Hirdetés

Amikor elérkezik egy lány életében az első menstruáció ideje, akkor nagy szüksége van az anyukájára, hogy segítse és praktikus tanácsokkal lássa el. Már előtte is érdemes beszélgetni a változásokról, hogy tudja, mi miért történik a testében. Milyen korán érdemes elkezdeni a beszélgetést erről a témáról, és mit fontos elmondani? Cikkünkben szeretnék pár tanácsot adni. 

Hirdetés

Kislány korunkban meglepődve nézegettük anyukánk fiókjában rejtőző tamponokat és betéteket, amikről akkor még nem igazán tudtuk, hogy mire is valók. Én biztosan, és furcsa elképzeléseim voltak ezekről a dolgokról. Szerencsésnek tartom magam abból a szempontból, hogy mivel van egy nővérem, így az otthoni beszélgetések hatására hamar értesültem arról, mi is az a menstruáció, és a higiéniai eszközöket hogyan és mikor kell használni. Mások viszont az iskolában nem voltak ennyire tisztában ezekkel a praktikus dolgokkal, és így kellemetlen helyzetekbe tudtak kerülni. Ezért is fontos, hogy szülőként már tudatosabban figyeljünk arra, hogy megfelelő időben adjuk át a szükséges információkat.

Általában a lányok 11-12 éves korukban élik át első havi vérzésüket, de vannak esetek, amikor már 8-9 éves korban megtörténik az első menzesz. Ezért fontos, hogy már korán kezdeményezzünk beszélgetéseket arról, hogy hogyan fejlődik a testük, és milyen változásokon mennek keresztül. Ezek a változások, mint például a mellek növekedése, a hónalj- és a szeméremszőrzet megjelenése, a menstruáció előtti időszakban történnek meg. Ezek lehetőséget adnak, hogy már ebben az időszakban átbeszélhessük, hogy később fejlődésük során milyen változások fognak bekövetkezni.

Hogyan beszéljünk róla?

Szerencsésebb lehet, ha a menstruációról nem egy egyszeri, komoly beszélgetést folytatunk gyermekünkkel, hanem az idők folyamán

a test természetes fejlődéséről több, rövidebb alkalommal beszélünk.

Ez segíthet kialakítani egy bizalmas légkört köztünk és gyermekünk között, hogy később is tudjunk egymással ilyen témákról beszélni. Ez a tudás jó alapot szolgáltat a menstruáció megértéséhez is, és így érezhetik, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk kérdéseikkel.

Készítsük fel lányunkat megfelelő ismerettel, hogy ne érje meglepetés az első vérzése során! Bátorítsuk, hogy kérdezzen és nyugtassuk meg, hogy ezeken a folyamatokon mindenki átesik és emiatt nem kell szégyenkeznie.

Mire figyeljünk?

Szülőként felkészültél ezekre a kérdésekre? Mire érdemes odafigyelni? Pár pontban összefoglaltuk tanácsainkat.

  1. Kezdd korán a menstruációval kapcsolatos felvilágosítást! Manapság egyre korábban élik át a lányok az első menstruációt, vannak akik már 8 évesen. Gondoljunk csak bele, hogy ha 8 évesek lennénk és nem lenne semmi tudásunk arról, hogy mi is az a havi vérzés, biztosan egy óriási sokként élnénk meg! Ne hagyd, hogy a lányod ilyen ijesztő és félelmetes eseményként élje meg ezt!
  2. Eleinte, amíg kisebb a lányod, próbálj általánosságban beszélni, majd ahogy idősödik, már konkrétan is elmondhatod, hogy mire számítson az első menstruáció során. Magyarázd el, hogy ez azt is jelenti, hogy a szexuális együttlét során már teherbe eshet.
  3. Csak lazán! Ha a serdülőkorról túl komolyan beszélsz, akkor valószínű, hogy gyermeked egyszerűen kikapcsol és nem figyel rád. Nevessetek, viccelődjetek és engedd meg, hogy humorral el tudjátok űzni a szégyenérzetet erről a témáról.
  4. Tanítsd meg az orvosi elnevezéseket a női nemi szervekre, de engedd meg a számára, hogy úgy hívja, ahogy neki komfortos. Ha nem akarod, hogy szégyenlős legyen a vagináról való beszélgetésben, mert nem szereti ezt a szót, akkor ha számára jobb rózsás kertnek hívni, akkor az is megfelelő.
  5. Bátorítsd, hogy kérdezzen olyanokat is, amikről azt gondolja, hogy butaság vagy ciki. Adj neki példákat a butának tűnő kérdésekre, hogy ezzel is megkönnyítsd a helyzetét. Használd a saját tapasztalataidat és foglamazd meg neki, hogy milyen kérdések merültek fel benned akkor, amikor olyan idős voltál, mint ő.
  6. Add meg neki a lehetőséget, hogy bármit elmondhasson. Ha fél az elítéléstől, akkor bizony a nem túl informált barátnőjéhez fog fordulni és nem hozzád. Kössetek egy szerződést, hogy bizalmasan fogjátok kezelni ezeket a beszélgetéseket és nem fogod senkinek elmondani. Ha érzi ezt a bizalmas légkört, akkor valószínűbb, hogy meg fog nyílni előtted.
  7. Magyarázd el, hogy valószínűleg lesznek előjelei a menstruációnak. A barna pecsétek a fehérneműn általában megelőzik az erősebb vérzést. Biztosítsd róla, hogy ha ilyenkor szól neked, akkor tudsz neki segíteni felkészülni a továbbiakra, és így remélhetőleg nem fogja „baleset” érni.
  8. Megvan rá az esély, hogy a első menstruáció alkalmával nem otthon lesz a lányod, hanem kiránduláson, iskolában vagy valamilyen más programon. Készítsd fel a lehetséges megoldásokra! Elővigyázatosságból hordhat mindig magánál egy betétet, vagy ha nincs nála, akkor ideiglenes megoldásnak a fehérneműbe helyezett WC papír is megfelelő lehet.
  9. Engedd meg, hogy ő válassza ki, betétet vagy tampont szeretne használni. Mind a kettő esetében beszéljétek át, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek. Milyen gyakran kell cserélni, hogyan kell használni, majd használat után hogyan érdemes eltávolítani. Elmondhatod saját tapasztalatodat is, de ne erőltesd rá a nézőpontodat! Engedd, hogy ő is kitapasztalja, melyik a számára komfortosabb.
  10. Tegyetek egy túrát a boltban és nézzetek körül, hogy milyen intim higiéniai termékek vannak. Legyél nyitott és engedd meg számára, hogy több terméket is kipróbáljon. Fontos, hogy érezze, ez az ő döntése, és ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet.
  11. Nyugtasd meg, hogy nem törvényszerűen jön meg mindenkinek a menzesze 11-12 évesen. Ha korábban vagy később jön meg, még az is természetesnek mondható. Az első évben még nem áll be a menstruációs ciklus havi rendszerességre. Hasznos, ha a lány tisztában van azzal is, hogy a havi ciklussal együtt járhatnak hasi görcsök, étvágyváltozás, fejfájás, hangulatingadozás is.
  12. Beszélgessetek a menstruációs görcsökről! Mondd el, hogy ez nem egy büntetés, amiért ő nővé válik, hanem megvan a görcsöknek a biológiai szerepe. Ezek görcsök a méh összehúzódásai, amelyek elősegítik a méhnyálkahártya leválását. A fájdalom enyhítésében segíthet a mozgás és az ibuprofen hatóanyagú fájdalomcsillapítók, valamint tehet egy melegvizes palackot is a hasra, hogy a meleg kifejtse jótékony hatását.
  13. A menstruáció miatt nem szabad szégyenkezni! Emlékeztesd lányodat is erre! Minden nő átéli ezt havonta, és egyes kultúrákban a nővé válást nagy ünnepként tartják számon. Ti is tehettek így! Szervezz egy kisebb összejövetelt, ahol meghívhatjátok a lányodhoz nagyon közel álló nőket, akiket szeret és tisztel. Akár egy kis ajándékkal is kedveskedhettek, hogy érezze:

Nővé válni igenis nagyon jó dolog!

Összefoglalásképp a legfontosabb, hogy tudasd gyermekeddel, hogy ott vagy a számára, és hogy a nővé válás fájdalmai és kellemetlenségei nem valami büntetés részei. Mutass példát, hogy becsülje lányod a nőiességét. A nőiességük megéléséhez az anyák szolgálják számukra az alapot.

Hirdetés
FELHASZNÁLT IRODALOMPsychology Today
MEGOSZTÁS
A szerző pszichológus, a Család & Gyermekpszichológia rovat vezetője. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója. A pszichológia mesterképzést klinikai és gyermekpszichológia szakirányon végezte az ELTE-n.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ