Hirdetés

A szülővé válás és az azzal járó felelősség talán az egyik legnehezebb feladat és egyben hivatás. Egy olyan kihívás, mellyel gyermekünk születésétől kezdve folyamatosan, különböző szinteken igyekszünk megbirkózni nap mint nap. Mitől leszünk jó szülők? Tisztában lehetünk-e teljesen a gyermeknevelés fortélyaival? Vagy elég csupán elég jó szülőkké válnunk? Erről olvashattok most bővebben.

Hirdetés

Szülővé tanulás útján válunk. Maga az érzés, hogy belül anyának, apának érezzük magunkat, idővel alakul ki bennünk. Mindenkiben máskor. Az, hogy belőlünk milyen szülő lesz, függ természetesen előzetes gyermekkori tapasztalatainktól, szüleink mintájától, tehát, hogy minket hogyan neveltek, ehhez milyen a mi viszonyulásunk.

Tökéletes szülő, aki nem hibázik, nem létezik.

Ugyanúgy, ahogy tökéletes ember sincs. Az ember sajátja is az, hogy tapasztalat útján tanul, ebből következik, hogy tesz olyan lépéseket, melyeket később megbánhat, utólag máshogy láthat. Hibázik. Szülőként mi magunk is gyermekeink mintájává válunk, akik által ismereteket szereznek a nagyvilágról.

Ezért nagy a felelősségünk: mi az, amit mi saját magunkon keresztül tudatosan, illetve tudattalanul közvetítünk erről a világról gyermekünk felé. Habár számos gyerekneveléssel kapcsolatos irodalom található offline és online formában egyaránt, tökéletes szülőkké ezek segítségével sem válhatunk. Hiszen ha minden pillanatban tankönyv szerint nevelnénk gyermekünket, figyelmen kívül hagynánk az ő egyéniségét, egyediségét. Tehát ha tökéletessé nem is, de elég jó szülőkké válhatunk, erre törekedhetünk, mint felelősségteljes felnőttek, immár szülők. Íme ehhez néhány támpont.

Rajtunk is múlik?

Felelősségteljes szülőként ez leginkább rajtunk múlik. Elsősorban szándékunk a fontos, hogy akarjuk gyermekünk megfelelő testi és lelki fejlődését biztosítani, és szülőként vállaljunk felelősséget érte és a neveléséért. A gyermeknevelésben nem feltétlenül lehet és nem is érdemes különböző előírt szabályok tömkelegéhez alkalmazkodni, de természetesen vannak hasznos támpontok, amik a gyermek fejlettségi szintjéhez igazodnak, és melyeket érdemes szem előtt tartani. Az egyik legfontosabb, hogy

igyekezzünk megismerni saját gyermekünket, és persze önmagunkat.

Minden esetben jó, ha önvizsgálatot tartunk. Ha bizonytalanok vagyunk, tartsunk helyzetértékelést. Vessünk egy pillantást arra, mi hogyan járultunk hozzá szülői oldalról a kialakult helyzethez – miért így gondolkodtunk, miért így cselekedtünk és eközben mi mehetett vajon végbe gyermekünk lelkében? Ez az ő és a saját működésünk jobb megismerését is segíti, ez a perspektívaváltás gyermekünk szempontjából pedig sok esetben nagyon fontos és hasznos. Amennyiben ezeken a területeken nehézségeink támadnak, úgy érezzük, elakadtunk, érdemes szakember segítségét igénybe venni.

A szülői cselekvések, megnyilvánulások lesznek ugyanis azok, amiket gyermekeink utánoznak, érzelmi viszonyulásainkra pedig reagálnak saját eszköztáruknak, érettségüknek, fejlettségi szintjüknek megfelelően. Ezek sem teszik tehát feltétlenül lehetővé a tankönyvszerű nevelést. Fontos, hogy mások tanácsai helyett elsősorban hallgassunk szülői ösztöneinkre, legyünk rugalmasak és hajlandóak a kompromisszumokra. Szülőként ugyancsak nagy jelentőséggel bír, hogy hiteles képet adjunk a gyermeknek magunkról, értékrendszerünkről, és ne féljünk beismerni, ha valamit elhibáztunk. Legyünk számára érzelmileg elérhetőek. Ezek nagy szavak, de érdemes őket szem előtt tartani.

Gyermekeink számára mi magunk vagyunk szülőként az elsődleges minta. Tőlünk szerzik meg alapvető tapasztalataikat arról, hogy milyen a világ és milyenek az emberek. A mi hit és hiedelemrendszerünk ezt nagymértékben befolyásolja.

Hol a határ?

Gyermekeinknek ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, szabályokra, határokra, keretekre van szükségük, melyet szülőként mi biztosítunk számukra. Ezeket a határokat mi húzzuk meg (semmiképp sem a gyermekünk), de nem mindegy, hol. Az sem jó ha túl merevek és megváltoztathatatlanok, de az sem, ha nagyon szabadosak, nem egyértelműek vagy folyamatosan rapszodikusan változók. Ha ezeket rugalmasan tudjuk kezelni, aktuális helyzetekhez és gyermekünk sajátosságaihoz igazítva esetenként felülbírálni, akkor jó irányba tartunk, az elég jó irányába. Egyes helyzetek esetén érdemes átgondolni a mi motivációnkat, megfigyelni a reakciókat-válaszreakciókat mi magunk és gyermekünk között, és egy-egy helyzetet aztán ezek mentén újraértékelni. Ez nagy munka lehet számunkra, de gyermekünk szempontjából mindenképp megéri. Nagy jelentősége van ennek kapcsán, hogy gyermekünk egyediségét, igényeit, szükségleteit igyekezzünk megismerni, figyelembe venni, melyek aztán segítségünkre lehetnek a keretek megalkotásában. Ezek összehangolása fontos. Ha ezekhez tudunk igazodni, akkor ezen belül lesz elég tere gyermekünknek különböző szárnypróbálgatásokra. És persze határfeszegetésre, ezek tesztelésére, kipróbálására.

Itt lesz aztán szükség következetességünkre.

Mivel gyermekünk számára mi szolgáltatjuk az elsődleges, legkorábban megismert mintát, így rajtunk keresztül tanulja meg azt is, bízhat-e a világban. Az alapvető bizalom kérdése igen jelentős, ennek kialakulásához járulunk hozzá az egyértelmű keretekkel, határokkal, valamint következetes nevelésünkkel. Így alakul ki gyermekünkben a biztonságos világba vetett hit. Fontos szem előtt tartani, mi nem a barátai, hanem a szülei vagyunk gyermekünknek. Így nem attól leszünk jó szülők, ha mindent megengedünk és „jó fejek” leszünk gyermekünkkel. Ez esetben az előbbieket nem tudjuk biztosítani számára, különösen, ha több esetben is átveszi tőlünk a kontrollt, a döntés lehetőségét, ezzel sok esetben a felelősséget is.

Nem attól leszünk „jó fej” szülők, ha mindent megengedünk gyermekünknek, de fontos, hogy benne legyünk a közös „buliban”, közös játékban, mókázásban. Ettől leszünk mi igazán jó fejek.

Hogyan segíthetünk még gyermekünknek?

Merthogy ezekkel nagyon sokat segítünk. Segítünk neki eligazodni a világban, példaként járunk előtte, indulati és érzelemszabályozási eszköztárat, valamint különböző megküzdési mechanizmusokat sajátít el általunk. Ezekkel gazdálkodik aztán később, ezeket fogja használni a mindennapi életben.

A mi felelősségünk, hogy segítsük őt

a megfelelő fizikai és lelki fejlődésében a lehető legjobb tudásunk szerint, és nevelésünkkel biztosítsuk számára ezt az utat, a támaszt, a biztonságot. Ehhez kapcsolódnak általános érvényű támpontok is, melyek segítik gyermekünk megfelelő idegrendszeri és lelki fejlődését.

Ilyenek a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás (lehetőleg állandó és korai időpontban való lefektetés, hogy gyermekünk kipihenje magát), a felolvasott esti mese, a megfelelő és kiegyensúlyozott táplálkozás, a közös aktív szabadidő eltöltése, a rendszeres testmozgás. Forduljunk gyermekünk felé szeretettel, empátiával, értő figyelemmel, és igyekezzünk őt megérteni, megismerni, időnként az ő nézőpontjából látni a különböző helyzeteket. Képességeihez, tehetségéhez mérten értékeljük őt, hozzá idomuló kereteket, elvárásokat támasszunk, mind egyéniségének, mind életkorának és fejlődési szintjének figyelembevételével.

Ezért nem egyszerű tehát egyértelműen megfogalmazott és konkrét támpontokat adni nevelési kérdésekben. Ebben pedig talán épp ez a hangsúlyozandó, hogy egyedi esetek és egyéni helyzetek vannak, melyeket meg kell ismernünk és azokhoz igazodnunk. Itt érzékelhető igazán a szülőség szerepének súlya és felelőssége.

 

Felhasznált szakirodalom:

Bettelheim, B. (2003). Az elég jó szülő: Könyv a gyermeknevelésről. Budapest: Cartaphilus Könyvkiadó.

Böjte Cs. (2017). A csendes tragédia, ami gyerekeinket érinti c. cikke, mely itt érhető el.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző okleveles pszichológus, pár- és családterapeuta jelölt, a Mindset Pszichológia szakújságírója. Tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia szakán végezte, diplomáját klinikai és egészségpszichológia szakirányon szerezte meg 2016-ban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ