Hirdetés

Megszokhattuk már, hogy a romantikus történetek végén a megpróbáltatásokon átesett szerelmesek egymásra lelnek, és boldog életük kezdetét veszi. Igen-ám, de mégis mi történik a happy end után? Egy évtizedeken át tartó párkapcsolatban elkerülhetetlenek a komolyabb viták, nézeteltérések. Vajon melyek azok az intő, vészjósló jelek, amelyek a kapcsolatot a szakadék felé taszítják? Mit mond erről a tudomány? Mitévők legyünk, ha felismerjük saját kapcsolatunkban a vészjósló jeleket? Poós-Nagy Fruzsina life és business coach írásából kiderül.

Hirdetés

Napjainkban a párterápia mondhatni virágzik, ugyanakkor a válási statisztikák elszomorító képet mutatnak.  John M. Gottman házasságkutató évtizedeken átívelő munkássága során azt vizsgálta, hogy mi a hosszú, boldog együttélés titka. Kutatásai során több mint 700 pár életébe nyert hosszú távú betekintést. A Seattle-ben létrehozott Love Labben, vagyis szerelmi laboratóriumban végzett vizsgálatok alapján született meg Gottman és Nan Silver tollából A boldog házasság 7 titka című könyv is, amelyben tudományos eredményeikről számolnak be. A leglenyűgözőbb talán ezek közül az, hogy Gottman 5 perc megfigyelés alapján, egy vitát lefolytató párról

91%-os valószínűséggel meg tudja mondani,

hogy elválnak-e vagy sem.

Saját bevallása szerint mindez nem azért lehetséges, mert ő egy varázsló vagy látó, hanem kutatásai nyomán megtalálta azokat az indikátorokat, amelyek segítségével a válás ilyen nagymértékben bejósolható.

Melyek azok a jelek, amelyek alapján mi magunk is felismerhetjük, hogy kapcsolatunkban veszélyes vizekre eveztünk? Gottman hat indikátorról beszél, amelyek vita közben rajzolódhatnak ki:

1. A durva kezdet: az első jel arra vonatkozik, hogy a házaspár közötti vita hogyan indul. A durva, éles, nyers kezdet azt vetíti előre, hogy a beszélgetésnek negatív kimenetele lesz, annak ellenére, ha a vita során több próbálkozás is van annak rendezésére.

2. A négy lovas: a negatív interakcióknak több formája megjelenhet a kommunikáció során, amelyek közül Gottman négyet emel ki, és az Apokalipszis lovasainak nevezi őket. Ezek jellemzően az alábbi sorrendben jelennek meg:

Az első lovas: kritika: nagy különbség van a panasz és a kritika között. Míg panasz esetén a párunk egy adott tevékenység kapcsán tanúsított viselkedését, esetleg kudarcát kritizáljuk, addig a kritika globálisabb számonkérést takar. Utóbbi esetben negatív visszajelzést adunk társunk személyiségére vagy tulajdonságaira.

A második lovas: megvetés: a megvetés mérgező a kapcsolatra nézve, mivel gyakorlatilag undort takar. Azt az üzenetet hordozza a párunk számára, hogy undorodunk tőle. Ilyen közegben pedig szinte lehetetlen a konfliktusokat rendezni. A megvetésnek sokféle megjelenési formája lehet: szarkazmus, cinizmus, csúfolódás, rosszindulatú humor, szemek görgetése, gúnyolódás, stb. A megvetést a partner iránt érzett negatív gondolatok táplálják. A megvetéssel rossz esetben ellenséges viselkedés is társulhat, amely egyenesen mérgező a kapcsolatra nézve, mivel agressziót és haragot takar, megjelenési formáját tekintve pedig fenyegetés vagy provokáció is lehet.

A harmadik lovas: védekezés: érthető, hogy a megtámadott fél védekezésbe kezd, ugyanakkor a kutatások szerint ez mégsem vezet a konfliktus megoldásához. A támadó fél ugyanis nem fúj visszavonulót, nem is kér bocsánatot. Ennek az az oka, hogy a védekezés valójában párunkat hibáztatásának eszköze, mellyel azt az üzenetet adjuk át, hogy a probléma oka valójában benne keresendő.

A negyedik lovas: stonewalling – közömbös kivonódás: ha az eszkalálódó vitában, megjelenik a kritika, a megvetés és a védekezés, akkor előbb vagy utóbb az egyik fél gyakorlatilag ki fog lép a helyzetből. Ki fogja vonnia magát a vitából, úgy fog ott ülni, mint egy közömbös kőfal. A kilépett fél ilyenkor nem reagál semmire, nem tartja fenn a szemkontaktust, nem válaszol. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az esetek 85%-ában a férfi az, aki ilyen módon kivonódik a helyzetből, nőkre tehát kevésbé jellemző ez a fajta működésmód.

3. Elárasztás: amikor partnerünk negativitása, legyen szó kritikáról, megvetésről vagy akár védekezésről, hirtelen és erőteljesen ránk zúdul, akkor beszélhetünk elárasztásról. Ilyenkor az elárasztott felet sokkolja a helyzet, általában le is fagy, és szinte bármit megtenne, hogy megvédje saját magát, illetve hogy soha többet ne kerüljön hasonló helyzetbe. Amennyiben többször is előfordul ilyen helyzet, úgy a fogadó fél egyre érzékenyebb lesz a jelzésekre, amelyek elővetítik az elárasztást. A legegyszerűbb módja a védekezésnek az, ha az egyén érzelmileg eltávolítja magát a kapcsolattól, ezzel ugyanis elérheti, hogy rövid távon kevésbé sérüljön.

Az eddig részletesen bemutatott jelzések akár külön-külön is megjelenhetnek egy-egy kapcsolatban, és önmagukban is bejósolhatják a válást, ugyanakkor leggyakrabban

egyidejűleg vannak jelen a boldogtalan házasságokban.

Cikkünk második részéből részletesebben is kiderül, hogy még milyen további indikátorok vannak, amelyek jelenléte vészjósló a kapcsolat kimenetelét tekintve.

A szerző Poós-Nagy Fruzsina, life és business coach, viselkedéselemző, közgazdász, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ