Hirdetés

Április 8-án országgyűlési választásokat tartanak hazánkban, így az „ominózus vasárnap” közeledtével érdekes kérdés nemcsak a parlamenti, hanem minden egyéb politikai témájú választás dinamikájának vizsgálata is. Milyen tényezőket veszünk figyelembe a döntésünk meghozatala során? Súlyozzuk-e ezeket a bizonyos faktorokat? Esetleg különböző teoretikus modelleket alkotunk és vizsgálunk meg, amik alapján aztán leadjuk voksunkat?

Hirdetés

Ez év február 17-e fontos nap volt a parlamenti választások tekintetében: hivatalosan ezen a napon vette kezdetét a kampány. Innentől kezdve politikai hirdetések hadával találkozhatunk az utcán, az interneten, a televízióban és a rádióban. Megcáfolhatatlan tény, hogy ezek az üzenetek hatnak ránk, akár tudatosan, akár tudattalanul. De biztosak lehetünk abban, hogy csak és kizárólag az ilyen üzenetek alapján hozunk döntést?

A pszichológiai szuverenitás

A pszichológiai szuverenitás fogalma nem új, azonban mégsem terjedt el széles körben. Horváth Zsófia és dr. Lisznyai Sándor március 1-én, előadásuk keretében részletesen mutatták be a fogalmat. Ahogyan erről korábban már írtunk is, a pszichológiai szuverenitás fogalma által adott keretrendszerben gondolkodva kijelenthetjük, hogy döntéseink során a sérelmeink, illetve a belőlük fakadó sértettségünk

nagyban vezérelnek minket.

Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ebben az esetben érzelemvezérelt választásról beszélünk.

A racionális választás elmélete

A fentiekben bemutatott elméleti kerettel szemben létezik egy teljesen más alapokon nyugvó elgondolás is, az úgynevezett racionális választás elmélete (röviden: RVE) (Reiker, 1988; idézi Hunyady, 1998). Politikatudományi szempontból két fő forrását különböztetjük meg az elméletnek: a klasszikus közgazdaságtant, illetve a modern játékelméletet. Előbbi szerint az ember racionális lény, aki felismeri érdekeit. A „homo oeconomicus” célja saját hasznának maximalizálása (Gallai és Török, 2003). Ezek alapján megállapítható, hogy

a racionális választás elméletében nincs meghatározott cél,

mindinkább az opciók kívánatosság szerinti sorba rendezése a feladat.

Fontos, hogy ebben az esetben a választópolgár a politikai erőket az általuk képviselt szakpolitikai irányvonalak alapján rangsorolja. Ilyen szakpolitika például az egészségügy, az oktatásügy vagy az adórendszer.

Ahhoz, hogy létre tudjuk hozni a saját sorrendünket, több tényező együttes teljesülésére van szükség. Először is ismernünk és fontosság szerint súlyoznunk kell a saját preferenciáinkat. Emellett tudnunk kell, hogy az egyes pártok milyen álláspontot képviselnek az adott ügyet illetően.

Ezen ismeretek birtokában már meghozhatnánk a döntésünket, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a döntés költségeit. Idetartozik például az információszerzéssel töltött idő, és az is, hogy mennyi energiát és egyéb erőforrást igényel eljutni szavazni. Ha ezek a költségek túl magasak, a racionális választás elméleti keretrendszerében gondolkodva két megoldás közül választhatunk. Egyfelől használhatunk úgynevezett heurisztikákat, amik alapján aztán meghozzuk a döntésünket. Fontos kiemelni, hogy ebben az esetben a választópolgár csak felszínes tudással fog rendelkezni a közügyeket illetően. Másfelől azonban, ha a korábban említett költségek túl magasak, a szavazóurnáktól való távolmaradás is megoldás lehet.

A racionális választás elmélete napjainkban

Ahhoz, hogy a választópolgárok „racionálisan válasszanak” április 8-án, több faktor teljesülésére van szükség. Az egyik legfontosabb elem a választópolgárok motiváltsága. Amennyiben az emberek nem motiváltak eléggé az információszerzésben, a hangsúly arra kerül át, hogy

minél rövidebb idő alatt hozzanak olyan döntést, ami összhangban van attitűdjeikkel, gondolataikkal

– ezáltal elkerülve a kognitív disszonancia kialakulását (Festinger, 1962). Ebben az esetben használják a heurisztikákat.

Elengedhetetlen továbbá a különböző politikai erők programjának ismerete is. Ezen tudás megszerzésének eszközeként tekinthetünk a korábbiakban már említett különböző platformokra: többek között a rádióra, a televízióra, az internetre. Mint arról például itt is írnak, napjainkban a hazai médiapiacon a kormánypárthoz köthető médiumok többségben vannak az ellenzéki erőkhöz köthetőkkel szemben. Ez a fajta egyensúlytalanság könnyen eredményezheti azt, hogy bizonyos ellenzéki pártok összességében nehezebben ismertetik programjukat a választópolgárokkal, ami nagyban nehezíti a racionális választás elméletének megvalósulását.

Látható, hogy a „kire szavazzak?” kérdésre választ adni nem is egyszerű. Dönthetünk érzelmi, vagy racionális alapon, de akár az eshetőségeket alaposan vagy éppen minél kevésbé átgondolva is. Hozzunk döntést akár így, akár úgy, a lényeg ugyanaz. Hazánkban a közhatalom forrása a nép, a választásokon való részvétel pedig ennek a hatalomnak a gyakorlását jelenti.

Felhasznált szakirodalom: 

Festinger, L. (1962). A theory of cognitive dissonance (Vol. 2). Stanford University Press.

Gallai S., Török G. (2013). Politika és politikatudomány. Kézirat. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest.

Juhászné Klér A. (2011). Problémamegoldó folyamatok. Letölthető innen.

Riker, W. H. (1995). The political psychology of rational choice theory. Political Psychology, 16(1), 23-44. In: Hunyady Gy. (1998). Történeti és politikai pszichológia.  Osiris Kiadó. Budapest.

Smith, E. R., Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Osiris Kiadó. Budapest.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem végzős pszichológia szakos hallgatója, a Mindset Pszichológia politikai pszichológia rovatának vendégszerzője. A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett politológus diplomát 2017-ben. Fő kutatási területe a politikai apátia kérdésköre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ