Hirdetés

Vajon miért válik az online térben viselkedésünk vállalhatatlanná és civilizálatlanná? Miért engedünk meg magunknak olyan mondatokat, véleményeket és ítéleteket, amelyeket négyszemközti beszélgetésekben soha nem vállalnánk fel? Kézenfekvő magyarázatként kínálkozik az anonimitás mint az online gátlástalanság jelenségének egyik legfőbb kiváltó oka, azonban, amint az a cikkből kiderül, ennél komplexebb válasz húzódhat meg az eltorzult online viselkedés hátterében.

Hirdetés

Mercedes Grabowskit, ismertebb nevén August Ames pornósztárt 2017. december 5-én
felakasztva találták meg egy otthonához közeli parkban. Mivel közismert tény volt, hogy
Mercedes hosszú ideje depresszióval küzdött, nem volt meglepő, hogy igen hamar kizártak a halála kapcsán bármilyen idegenkezűséget. Halála azért került az érdeklődés középpontjába – amellett hogy Mercedes igen sikeres volt a felnőtt filmes szakmában és mindössze 23 éves volt halálakor –, mert néhány órával öngyilkossága előtt a Twitteren egy posztja miatt komoly össztűz alá került a követői által, amely során többek
között arra szólították fel a kommentekben, hogy „egyen cianid kapszulát”.

August Ames halála ismét ráirányította a figyelmet arra a jelenségre, amelyet egy Reddit felhasználó nagyon plasztikusan és stílusosan az alábbi módon fogalmazott meg kommentjében: „Bárki, de bárki lehetsz az interneten, meglepő, hogy a legtöbben mégis seggfejek szeretnek lenni!” A kérdés valóban adja magát: miért engedünk meg magunknak olyan mondatokat, véleményeket, ítéleteket és kifejezésmódokat az online térben, amelyeket soha, de soha nem vállalnánk fel egy négyszemközti beszélgetésben? Elfogadható-e vajon még manapság is az a sokáig kézenfekvő magyarázat, hogy az anonimitás van ilyen hatással az emberekre? De akkor miért találkozunk az emberségükből kivetkőző kommentelőkkel a közösségi média felületein is, ahol egy (de legfeljebb kettő) kattintásnyi távolságra már nemcsak a kommentelő személyét, de kedvenc színét, kutyája nevét és tegnapi ebédmenüjét is megismerjük?

Az anonimitás és az online kommunikációs helyzet sajátosságai

A legtöbb online kommenteléssel foglalkozó kutatás és cikk az anonimitást említi legelső és a legfontosabb tényezőként, amely a civilizálatlan viselkedéshez vezet az online térben.
Arthur Santana, a houston-i egyetem kommunikáció professzora által elvégzett kutatás arra mutatott rá, hogy az anonimitás valóban lényeges tényező: a kutatásba bevont, az anonim kommentelést engedő cikkek esetében a kommentelők 53%-a ütött meg civilizálatlan hangnemet hozzászólásában, szemben az anonim kommentelést nem engedő cikkekkel, ahol a kommentelőknek csak 29%-a nyilvánult meg vállalhatatlan hangnemben (Konnikova, 2013). Az anonimitás elvezet az úgynevezett online gátlástalanság jelenségéhez, amelyet John Suler vezetett be a köztudatba. Ennek lényege, hogy amint elrejthetjük valódi kilétünket, azzal együtt úgy érezzük, megszűnnek a viselkedésünket gátló társadalmi kényszerítő erők, elfogadott társadalmi normák is (Konnikova, 2013).

A kommentelésnek az anonimitásból eredő civilizálatlan tendenciáját erősítheti továbbá az is, hogy

az online kommunikáció adottságai nagyban különböznek a valódi, személyes
kommunikáció adottságaitól.

Mivel nem látjuk a szavaink azonnali hatását a másik félen, és a hagyományos kommunikációs helyzet lényeges tényezői – mint például a non-verbális jelzések, a kontextusadás, a hangszín, a szemkontaktus – kiiktatásra kerülnek a helyzetből, a kommentek érthetően személytelenné, szenvtelenné és adott esetben kegyetlenné válhatnak (Konnikova, 2013). Ugyancsak lényeges szempont, hogy a kommentek hosszabb megszakítatlan közlésekre adnak lehetőséget, mint egy valódi négyszemközti beszédhelyzet, ahol a felek félbeszakítják egymást, ami még könnyebbé teszi a kommentelőnek, hogy belelovalja magát a mondandójába, és még könnyebben be tudja online csatornázni dühét, haragját, frusztráltságát (Social Media
Psychology, 2016).

A szociálpszichológia válasza: csoportpolarizáció és nyilvános konformitás

Az anonimitás mint válasz logikusnak tűnik, azonban a közösségi oldalak és az azokon való
kommentelés megjelenésével már nem tűnik teljesen kielégítőnek, hiszen ezeken a
platformokon sok esetben már nem maradhatunk névtelenek, sőt, ezek az oldalak a
névtelenségnek éppen az ellenpontját valósítják meg: személyünk azonosítható és lekövethető. A cikk bevezetőjében említett történetben például az August Amest lelkileg terrorizáló szereplők mind jól beazonosíthatóak voltak Twitter-profiljuk alapján. Ez olyannyira így van, hogy többjük ugyancsak jól ismert felnőtt filmes, akiknek később a felelősségét firtatták is több cikkben, sőt, meg is szólaltatták őket az ügyben.

Az online kommentelés lélektanával kapcsolatos kutatások fókusza éppen ezért áttevődött az online viselkedés szociálpszichológiai hatásainak vizsgálatára: vajon a kommentek maguk – anonimitástól függetlenül – lehetnek-e a felelősek azért, hogy a kommentelőket civilizálatlan viselkedésre késztetik és befolyásolják az adott cikk tartalmáról kialakított véleményüket. A wisconsin-madison-i egyetemen elvégzett kutatás szerint minél trágárabbak voltak a kommentek, az olvasók véleménye annál polarizáltabbá (szélsőségesebbé, sarkítottabbá) vált a cikk tartalmáról, sőt a cikket annál kevésbé érezték meggyőzőnek, minél negatívabbak voltak a kommentek (Konnikova, 2013). Ezt a jelenséget nevezik az úgynevezett trágár-hatásnak, amelynek az egyik folyománya az is, hogy

civilizálatlan kommentek olvasását követően mi magunk is nagyon könnyen veszünk fel ellenséges attitűdöt

(Konnikova, 2013). Ezt a lavina-effektust támasztotta alá a Guardian 2016-ban elvégzett kutatása, amely során 70 millió kommentet elemezve arra jutottak, hogy a bántó, sértő kommentek még több bántó és sértő kommentet termeltek ki, és a végeredményt tekintve az online agresszió lavináját indították el (Social
Media Psychology, 2016). Az eredmények szerint a komment szekció nagyon könnyen termeli ki a habzó szájú csőcseléket. De mi lehet ennek az oka?

A trágár-hatás mögött a szociálpszichológia egy sokat kutatott és ismert jelensége áll: a
csoportpolarizáció, vagyis az a folyamat, amikor a csoport átlagos kezdeti véleménye a
csoportban folyó interakciók során szélsőségesebbé válik (Smith, Mackie, Claypool, 2016). A csoportpolarizálódás során gyakorlatilag a csoportnorma polarizálódására kerül sor.

A csoportnormák igen könnyen polarizálódhatnak olyankor, amikor az emberek felületesen dolgozzák fel az információt,

és csupán társaik véleményére támaszkodnak, mivel ilyenkor a bizonytalan és mérsékelt nézeteket vallók a csoport véleménye irányába mozdulnak el, és igyekeznek a jó csoporttag szerepében feltűnni (Smith, Mackie, Claypool, 2016). A jelenséggel szorosan összefügg még a nyilvános konformitás is, amely azt a helyzetet jelenti, amikor az emberek valóságos vagy képzelt nyomásnak engedelmeskedve nyilvánosan olyan normákat támogatnak vagy helyeselnek, amelyeket személyesen nem fogadnak el helyesnek. Bár megnyugtató lenne azt gondolni, hogy a nyilvános konformitás valamilyen borzasztó zsarnoki elnyomás hatására jön létre, de sajnos a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb: jóval kevesebb is elég, hogy tetteinket vagy mulasztásainkat a nyilvános konformitás határozza meg. A közönség például viccesebbnek találja a konzervnevetéssel társított televíziós bohózatokat, és hosszabban nevet rajtuk (Martin és Gray, 1996): a hamisított nevetés azt sugallja, hogy mások roppant mulatságosnak találják a poénokat.

Vétkesek közt cinkos, aki néma

Ami a helyzetet még jobban képes súlyosbítani az az, hogy amikor a felelősség valaki másra helyeződik át, az emberek nem a saját cselekedeteik ágenseként gondolnak önmagukra, és emiatt nem veszik figyelembe a viselkedésüket szokásosan vezérlő attitűdöket, normákat és értékeket (Smith, Mackie, Claypool, 2016). A felelősség el is osztható: a felelősség átruházása vagy elosztása során az emberek mintegy megfeledkeznek arról, hogy ők maguk is irányíthatnak, illetve irányítaniuk kellene a saját viselkedésüket. Ahogyan azt Bandura megállapította, amint a személyes felelősség megoszlik egy csoporton belül,

az emberekben egyszerre megnő a hajlam arra, hogy a másikat ne emberként kezeljék,

és agresszívabbak legyenek egymással szemben. Ezzel párhuzamosan pedig hajlamosabbak lesznek különböző, önmagukat felmentő önigazolási mechanizmusokat alkalmazni (Konnikova, 2013). Több tanulmány kimutatta azt is, hogy amint azt érezzük, hogy nem leszünk személyesen felelősségre vonhatóak tetteinkért, egyből hajlamosakká válunk mentális leegyszerűsítéseket alkalmazni gondolkodásunkban és az információk feldolgozása során.

Nincs új a nap alatt: a médiumok változnak, az emberek nem!

Ha a fentieket az online térben való kommunikációra alkalmazzuk, akkor már talán jobban
érthető, hogy az adott kommentszekcióban – amely a fenti fogalmaink szerint egy csoportot képez – hogyan képes a többség által elfogadott leíró normává alakulni a sértő, bántó, lealacsonyító, civilizálatlan hangnem, és hogyan fogják ezt még azok is a nyilvános konformitás hatására – jobb meggyőződésük ellenére – támogatni vagy helyeselni, akik személyesen nem értenek egyet ezzel.

Könnyen olyan benyomásunk támadhat, hogy az internet megjelenése és az online térben való kommunikáció megnyitotta a lehető legrosszabb emberi viselkedésfajták Pandora szelencéjét. Azonban vegyük észre, hogy az újfajta kommunikációs eszközök és platformok egyáltalán nem írják át az emberi interakciók szabályait. Viselkedésünket a médiumok megváltozásától függetlenül ugyanazok az alapvető társas szabályok befolyásolják, mint eddig. Mindegy, hogy egy vígjátéksorozat hamisított konzervnevetése késztet minket nevetésre, vagy egy agresszív online komment hatására írunk-e le mi magunk is fenyegető sorokat. A médiumok változnak csak – az emberek sajnos nem.

Felhasznált szakirodalom:

Maria Konnikova (2013). The psychology of online comments. Letöltve 2018. március 7.
napján, forrás: https://www.newyorker.com/tech/elements/the-psychology-of onlinecomments

Natalie Wolchover (2012). Why is everyone on the Internet So Angry? Letöltve 2018. márciusn7. napján, forrás: https://www.scientificamerican.com/article/why-is-everyone-on-the-internetso-angry/

One Mind Therapy (2017). Conformity might explain cyberbullying. Letöltve 2018. március 7. napján, forrás: https://onemindtherapy.com/social-psychology/conformity-and-cyberbullying/

Smith, E.R., Mackie, D.M., Claypool, H.M. (2016). Szociálpszichológia. Budapest: ELTE
Eötvös Kiadó

Social Media Psychology (2016). How reading online comments affects us. Letöltve: 2018.
március 7. napján, forrás: http://socialmediapsychology.eu/2016/10/05/onlineandsocialmediacomments/

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ