Hirdetés

A csoportközi konfliktusok oka általában a különbözőség: az eltérő küllem, viselkedés, szokások, igények. Nagyon hasonló azonban a gondolkodásunk, és vannak helyzetek, amikor éppen ez vezet ellentétekhez. Ilyen szituáció például, amikor egy háborúban az ellenfél képét kell megítélni. Ám ilyenkor nagy a tét. Az eltorzult észlelések, gondolatok emberéletekbe kerülhetnek, ezért fontos, hogy tisztán lássunk. Vajon lehetséges, hogy egy ország észlelése egyszerre torzuljon? Van olyan háborúban, hogy jó és rossz? Mi az a tükörkép-gondolkodás, és mit jelent ez ma számunkra? 

Hirdetés

Urie Bronfenbrenner Moszkvában született, majd az Egyesült Államokban felcseperedett szociálpszichológus. 1960 nyarán, a hidegháború közepén visszatért szülőhazájába, hogy megismerkedjen az ottani szakmai újításokkal. Útja során megfigyelte az élő szociálpszichológiát. Beszélgetett helybéliekkel parkokban, a közértben, de volt, hogy előre eldöntötte, bemegy egy étterembe és szóba elegyedik balra a harmadik asztalnál helyet foglaló vendéggel, bárki is legyen az. Ily módon megismerkedett a lakosokkal, az egyszerű ember véleményével a háborúról, és egy dologra lett figyelmes:

a szovjetek gondolkodása az amerikaiakról meglepően hasonló volt ahhoz, ahogy otthonában az amerikaiak vélekedtek az oroszokról – egy tükörkép.

Ezt a jelenséget, amikor egymással szembenálló csoportok hasonlóan elfogultan, torzultan észlelik és értelmezik egymás helyzetét, tükörkép-gondolkodásnak nevezzük.

Hosszas vizsgálódás után Bronfenbrenner öt vonást állapított meg, mely megegyezett a két nemzet egymásról alkotott értékelésében.

  1. ŐK a támadó felek.
  2. Az Ő kormányuk kizsákmányolja és becsapja az embereket.
  3. Az Ő embereik nagy része nem igazán szimpatizál a rendszerükkel.
  4. BENNÜK nem lehet megbízni.
  5. Az Ő politikájuk határos az őrülettel.

Bizonyítéka persze mindkét félnek van az érvekre. De vajon tényleg teljesen realisták vagyunk, amikor úgy gondoljuk, hogy a másik nép jobban szeretné a mi rendszerünket? Tényleg kizsákmányolva érzik magukat, vagy csak mi szeretnénk így látni? A szerző tapasztalatai szerint mindkét ország lakosai elégedettek voltak a saját rendszerükkel, büszkék voltak rá.

Ennek ellenére a hazai sajtóban csak arról hallani, hogy mi a rossz az ellenség rendszerében, nem pedig az emberek odaadásáról. Egy újságíró ezt azzal magyarázta, hogy mivel abban nincs semmi meglepő, ha egy kommunista kommunistaként viselkedik, ezért kritizálnia kell a rendszert, ha nyomtatásba akar kerülni. Később arra is felhívták a figyelmét, hogy egy rendőrállamban, ha valaki egy idegennel, főleg egy amerikaival beszél, akkor a helyes dolgokat kell mondania. Ez viszont mind csak igazolni fogja az adott államról alkotott képet.

Az ellenség képét gonosznak látni háborúban még adaptív is lehet politikai szempontból, ugyanakkor

a tükörkép-gondolkodásnak megvan a veszélye: az önigazoló jellege.

Ugyanis, ha „A” úgy viszonyul „B”-hez, hogy kedvességre számít tőle, és ennek tudatában cselekszik, akkor „B” nagy valószínűséggel az is lesz, mert úgy viszonyulnak hozzá. Ám ha azt várja „A”, hogy barátságtalan lesz „B”, akkor úgy is történik majd. Ez egy ördögi kör, amely a nemzetközi konfliktusoknál meggátolhatja a problémák békés megoldását, ezért fontos, hogy tisztában legyünk az efféle folyamatokkal.

Magyarázatok

A tükörkép-gondolkodás hátterében több jelenség is állhat. A „strain toward consistency” elmélet szerint az emberek tudattalanul megpróbálják az új ismeretet a lehető legjobban a már meglévőhöz illeszteni, ám eközben óhatatlanul torzítják azt. Ez a hatás különösen erőteljes tud lenni társadalmi kontextusban.

A bonyolult valóságot ilyenkor megpróbáljuk leegyszerűsíteni, értelmezési keretekbe helyezni.

Ha például valakit már elkönyveltünk „rossznak”, akkor az illető általában bármit tehet, ezt támasztja alá cselekedetével, és az ennek ellentmondó információkat nem vesszük figyelembe. Háborús helyzetben ez nagyjából annyit jelent, hogy ha az ellenség ránk támad, akkor elkönyveljük rossznak, és utána még a békeszerződést is csapdának fogjuk vélni.

Egy másik magyarázat lehet a Solomon Asch féle konformitás. Az ő kísérletében vonalak hosszát kellett megítélniük a résztvevőknek, miközben a körülöttük lévő beépített emberek először egyetértettek, majd ellentmondtak neki. Minél többször tért el az alany véleménye a többiekétől, annál inkább elkezdte megkérdőjelezni a saját döntési készségét, összezavarodott, végül pedig hasonult a csoporthoz, konformálódott. Bronfenbrenner maga is átélte, hogy amikor csak egyfajta nézőpontot hallgatott hosszú időn át a szovjetek között, elkezdett hasonlóan gondolkodni, de ez megszűnt, amint hazaért az Egyesült Államokba.

Tükörkép-gondolkodás napjainkban

Egy tavalyi kutatás (Smith, 2017) azt vizsgálta, hogy vajon a hidegháborúban tapasztalt tükör-gondolkodás visszatért-e a nyugat (NATO) és Oroszország kapcsolatába a 2013-as ukrán válság után és a Donald Trump megválasztása (2016) előtti időszakban. Megvizsgálva mindkét fél külpolitikai értekezéseit megállapította, hogy a szorongás és a paranoia az ellenséggel kapcsolatban egyértelműen fennáll, mely leszűkíti a kompromisszumra jutás lehetőségét, illetve fokozza az újabb konfliktusok valószínűségét. A tükörkép-gondolkodás mind az öt vonását azonosították mindkét fél ellenségről alkotott észlelésében, melyek közül főként az első, második és a negyedik pont volt erőteljes. Érdekes megfigyelés volt, hogy

a nyugati országok közül, az orosz határhoz legközelebb elhelyezkedőknél volt a legnagyobb a szorongási szint és a paranoia.

Egy későbbi cikk is igazolta az elmélet aktualitását. Zelizer (2018) szerint az Iszlám Állam és az Egyesült Államok példát vesz a médiahasználatban a hidegháborús USA-ról, így itt is tapasztalták a tükörkép-gondolkodás bizonyos aspektusait. Mindkét fél erkölcstelennek, a másik kormányát korruptnak, az embereiket rászedettnek látják.

Azért fontos figyelembe venni Bronfenbrenner elméletét, mert a tükörkép-gondolkodás terjedése beláthatatlan következményekhez vezethet nemzetközi szinten. Ha tudatosítanánk magunkban a valódi tényeket, szándékokat, akkor képesek lennénk a torzítatlan valóságot látni, s ez segíthetné a hosszú távú béke fenntartását.

 

Felhasznált szakirodalom:

Bronfenbrenner, U. (1961). The Mirror Image in Soviet‐American Relations: A SocialPsychologist’sReport. Journal of SocialIssues. 17. 45 – 56. DOI: 10.1111/j.1540-4560.1961.tb01682.x.

Smith, E.R. és Mackie, D.M. (2004). Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest

Smith, N. R. (2017). ‘The re-emergence of a “mirror image” in West-Russia relations?’, International Politics. Forthcoming.  DOI: 10.1057/s41311-017-0095-z

Zelizer, B. (2018).ColdWarredux and the news: Islamic State and the US througheachother’seyes, CriticalStudies in Media Communication, 35:1, 8-23, DOI: 10.1080/15295036.2017.1393097

Hirdetés
MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ