Életünk során sokszor szembesülünk olyan dolgokkal, amelyekkel nem értünk egyet. Ellenállást, haragot váltanak ki belőlünk, vagy fájdalmat okoznak. Ha számunkra kedvezőtlen dolog történik, annak természetes következménye, hogy – személyiségjegyeinktől függően – különbözően reagálunk rá: kifejezzük fájdalmunkat, esetleg tagadással, elfojtással védekezünk. Ha nagyon kedvezőtlenül alakulnak a dolgok, akár évekig is eltarthat a negatív állapot. Az idő múlásával egyre reménytelenebbnek tűnhet a megoldás megtalálása, miközben mélyül a  tehetetlenség érzése. A folyamat egy önmagát rontó körként testi és lelki kimerüléshez vezethet. Cikkünkben körbejárjuk, hogyan lehet mindezt megelőzni.

Amikor olyan trauma vagy veszteség ér minket, aminek terheit egész életünkben viselnünk kell, közhelyesen vagy akár bántóan is hangozhatnak az olyan biztatások, mint: „állj optimistán hozzá” vagy „az idő minden sebet begyógyít” stb. Ilyenkor a tudatos és felelősségteljes gondolkodás eredményeként megszülető elfogadás segíthet a fájdalmaink méltóságteljes viselésében. Az elfogadás továbbá védelmet nyújthat az önpusztító, destruktív gondolatokkal, viselkedési módokkal szemben is.

Az elfogadás nem egyenlő sem az egyetértéssel, sem a megalkuvással,

az sokkal inkább a kialakult helyzetünk, állapotunk objektív értékelése, tudomásul vétele, amelynek eredményeként csökken a belső feszültség, a frusztráció és a tehetetlenség érzése. Ez sokszor nehéz és időigényes folyamat, amelyhez kitartásra, önuralomra, türelemre és szakember segítségére is szükség lehet.

Elfogadással a változásért

Ha van reális lehetőség a változtatásra, ahhoz is jó kiindulási alapot ad az aktuális helyzetünk minél objektívebb felmérése, áttekintése.

Az elfogadás ilyenkor a pillanatnyi státuszunkra, állapotunkra vonatkozik,

amelyet aztán a szándékaink és a lehetőségeink szerint próbálunk majd kedvezőbb irányba terelni. Ahhoz, hogy hatékonyan működtessük a megküzdési stratégiáinkat, hogy lépésről lépésre képesek legyünk a felmerülő nehézségek megoldására, tisztában kell lennünk azzal, honnan indulunk, illetve hol tartunk éppen.

Mit tehetünk az elfogadásért?

Az elfogadó viszonyulás kialakulását segíti, ha a problémánkról már képesek vagyunk úgy gondolkodni, hogy nem folyton mások viselkedését, felelősségét firtatjuk, illetve nem azon rágódunk, mit rontottunk el. Így hatékonyabban tudunk saját magunkra koncentrálni, az érzéseinkre figyelni, ráadásul jobb esélyeink lesznek a helyzetünk feletti kontroll kialakítása terén a saját felelősségünk és lehetőségeink tisztázására is.

A hosszabb ideig eltartó testi és lelki fájdalmakat rendszerint erősen korlátozónak éljük meg, ami a passzivitás és a tehetetlenség felé sodor minket. A fájdalom elleni harcban hamar kimerülhetnek az energiatartalékaink. Figyelmünket azonban arra is fókuszálhatjuk, hogyan tudjuk megtartani az aktivitásunkat, melyek azok a dolgok, amelyeket a fájdalom mellett is képesek vagyunk megtenni.

A körülményekhez történő rugalmas alkalmazkodás, a humor, a helyzetünk több szempontból történő áttekintése, a nézőpontváltás, az erőforrásaink átbeszélése hozzánk közelálló személyekkel szintén sokat segíthet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ