A terrorizmus nem új jelenség Európában, azonban a Manchesterben történt tragédia új célpontot jelölt ki az erőszakos mozgalmak céltábláján. Habár terrortámadások nem is történnek minden nap, a média napirendjén folyamatos témaként szerepelnek, ami erősen befolyásolja a közbeszédet. Ebből a folyamatból tévedés lenne kizárni a legfiatalabb generációkat, hiszen a gyermekekhez, még ha nem is tudatosan, de szintén elérnek a sajtóban futó hírek. Hogyan beszéljünk velük, miképp magyarázzuk el nekik, mi történik és miért?

Május 22-én adott koncertet Manchesterben a 22 éves Ariana Grande, aki a mai popkultúra egyik ünnepelt csillaga. Rajongói köre leginkább tizenéves fiatalokból áll, így a koncert tele volt nemcsak fiatal felnőttekkel, hanem kisgyermekes családok is közösen énekelték a popcsillag slágereit. Épphogy elhagyta a színpadot az énekesnő, amikor egy öngyilkos merénylő robbantásával 22 áldozatot vitt magával a halálba, valamint 116 másikat sebzett meg.

Az olyan tragédiák, melynek kifejezetten fiatalok és gyermekek a kitűzött áldozatai, kifejezetten szívtelennek tűnnek. Egy koncertnek a pihentető vagy izgalmas szórakozást kéne jelentenie, nem lenne szabad, hogy az terror és szívtörő gyötrelem tereként szolgáljon. Nem csak a szülők, de mindenki más igyekszik olyan világot teremteni a gyermekek köré, ami számukra a legbiztonságosabb. Sajnos egy ilyen világ csupán illúzió – a fájdalmas igazság az, hogy nem létezik teljes biztonság. Hogyan közöljük ezt a gyerekekkel?

  1. Mondd el a tényeket!

Amennyiben gyermeked Ariana-rajongó, valószínű, hogy a közösségi médiából hamarabb jutottak el hozzá a hírek, mint hozzád. Igyekezz megbízható hírforrásokból tájékozódni és biztos tényeket közölni vele, miután azok több forrásból is meg lettek erősítve.

Nyugodtan kérdezz rá, hogy mit hallott ő, tud-e egyáltalán a történtekről, vagy hasonló hírekkel találkozott-e már korábban. A gyerekek ugyan nem valószínű, hogy maguktól ülnének le híradót nézni vagy az interneten híreket böngészni, de különböző helyzetekből adódóan biztosan elkapnak egy-egy információtöredéket. Ezek akár hamis állítások is lehetnek, de előfordulhat, hogy véletlenül félrehallanak valamit vagy rosszul kapcsolnak össze eseményeket. Ha rákérdezel ezekre, lehetőséged lesz kijavítani a féligazságokat, és elhessegetni a felesleges félelmeket. Beszélgessetek arról, hogy miért történt az eset, tedd érthetővé ezt olyan kézzelfogható, az ő világában előforduló jelenségekkel, mint a csalódottság és a kiközösítés. Magyarázd el neki, hogy kultúrák közti különbségek nem legitimálják, hogy valaki elvegye arra hivatkozva mások életét, ugyanakkor azt is értesd meg vele, hogy ez a merénylet nem jellemzi az iszlám világ egészét. Mondd el neki, hogy mit jelent a terrorizmus, hogy az nem jelent egyet csupán a radikális dzsihádista mozgalmakkal. Hangsúlyozd, hogy

az erőszakos viselkedés nem köthető sem nemzethez, sem kultúrához.

  1. Tegyétek tudatossá közösen a gyermek médiafogyasztását!

Kisgyermekek médiafogyasztási korlátozásainál talán kevesebb akadályba ütközhetünk. Azonban a kisiskolás- és tinédzserkorú fiatalok, a mai Z-generáció folyamatosan valamilyen médium vonzásában állnak: nem csak a televízión keresztül, hanem okostelefonon, tableten és laptopon is ki vannak téve a rapid gyorsaságú információfolyamnak. Üljetek le közösen és döntsétek el, milyen médiumokat fogyaszthat a hasonló eseményekről való tájékozódás során! A nyomtatott sajtó általában kevésbé él erős képekkel, mint a videókkal tarkított online cikkek. Hívd fel a figyelmét arra, hogy ilyen esetekben kifejezetten fontos figyelembe venni a korhatáros figyelmeztetéseket. Azt is beszéljétek meg, hogy nem érdemes non-stop követni a sajtó híreit egy ilyen tragédiáról, hiszen folyamatosan újraélni azt semmiképp sem egészséges, megrázó a testnek és léleknek, és torz élményeket szül a félelem észlelésében.

  1. Beszéljetek a rettegés és az észszerű óvatosság közti különbségről!

Hasonló, váratlan csapások során könnyű arra a téves következtetésre jutni, hogy soha senki nem lehet biztonságban, olyan világban élünk, amit körbesző az erőszak. Segíts megérteni gyermekednek, hogy a koncertre járók, sőt a mindennapi tevékenységeiket végzők túlnyomó többsége nem tapasztalnak hasonló horderejű erőszakot.

Állandó félelemben élni végtelenül lekorlátozza a teljes életet.

Használd a következő példát: számoljatok utána, hány alkalommal ültetek már autóba, naponta hányszor utaztok forgalomban. Beszéljetek arról, hogy ahhoz képest, hogy körülbelül mennyi napot töltöttetek már kocsiban, abból hányszor kerültetek balesetbe. Így láthatja ő is, hogy habár nem nulla az esélye annak, hogy szerencsétlenség történik, de az egyáltalán nem számít gyakorinak. A terror lélekre gyakorolt hatásairól itt írtunk korábban.

  1. Hozz fel példákat az emberi jóságról!

A koncert utáni pár órában az emberi cselekedet a közösségi aktivizációról mutatott példát. Többen megnyitották otthonaikat a városban ragadtak előtt, nagyon sokan visszamentek az arénához segíteni a bajbajutottakon, gondoskodni a sérülteken és tájékoztatták az elveszetteket. Június 4-én segélykoncertet tartottak, ahol megemlékeztek az áldozatokról, ami ugyan nem hozza vissza az igazságtalanul elvett életeket, de összefogásra készteti az embereket. Ezek nyilvánvalóan nem politikai cselekedetek, amik közvetlenül megállíthatnák a terrorcselekedeteket, de a civil szférának nem is ez a dolga, hanem a közösség egybentartása és a részvét átadása.

  1. Tegyél, cselekedj pozitívan!

Legtöbben jobban érzik magukat, ha lehetőségük van arra, hogy tegyenek egy probléma ellen. Segíts gyermekednek abban, hogy elérhető utat találjon magának ahhoz, hogy az erőszak ellen fellépjen. Legyen az zaklatás vagy kiközösítés elleni fellépés az iskolában, pénzgyűjtés a helyi sürgősségi munkások részére. Vagy akár, ha családotok vallásos, imádkozzatok együtt a terrorizmus elől menekülők és áldozatok életéért.

Hiába félelmetes téma a terrorizmus, nem zárhatjuk ki a gyerekeket a beszélgetésből. Sőt, ha magától talál a gyermek információkat és híreket, fennáll a veszélye, hogy egyedül nehezebben fogja értelmezni és feldolgozni az élményeket. Ez az öt tipp azonban olyan módszert ajánl, amivel mérsékelten, a gyermek kora és érdeklődése szerint biztosíthatjuk a biztonságról.

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ