk egyáltalán érzéseinkről? Tudunk bocsánatot kérni, ha megbántottunk valakit? És a gyerekünktől?

Gondolatébresztő kérdések voltak ezek, és természetesen a szülők igyekeztek megadni a válaszaikat is. A folytatásban a következő kérdés mentén haladtunk tovább: Mi a saját kihívásom a gyerekemmel kapcsolatban?

Képek segítségével születtek meg a válaszok, hiszen a vizualitás gyakran hasznos segítség, mert az assszociáció lehetősége képes előhívni a bennünk lévő érzéseket. A képkártyák által ezek a válaszok születtek:

Saját torony; Magas lovon ül; Nem áll két lábbal a földön; Mindent jobban tud;

Minden mindegy; „Nem tudom” válaszok; Megfelelés, de kinek is; Hangulatingadozás; Elfelejti a dolgokat; Minőségi idő; Kedvtelen; Semmi nem érdekli; Robbanékony; Extra figyelmet igényel; Harcos; Olyan nagy és mégse; Felnőtt vs. gyerek?; Nehezen tudja kezelni az érzelmeit.

Valahogy így!

13-14 éves korban megkezdődik az átalakulásra szánt néhány év. Az idegsejtek fejlődése, újrastruktúrálódása és a hormonok vezérelte harcos csatározása önmagával, a szüleivel, családjával, a tanáraival, a korosztályában elfoglalt helyzetével. Gyermekünk erős, de bizonytalan eszköztárral, kevés önbizalommal, és az ismert értékrend hitelességének keresésével küzd – természetesen nagy egyéni eltérésekkel. Ez az időszak alaposan próbára teszi a szülőket (is).

15 + 1 javaslat, hogyan érdemes kommunikálnunk a kamaszunkkkal:

  1. Állj készen akkor, mikor megnyílik és kedve lenne beszélni.
  2. Ne faggasd!
  3. Ha látod rajta a gyötrődést, ajánld fel, hogy szívesen meghallgatod.
  4. Köszönd meg bizalmát, ha alkalmasint megosztja veled a problémáit.
  5. Hallgasd meg, hallgasd őt és csak hallgasd meg. Igazán erre van szüksége.
  6. Hümmögj, bólogass, hogy igen, érted őt.
  7. Ne adj tanácsot! Most nem arra van szüksége.
  8. Ismerd el azt, amit érezhet, erősítsd meg, hogy megérted és elfogadod az érzéseit.
  9. Ha megosztja a történetét, csak kérdezd meg: Milyen érzés ez most neki, mit szeretne az adott helyzetben, mivel lenne elégedett, mik a félelmei, mi segítene?
  10. Adj visszajelzést, hogy fontosak a meglátásai.
  11. Engedd el azt, hogy neked kell megoldanod az ő helyzeteit.
  12. Hagyd, hogy pihenjen, legyen egyedül az elefántcsont tornyában. Majd kijön, ha vége lesz a kamaszkodásnak.
  13. Ne sértődj meg! Ez az időszak a ritkuló közös családi programok időszaka. Fejezd ki örömöd, ha mégis sikerül összehozni. És a humor is sokat segíthet, ha őszinte és nem cinikus.
  14. Ha valamit elfelejt, (pl. nem pakolta be piszkos holmiját a szennyestartóba, pedig megbeszéltétek) fogalmazd meg objektíven a történteket! Beszélj a saját érzéseidről és igényedről anélkül, hogy őt minősítenéd.
  15. Igyekezz kiforogni a játszmákból, a felesleges harcokból, a sok hangoskodásból! Segíthet, ha a fenti kommunikációt választod stratégiának. A szülői hatalmi pozícióból fogalmazódott mondatokkal most aztán végképp nem jársz sikerrel, és ráadásul megalázod.
  16. Ha megbántottad, kérj bocsánatot, jár neki, ráadásul mintát is adsz.

Végül, ha mindezeket körülbelül igyekszel így csinálni, elhiszi, hogy a „nem tudom” válaszok helyett tudhatja a választ. Gondold végig, neked mit jelentett ez az időszak és mi segített. Ugyanakkor fontos szem előtt tartanod, a gyermeked nem te magad vagy!

Türelmet és még több türelmet kívánok, hogy szeretettel, megértéssel, sok-sok pozitív visszajelzéssel, öleléssel – ha hagyja – segítsétek át magatokat ezen az átmeneti, de nagyon fontos időszakon.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ