Hirdetés

A 2016 nyarán létrejött Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági tagozata (Youth Platform of the European Talent Support Network), a II. Ifjúsági Csúcstalálkozó (2nd European Youth Summit) után közös projektek kidolgozását kezdte meg. De lássuk, mi is vezetett idáig?

Hirdetés

 

Míg a 2016-ban az ECHA konferenciával egy időben olasz kezdeményezésre rendezett I. European Youth Summitra 7 országból körülbelül 35 diák érkezett 7 kísérővel, erre a rendezvényre már 17 országból 20 nemzet képviselője, összesen 64 résztvevő és 10 kísérő érkezett. A létszám növekedése két dolognak köszönhető: Egyrészt annak, hogy az első találkozón résztvevő fiatalok mindenképpen szerették volna folytatni a munkát és az online keretek között formálódó European Youth Platformba egyre több országból vontak be újabb fiatalokat. Másrészt annak, hogy az Európai Tehetségközpontok országonkénti felhívásokat intéztek Tehetségpontjaikhoz, kérve őket, hogy delegáljanak a rendezvényre olyan hasonló gondolkodású fiatalokat, akik országukban már bekapcsolódtak valamilyen tehetséggondozó programba. A magyarok mellett a legnépesebb az olasz, az osztrák és a szlovén csapat volt, de Írországból, Romániából, Ukrajnából, Németországból. Litvániából, Görögországból, Bulgáriából, Csehországból, Szlovákiából, Dániából, Horvátországból is érkeztek képviselők. Az Európán túli Tehetségpontokat India és Irán képviselte. A küldötteket az Európai Tehetségpontok delegálták, amelyek az országuk Európai Tehetségpontjainak jelöltjei közül választottak be jelentkezőket.

Az első, bécsi találkozón főként az ún. „Charter” (Nyilatkozat az Európai döntéshozók számára a tehetséges gyerekek oktatáshoz való jogairól) fejezeteivel foglalkoztak a diákok, a második, budapesti találkozón tematikus napok szerint folyt a tanácskozás: I. Networking Day, II. Talent Day, III. Innovation Day. Mellette természetesen a magyar táncház hangulata és Budapest szépségei sem maradhattak ki a programból.
A Hálózatos Nap kezdő előadásán Csermely Péter akadémikus, az Európai Tehetségtanács (ECHA) elnökének előadása bepillantást engedett a hálózatos gondolkodásban rejlő lehetőségekbe, továbbá abba, hogy intelligenciájuk és kreativitásuk felhasználásával hogyan tudnak minél erősebb hálózatot működtetni.

Az előadást a „Lightning Talks” blokk követte, melynek keretében a fiatalok rövid előadásokban bemutatták Tehetségpontjaikat, illetve tevékenységeiket. Ez is segített megismerni egymást és egymás kultúráját.

Ezt követően Albert Ziegler, az ECHA alelnöke, a Nürnbergi Egyetem professzora mutatta be a tehetség fogalmával és annak különböző definícióival, valamint tehetséggel kapcsolatos jelenlegi kutatásokat. Ehhez kapcsolódott Péter-Szarka Szilvia interaktív előadása, a Salamanca Educational Right kapcsán a tehetség definíciójáról, és a tehetséges diákok jogainak meghatározásáról.  A diákok ezt követően az I. Nemzetközi Csúcstalálkozón, Bécsben elkezdett Charter of Rights anyag kidolgozását folytatták, mely a tehetséges tanulók tanuláshoz való jogait vizsgálja különböző szemszögből.

Az Innovációs Nap egy részét a Central European University előadótermében tartották meg, ahol a diákok egy Be-Novative nevű online program felhasználásával összegezték az Európai Ifjúsági Tagozat (Youth Platform) jelenleg futó és tervezett projektjeit. Ezt az online programot később is tudják használni a különböző országokban lévő fiatalok közös online ötletelésre.

A különböző projektötletek közül a Nemzetközi Csereprogram, és a Nemzetközi Mentorprogram lehetősége merült fel legtöbbet. A közös gondolkodást esti lazító programok követték, hiszen ez is fontos része a tehetséggondozásnak. Az találkozó után rengeteg együttműködési ötlet javaslattal tértek haza a fiatalok: elindult a hálózati folyamat.

https://www.facebook.com/European-Talent-Center-Budapest-2389684874588989/

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző iskolapszichológus, 2007-ben végzett a tanácsadó szakpszichológus képzésen, tehetségtanácsadás kurzusok meghívott oktatója az ELTE és SZTE szakképzésein.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ