Hirdetés

Az intimitás egyértelmű velejárója életünknek? Mi segít minket ennek elérésében? Vajon van értelme a gyakran hisztinek címkézett nézeteltéréseknek? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a hétköznapi társas érintkezést vizsgálva.

Hirdetés

Minden egyes nap kezdetével számtalan érintés fogadása és adása vár ránk. Általánosságban az érintést intim fizikai kapcsolatként értelmezzük, melynek számtalan formája lehet a kézfogástól a szoros ölelésig. Ám ennek a beszédben is megvan a megfelelője. A szóbeli érintést minden olyan aktus jelölésére alkalmazhatjuk, amely a másik személy jelenlétét nyugtázza. Vagyis minden egymásnak intézett megnyilvánulást egy érintésként foghatunk fel. Ezeknek is megvannak a fokozatai a köszönéstől egészen a dicsőítő beszédig.

Az érintés nem vész el, csak átalakul

Ahogyan a fizikai, úgy a verbális érintés szükséglete is a gyermekkorra vezethető vissza. A gyermek nemcsak a magzati korban, hanem születése után is szimbiotikus kapcsolatban áll az édesanyjával. Ő az, aki táplálja, gondozza és odafigyel a szükségleteire. Jelenlétével és beszédével tehát kielégíti a gyermek ingeréhségét úgy, hogy rengeteg érintéssel látja el. Bár az utód fejlődésének előrehaladtával lezárul ez az erősen intim időszak,

a csecsemő-szintű fizikai intimitás igénye töretlenül fennmarad.

A minőségi élet kialakításához szükséges és elvárt, hogy a gyerekek a családi körön kívül is szocializálódjanak. Mindemellett hamar belső igényükké válik a személyüket és akaratukat illető autonómia kialakítása. Az intimitásra való törekvéseiket tehát társadalmi és pszichológiai erők egyaránt akadályozzák, ezért kompromisszum kötésére kényszerülnek. Ez az a folyamat, amely során a gyermekek megtanulják az intimitás burkoltabb formáit, azaz teljes minőségükben elfogadni és értékelni a verbális érintési formákat. Ezáltal a társas érintkezést elsősorban a szóbeli interakciók határozzák meg.

Így válik kiemelkedően fontossá az elismerés, mely a legjobban elégíti ki a fizikai kapcsolat iránti eredeti igényt. Az egyének „elismeréséhsége” nagyon különböző lehet. Sokban függ a személyiségtől, életkortól és az elismerésben részesített munkától is. Például egy karriere csúcsán álló sztár énekesnőnek hatványozottan több elismerésre utaló érintésre lehet szüksége, mint egy magányosan dolgozó tudósnak.

Az elismerés kifejezése elengedhetetlenül fontos a mindennapokban is.
Az elismerés kifejezése elengedhetetlenül fontos a mindennapokban is.

A verbális érintések lehetőségei

Mindannyian ismerjük azt a kellemetlen érzést, amit akkor élünk meg, ha beszélgetőpartnerünkkel kínos csend áll be. Ezt az érintkezésben támadt folytonossági hiánynak nevezzük, mely a „struktúraéhséggel” magyarázható. Az idő strukturálása az unalom elkerülésére szolgál. Magányunkban kétféleképpen előzhetjük ezt meg: fantáziálással vagy tevékenységgel. Mások társaságában azonban számos lehetőség tárul elénk rituálék, időtöltések és játszmák formájában. E társas műveletek zöme teljesen automatikus, szabályaikat csecsemőkorunktól kezdve tanuljuk a környezetünket, elsősorban szüleinket figyelve. A résztvevők mindegyikének célja, hogy idejüket strukturáltan töltsék el, miközben minél több érintést gyűjtenek be. Tehát minél nyitottabb a személy annál több nyereséghez juthat. Az érintések cseréjét „tranzakciónak” nevezzük, melyek sorozatban játszódnak le. Ezek adják alapjait az említett három műveletnek.

Köszönj a néninek!

A legegyszerűbb forma a „rituálé”, mely a valóság kezelésére irányul, és külső társadalmi szabályok által beprogramozott. Mutathatnak erősen helyi sajátosságokat, de vannak egyetemes jellegűek is. Például a szülők világszerte megtanítják gyermekeiknek a helyes üdvözlési és búcsúzási rituálékat, melyek kultúrától függően eltérőek lehetnek, ugyanakkor alapvető formáikban azonosak. A rituálé jellegzetes vonása még, hogy sztereotipizált. Az első tranzakció után a második már bejósolható, tehát előre meghatározott módon halad az előre kijelölt befejezés felé.

„Női beszélgetés” vs „Férfibeszélgetés”

Az „időtöltések” egyetlen terület köré csoportosulnak. Elsődleges céljuk egy meghatározott időtartam strukturálása. Ezeket a félig rituális tranzakciókat mindig úgy programozzák, hogy mindkét fél maximális nyereséghez jusson. Ezeket jellemzően vendégségekben, társas összejöveteleken fedezhetjük fel. Témáikban nagyon sokszínűek lehetnek, osztályozásuk egyik fajtája szociológiai jellegek alapján történik (nem, kor, családi állapot stb.). Az autók összehasonlítása vagy a sportesemények hosszas megvitatása tipikusan „Férfibeszélgetés”. Míg a legfrissebb divattrendek és a gasztronómia mind „Női beszélgetés”.  További példa az alsó középosztálybeli társaságok kedvence a „Mennyi” időtöltés, melyben a különböző termékek és szolgáltatások megfizethetetlen árairól beszélgetnek. Az osztályozás másik fajtája a pszichológiai osztályozás, mely alapján lehetnek projektív vagy introjektív jellegűek. Előbbiben a beszélgetőpartnerek másokra kivetítve fogalmazzák meg gondolataikat, míg utóbbiban magukra vonatkoztatnak.

Lássunk egy-egy szemléletes példát Eric Berne Emberi játszmák című könyvéből, melyben „Szülői munkaközösséget” játszó anyukákat leplez le a két pszichológiai osztályban:

Projektív típus:

A: Nem volna ennyi bűnözés, ha nem zilálódna szét annyi család.
B: Nem csak erről van szó. A gyerekeket manapság rendes családokban sem tanítják meg a jó modorra úgy, ahogyan régen.

Introjektív típus:

C: Úgy látszik, belőlem hiányoznak az igazi anyai adottságok.
D: Teljesen mindegy, akárhogy próbálod, sohasem lesz belőlük olyan ember, amilyent te szeretnél, csak állandóan törheted a fejed, hogy jól csinálod-e, mit rontottál el.

Az idő strukturálása és a kölcsönös érintések nyújtása mellet az időtöltések harmadik és fontos funkciója a kapcsolati válogatás segítése is. Az idősáv végére az egyének kiválasztanak néhány olyan résztvevőt, akikkel a jövőben is szeretnének találkozni. Róluk ugyanis azt gondolják, hogy akár bonyolultabb társas műveletekbe, vagyis „játszmákba” is be tudnak szállni.

Játékos természetünk szeszélyei

Társadalmi tevékenységeink során, legyen szó a munkahelyünkről vagy a hálószobánkról, nagyrészt játszmákat játszunk. Ezalatt azonban nem szórakozást vagy bagatell játszadozást kell érteni. Látszólag hitet érdemlő, trükkös lépések sorozata. A játszmák tehát alapvetően úgymond tisztességtelen tranzakciók, többnyire konfliktussal járnak, és kimenetelük drámai jellegű. Rejtett szándékuk és nyereségességüknél fogva különíthetőek el egyértelműen a rituáléktól és időtöltésektől. Tévedés azt hinni, hogy ezzel csak a „rossz emberek” élnek, a játszmák szabályaira is  az előzőekhez hasonlóan  saját szüleink tanítanak meg minket csecsemőkortól kezdve. Funkciójuk a valódi intimitás pótlása, melyre mindennapjainkban kevés lehetőségünk adódik. A játszmák tehát szükségesek és kívánatosak, a gond általában akkor van, ha az adott játszma nem a legelőnyösebb eredményt nyújtja a személy számára. Ezek ugyanis rendkívül komolyak, sőt akár végzetesek is lehetnek, ha tragikus magatartásformákat is, mint az öngyilkosság, alkoholizmus vagy bűnözés ezek alapján vizsgálunk.

Az említett könyv egyik remek példája erre az „Alkoholista” játszma:

Az alkoholista személy számára az alkoholos mámor is örömet okozhat, hiszen a játszma mindig úgy van felépítve, hogy az egyes lépések önmagukban is nyújtsanak kielégülést, a lényege azonban koránt sem ez. Az Alkoholista játszmát játszó személy célja, hogy olyan helyzetet teremtsen maga körül, amelyben mások és önmaga is szigorúan megvetheti, megdorgálhatja, miközben az italról való leszokásra kényszeríti magát. Mindezek után pedig a másnapossággal átélt gyötrelem kiváltja a játszmatárs jóindulatú elnézését.

Sok esetben találkozhatunk tehát túlzottan labilis lelkiállapotú emberekkel, akik életében kulcsfontosságú szerepet töltenek be a játszmák, mert ezekbe menekülnek. Tettenéréséhez azonban nem kell deviáns viselkedést keresnünk.

Sok párkapcsolat egyensúlyát a játszmák tartják fent.

Éppen ezért ha egy párterápia során sikerül az egyik házastársnál javulást elérni, a másik hirtelen rosszabb állapotba zuhan. Mert megtagadják tőle a játszmát, amire az indító fél általában egyre erősebb provokációval reagál. Ha ezzel sem jár sikerrel, akkor általános reakciója a pánik vagy a depresszió, de legrosszabb esetben akár még pszichózisba is kerülhet.

A kiegyensúlyozott párkapcsolatokban is természetesek a játszmák.
A kiegyensúlyozott párkapcsolatokban is természetesek a játszmák.

A játszmák napos oldala

Léteznek azonban „jó” játszmák is. Ide sorolhatjuk azokat, amelyek hozzájárulnak mind a többi résztvevő, mind a játékos jó közérzetéhez. Vagyis a pozitív társadalmi kihatás nagyobb jelentőséggel bír, mint a játékos önös érdekei. Ilyen például a „Gavallér” játszma, melyet általában szexuális feszültség nélkül élő férfiak játszanak. Azokra a jó házasságban vagy párkapcsolatban élő, esetleg már visszavonult idősebb férfiakra kell gondolnunk, akik minden hódítási szándék nélkül, bókolással igyekeznek kedvében járni a kiválasztott hölgynek. A nyereség ilyenkor kölcsönös. A nőnek örömöt szereznek, aki pedig méltányolja a férfi kereteknek megfelelő, a határokat tiszteletben tartó magatartását.

Akárcsak a rituáléknál és időtöltéseknél a különböző kultúrák és társadalmi rétegek eltérő játszmákat részesítenek előnyben, ezért elsajátításaik nagyon fontosak a megfelelő beilleszkedés érdekében. Az időtöltések idővel unalmassá válhatnak, míg az intimitás nyílt felvállalása sok veszéllyel és visszaéléssel járhat. A játszmák kapcsolati jelentősége tehát felbecsülhetetlen.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

Hirdetés
FORRÁSBerne, E. (2013). Emberi játszmák. Budapest: Háttér Kiadó.
MEGOSZTÁS
A szerző viselkedéselemző, a Mindset Szeged koordinátora. A Szegedi Tudományegyetem Tanácsadás és Iskolapszichológia szakirányának mesterképzéses hallgatója. A Mindset szegedi szakmai közösségének egyik alapítótagja és a strukturált vitakultúra elkötelezett képviselője.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ