Hirdetés

A mese, ha akarjuk, ha nem, ott van az életünkben: folyamatosan meséljük a velünk történt eseményeket egymásnak. Hogyan lehetünk saját életünk mesehősei, és hogyan írhatjuk át a mesénket? Kádár Annamária Szülők Akadémiája által rendezett előadáson válaszolta meg a fenti kérdéseket.

Hirdetés

Kádár Annamária több mint húsz éve foglalkozik mesékkel, azon belül is leginkább a személyes életmesékkel. A Szülők Akadémiája által rendezett előadásán személyes élettörténetünk fontosságáról beszélt. Mint kiderült, az hogy mennyit tudunk családunk és saját történetünkről, illetve hogy hogyan meséljük el mindezt, több mindent befolyásol, mint gondolnánk.

Egy amerikai kutatásban kimutatták, hogy a saját családunk történetének ismerete együtt jár a magasabb önbecsüléssel és a jobb alkalmazkodóképességgel. Minden generációban megvoltak a nehézségek, megoldandó problémák: az elődök története jobban hozzánk tartozik, mint bármilyen mese, az énünk része, és erőforrást jelent a krízisekben. A hasonló életeseményekben mi is mesehősökké válunk, a korábbi generációk által felhalmozott tudással felvértezve. Emellett szilárdabb talajra épül az önbecsülésünk, ha tudjuk, honnan jöttünk, miket élt meg a családunk. Ezért is fontos tehát, hogy a családi történetek átöröklődjenek generációról generációra, de az sem mindegy, hogyan meséljük el ezeket.

Mit meséljünk el?

A történetmesélés két negatív példája az emelkedő és az ereszkedő narratíva: az emelkedő főleg arra épít, hogy a semmiből csupa jó dolog történt, mennyi mindent elért a család, az ereszkedő pedig pont az ellentéte, csak a veszteségekre fókuszál, hogy a családot mennyi baj érte az évek során. Azonban valójában egyik sem építő, mert ha kilúgozzuk a rosszat a történetből, mit fogunk kezdeni vele a saját életünkben? Egy jól elmesélt családtörténetben ugyanúgy vannak nyereségek, mint veszteségek, hősök, negatív szereplők, konfliktusok, kudarcok, segítők és megoldások.

A gyerekek még ösztönösen mesélik a negatívumokat, mert ez számukra az élményfeldolgozás módja.

Idővel ezek a történetek is átkeretezhetők: mindenkivel történt már például olyasmi, amit nem volt jó megélni, de később mégis vicces történetként tudjuk elmesélni – nem az esemény, csak a perspektíva változik, és egy nagyobb keretbe foglalva gyakran egészen máshogy tudunk tekinteni életünk eseményeire. A hősökkel való azonosulás mellett nagy szerepe lehet a negatív szereplőknek is, akikbe belevetítve magukat a gyerekek megtanulják elfogadni és kezelni ambivalens érzelmeiket. A halál feldolgozásánál fontos, hogy meséljünk azokról a családtagokról is, akik már nincsenek velünk, a gyerekek ismerjék meg nagyszüleik, dédszüleik történetét is. A legjobb, ha tőlük hallgathatjuk meg a meséjüket és lejegyezzük az utókor számára, ameddig még van rá lehetőségünk – készítsünk a nagyszülőkkel életút-interjút, írjuk le életük eseményeit családi mesénkbe foglalva!

Hogyan meséljünk?

Mesélni bármikor lehet: utazás közben, a buszra várva vagy este lefekvés előtt. Utóbbi az az átmenet a nappali aktivitás és az éjjeli pihenés között, segíti a gyerekeket a nap eseményeinek feldolgozásában és a megnyugvásban, ezért kiemelten fontos. A mesekezdési rítusok legyenek személyre szabottak, és mindig nagyjából ugyanolyanok: olyan hangulati elemek vagy cselekvések, amelyek átvezetnek a biztonság és fantázia birodalmába.

Érdemes napi egy órát az esti meseolvasásnak szentelni:

ebben benne lehet a napi történések elmesélése, életmese és különböző mesék mondása. Azt meséljük, amit a gyerek kér, mert valamiért arra van szüksége, akár többször is egymás után. A Csokoládé című filmben például láthatjuk, hogy a kislány mindig a nagyszülei történetét akarja hallani, mert saját sorsát próbálja megérteni és feldolgozni.

Az életmese segít az emlékek rendszerezésében már egészen kisgyermekkortól: mivel hároméves kor előtt nem nagyon emlékszünk semmire, ezeket a korai eseményeket csak a családtagjaink elmeséléséből tudjuk rekonstruálni. A családi meséknek van egyfajta beavatás jellege is: a „nagyok” történetének hallgatása segít a felnőtté válás útján.

Családunk meséje tehát sok mindenben meghatároz, de nem determinál minket, mert a múltunkat ismerve már mi döntünk arról, a saját életünk meséje hogyan folytatódjon: tanulunk a hibákból, építünk a megoldásokra? Mi magunk hogyan meséljük majd el a történetünket?

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ