10.000 óra. Ennyi gyakorlás szükséges K. Anders Ericsson svéd pszichológus kutatásai alapján ahhoz, hogy mesteri szinten elsajátítsunk valamilyen készséget. Nem véletlen, hogy még a befutott, világklasszis sportolók is rengeteg időt áldoznak arra, hogy tökéletesítsék a játékukat: újra és újra, több ezredszerre is végrehajtják ugyanazokat a mozdulatokat. De pontosan miért is jó, ha akkor is tovább gyakorlunk, ha már láthatóan elsajátítottuk a kívánt tudást? Cikkünkből kiderül!

A zenészek intuitívan tudják, hogy kulcsfontosságú ugyanazt a darabot újra és újra eljátszaniuk akkor is, ha már tökéletesen megtanulták, s nincs ez másképpen a szerepüket kívülről fújó színészeknél, vagy a már elsajátított mozdulataikat tovább gyakorló sportolóknál sem. Ezt a fajta gyakorlást – mikor az adott feladatban nyújtott teljesítmény már elérte a maximumot, és látszólag nem fokozható tovább – nevezzük túltanulásnak.

Hermann Ebbinghaus tanulással és emlékezettel foglalkozó kísérleti pszichológus már több mint 130 éve, 1885-ben megállapította, hogy a túltanulásnak köszönhetően hosszabb ideig megőrizhető az elsajátított tudás. Sokan vitatták azonban, hogy a túltanulás valóban olyan hasznos szerepet játszana, mint azt Ebbinghaus vélte, sőt egyes kutatók szükségtelen és haszontalan gyakorlatnak minősítették.

10.000 óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy mesteri szinten elsajátítsunk valamilyen készséget.

A Brown Egyetem kutatócsoportjának friss vizsgálata azonban bebizonyította, hogy

a már elsajátított készségek további gyakorlása korántsem felesleges időpocsékolás.

A Kazuhisa Shibata által vezetett kutatás keretében 183 önkéntes vett részt egy vizuális észlelési feladatban, amelynek során azt kellett megállapítaniuk, hogy két egymást követően bemutatott kép közül melyiken fedezhetők fel mintázatok, s melyik ábrázol csupán strukturálatlan vizuális ingereket. Nyolc tanulási blokk után, ami összesen körülbelül 20 percig tartott, a résztvevők láthatóan megtanulták a feladatot, teljesítményük elért egy platót.

A kutatók ezt követően két új csoportot hoztak létre: az első csoportba tartozók nyolc tanulási blokk erejéig gyakoroltak egy feladatot, majd 30 perc múltán szintén nyolc blokkon át egy másikat, míg a második csoport tagjai ugyanezt tették azzal a különbséggel, hogy az első feladat gyakorlására az elsajátításhoz szükséges nyolc blokk kétszeresét, azaz 16 tanulási blokkot áldoztak.

A túltanulás hatása

Másnap a tesztelés alkalmával az első csoport meglehetősen gyatra teljesítményt nyújtott az első feladatban, de jelentős fejlődést mutatott a másodikban. A túltanuló csoport tagjai ezzel szemben kifejezetten jól teljesítettek az első feladatban, de nem jeleskedtek a másodikban. Összegezve tehát, az első csoport tagjai, akik hagyományosan tanultak, az elvárásoknak megfelelően sérülékenyek voltak a második feladat keltette interferenciával szemben, a túltanulókra viszont ez nem volt jellemző.

Vagyis a kutatás eredményei alapján még egy viszonylag rövid túltanulási periódus is alkalmas arra, hogy drasztikus változást idézzen elő: az elsajátítást követő gyakorlás a megtanultakat olyan jól megszilárdítja, hogy a megszerzett tudás ellenáll egy következő feladat potenciálisan interferáló hatásának, sőt, átmenetileg meggátolja annak hatékony elsajátítását. Lényegében olyan, mintha az első feladatban megszerzett tudás megőrzése érdekében egy időre gátlás alá helyeződne az azt követő tanulási folyamat.

Mi állhat a háttérben?

Shibata és munkatársai agyi képalkotó eljárások segítségével igyekeztek feltárni a jelenség idegrendszeri hátterét. Eredményeikből az tűnt ki, hogy két agyi plaszticitást (vagyis az agy változásra való képességét) befolyásoló neurotranszmitter, a serkentő glutamát és a gátló GABA (gamma-amino-vajsav) aránya igen eltérő mintázatot mutatott a hagyományosan tanuló és a túltanuló csoportban. A túltanulóknál a feladatot követően

jelentős GABA-túlsúly mutatkozott a látókéregben,

ami arra utal, hogy egyfajta idegrendszeri gátlás tette lehetővé az első feladat emlékének megőrzését a második feladat interferáló hatásával szemben.

A serkentő glutamát és a gátló GABA aránya igen eltérő mintázatot mutatott a hagyományosan tanuló és a túltanuló csoportban.

Habár ez a kísérlet egy vizuális tanulási feladatra épült, a Brown Egyetem kutatói határozottan állítják, hogy eredményeik jó eséllyel érvényesek lehetnek más típusú tanulás, például a sportban alapvető mozgáselsajátítás terén is.

Összességében tehát elmondható, hogy a feladat végrehajtásához szükséges gyakorlást követő ismétlés segít abban, hogy a megtanult képesség tartósan megszilárduljon. Ha tehát valami számunkra fontos készség elsajátítására törekszünk, mindenképpen érdemes időt szánni a túltanulásra, hiszen így növelhető az esélye, hogy amit megtanultunk, az meg is maradjon.

 

Felhasznált irodalom:

Ericsson, K. A., Krampe, R. T., & Tesch-Römer, C. (1993). The role of deliberate practice in the acquisition of expert performance. Psychological review100(3), 363.

Orenstein, D. (2017). Practice makes perfect, and ’overlearning’ locks it in. https://news.brown.edu/articles/2017/01/overlearn Letöltve: 2017. október 8.

Shibata, K., Sasaki, Y., Bang, J. W., Walsh, E. G., Machizawa, M. G., Tamaki, M., … & Watanabe, T. (2017). Overlearning hyper-stabilizes a skill by rapidly making neurochemical processing inhibitory-dominant. Nature neuroscience20(3), 470.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ