„Jövője van” – így említették Erdély és Csángóföld egyes részein a várandós asszonyt. Ez a példa is kifejezi, hogy a várandósság eseményével való kapcsolatunk leképeződik a szavainkban, tetteinkben, illetve az általunk létrehozott környezetben. Mit üzen a kultúránk erről a különleges időszakról? Cikksorozatunk első részében szó esik szóhasználatunk fonákjáról, a várandósok pácienssé válásáról és a törzsi versek pozitív szuggesztiós erejéről is. 

Minden kultúrában kialakul egy jellegzetes hiedelem- és szokásrendszer a várandósággal és szüléssel kapcsolatban, s ezt a nemzedékek továbbadják egymásnak. Az átörökítés történetek, képek vagy épp filmek által történik. A történeteket alkotó szavaknak, képeknek teremtő erejük van: előre kijelölik a megélhető élmények körét, ezáltal erősen befolyásolják azt, hogy miként éli meg az eseményeket az édesanya és a környezete.

Kultúránkban a családi történetek mellett a médiának is meghatározó a szerepe: mire egy kislány nővé érik, megszámlálhatatlanul sokszor hallja, hogy a szülés fájdalmas, emellett látja a filmek gyakran elrettentő, intimitást mellőző szülési jeleneteit. További élmények, mint a

meghittség, a természet erőinek megtapasztalása,

a küzdelemben elért személyiségfejlődés nem jelennek meg ebben a narratívában. Ez a hiedelemrendszer olyan természetessé vált számunkra, mint a halnak a körülötte lévő víz.

Előző cikkünkben Michel Odent, a természetes szülés úttörőjét idéztük, aki szerint meg kell változtatnunk a várandósság és szülés körüli szóhasználatunkat, a hangsúlyt a folyamat védelmére érdemes helyeznünk. Kezdjük tehát a várandósság körüli szuggesztiók vizsgálatával!

Mi is az a szuggesztió?

Képzeljük el, hogy egy fontos orvosi konzultáción ülünk, a kezelőorvosunk épp átnézi a leleteinket, s közben egy gondterhelt sóhaj hagyja el a száját. Ez az apró gesztus teljesen önkéntelenül érzelmeket (például szorongást vagy pánikot) és gondolatokat ébreszt bennünk. „Biztos, valami nagy gond lehet!” – jelenik meg a vészjósló gondolat fejünkben. Ez a példa a szuggesztiók negatív hatását mutatja be, ám pozitív irányba is fogékonyak vagyunk ezekre az üzenetekre: egy-egy dicséret, szeretettel teli gesztus évekre adhat erőt.

Weitzenhoffer (1989) definíciója szerint a szuggesztió olyan kommunikáció, amely önkéntelen választ vált ki a befogadóból. A kommunikáció megjelenhet szavak formájában, ám mozdulatok, illetve a tárgyi környezet is vált ki hatást.

Szuggesztiókra való érzékenységünk bizonyos élethelyzetekben megnövekedhet. Például ha egy nem mindennapi, újszerű helyzetbe kerülünk, azaz nem támaszkodhatunk a megszokott vonatkoztatási kereteinkre.

A várandósság és a szülés alatt természetes módon megemelkedik a szuggesztiókra való fogékonyság,

az édesanya számára kiemelkedő jelentőséggel bír minden, amit körülötte tesznek vagy mondanak.

A várandós pácienssé válása

A gyermekvárás és a szülés Magyarországon olyan egészségügyi környezetbe került esemény, ahol a

„páciensek” többsége teljesen egészséges.

Ezt illusztrálja, hogy a leleteken ott szerepel a „beteg” megnevezés, illetve az alacsony és magas rizikójú beosztás is, amely már magába foglalja a komplikáció fogalomkörét. Varga és Suhai így fogalmazzák meg könyvükben: „Érdemes belegondolni, mennyiben segíti a szülés természetes, egészséges folyamatként való megélését, ha az KÓRházban történik, terhesPATOLÓGIAI KÓRtermek és KORAszülött osztály, illetve a betegséggel és halállal asszociálódott színek szagok csempék, műszerek és nemegyszer elgyötört személyzet között.” Láthatjuk, hogy az egész környezet, a berendezés, a tárgyak, még a szagok is erősíthetik az üzenetet: a várandósság egy veszélyes, rizikós dolog, a várandós pedig páciens.

A „majd a műszer megmutatja”-felfogás

Az ultrahangkép készítésének elterjedése és előtérbe kerülése azt üzeni, hogy a műszerek és az általuk szolgáltatott adatok fontosabban, mint az anya érzete, állapota, sejtései. Varga és Suhai szerint ez ahhoz hasonlítható, mintha reggel öltözködés közben nem az ablakot kinyitva tapasztalnánk meg, hogy milyen idő van kint, hanem a tévé időjárás-jelentését néznénk. Természetesen fontos leszögezni, hogy indokolt esetben elengedhetetlen diagnosztikai eszköz lehet egy ultrahangfelvétel. Ám a sűrűn előírt ultrahang azt üzenheti az anyának, hogy itt bármikor baj lehet.

Míg az ultrahangfelvétel nagyon fontos információkat szolgáltathat, a legtöbb és legmélyebb tudással a magzat aktivitásáról, annak időbeli változásairól maga az anya rendelkezik – ő a gyermek elsőszámú szakértője. Érdemes lenne ebben a tudásában megerősíteni minden várandóst.

A kéretlen történetek

Sok várandós említi, hogy kerekedő pocakját látva kéretlenül zúdultak rá a környezet negatív, akár feldolgozatlan traumatikus élményei. Mivel szuggesztiók szempontjából különösen fogékony ez az időszak, érdemes lenne ezeket a nehéz történeteket más körökben elmesélni, illetve adott esetben segítséget kérve feldolgozni.

Eddig sorra vettük a várandósság körül megjelenő negatív szuggesztiókat, ám felmerülhet a kérdés: honnan merítsünk ihletet a pozitív üzenetekhez? Néprajzi kutatások segítenek nekünk!

„Ez egy jó méh” – a törzsi hagyományok szuggesztiói

A törzsek gyakran használtak szertartásokat, rituális szövegeket a várandósok körül: cikkünkben három hagyományt mutatunk be. A brazíliai tapirape törzsnél úgy tartották, hogy a magzatok lelkei beköltöznek a nő méhébe, ott mocorognak, megnézik, hogy jól érzik-e magukat. Ha nem érzik jól magukat, akkor elhagyják a méhet, ám ha jónak találják, maradnak és tovább fejlődnek. A törzs varázslói úgy próbálták befolyásolni a kis lelket, hogy szertatások közben duruzsoltak neki:

„Ez egy jó méh, ez egy jó anya lesz, érdemes itt maradni!”

Varga és Suhai így fordították le „pszichológusnyelvre”: „A várandós asszony a törzs kitüntetett tekintélyszemélyeként elismert spirituális vezetőjétől pozitív szuggesztiókat kap arra nézve, hogy képes lesz kihordani, megszülni és felnevelni a gyermekét.” (72.o.)

Thaiföldön a negatív szuggesztiók elkerülésére irányult az a szokás, hogy a bába szigorúan megtiltotta a várandós és szülő nő körül az alábbi szavak említését: „nehéz szülés/elakadás/beszorulás/bezáródás”. Az afrikai yoruba törzs tagja pedig ezzel a verssel biztatták a szülő nőket:   „A kecskének nincs bábája. / A birkának nincs bábája. / Mikor a kecske terhes lesz, biztonságban megszül. / Mikor a birka terhes lesz, biztonságban megszül. / Te, most, hogy terhes vagy, biztonságban megszülsz.” (82.o.)

Mind a három hagyomány pozitív szuggesztiókkal vagy épp a negatívak elkerülésével megerősíti a nő hitét a saját testében és a kisbabája képességében: mély üzenetként azt adják át, hogy a

nő tud szülni, s a baba tud megszületni.

Cikksorozatunk következő részében a szülés körüli szuggesztiós hatásokkal fogunk foglalkozni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ