„Figyeljünk arra, mit üzennek számunkra ünnepeink!” – javasolja Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus ünnepeink lélektanával kapcsolatban. Ahhoz, hogy ne teherként és teljesítendő feladatként tekintsünk a karácsonyi ünnepekre, hangolódjunk egymásra! Hogyan könnyíthetjük meg önmagunk számára a felkészülést? Mit tehetnek a leterhelt egyetemisták és a dolgozó felnőttek az ünnepi hangulat megteremtéséért? Létezik a tökéletes ajándék? Interjúnkból kiderül.

Mitől válik egy esemény ünnepé?

Attól, hogy aktív közreműködésünkkel azzá tesszük. Például azáltal, hogy jelentőséget tulajdonítunk neki, s felkészítjük magunkat az ünnepélyes alkalom közeledtére. A kulcsszó a felkészülés! Ahogy A kis hercegben A róka mondja A kis hercegnek:

“Ha tudom, hogy négy órára érkezel, három órakor már ünneplőbe öltöztetem a lelkemet”.

Ugyanígy vagyunk az ünnepekkel is. Napokkal, hetekkel korábban már ünnepi hangulatba hozzuk magunkat. Ennek egyik fontos eleme a külsőségekben rejlik. Ilyenkor ugyanis nemcsak magunkat,  a környezetünket is máshogyan díszítjük. Ezzel kifelé is jelezzük az alkalom különlegességét. Az asztalra felkerül az ünnepi étkészlet, szalvéta és asztaldísz. Hozzátartozik még, hogy az ünnepekkor mást eszünk és iszunk. Ami pedig talán az egyik legfontosabb, másként is viselkedünk: több időt töltünk egymással.

Hogyan kell készülnünk az ünnepekre?

Készülni nem „kell” sehogyan, viszont nagyon „érdemes”. A legtöbb hagyományos ünnep magában foglalja már a készülődés idejét is. Így a karácsony előtt is ott az adventi időszak, ugyanígy a zsidó ünnepkörhöz tartozó hanukát is megelőzi egy hosszabb ráhangolódási idő. A készülődés lényeges része, hogy ne csak online, a virtuális térben, hanem személyesen is töltsünk időt a számunkra fontos társainkkal!

Léteznek olyan módszerek vagy lehetőségek, melyekkel megkönnyíthetjük a felkészülést?

Lassuljunk le a mindennapok rohanásaiból! Ha így teszünk, megadjuk magunknak az esélyt arra, hogy önmagunkra és kapcsolatainkra is jobban figyelhessünk. A felkészülés részeként olyan állapotba kell hoznunk magunkat, hogy képesek legyünk átélni ünnepeinket. Erre érdemes fél órát szánni a mindennapjainkból. Még az ebben az időszakban kiemelten elfoglalt egyetemisták és dolgozó emberek is kihelyezhetnek egy apró karácsonyi díszt az íróasztalukra, vagy akár egy, a laptopon beállított háttérképpel is hangolódhatnak az ünnepekre.

christmas-is-all-around-picjumbo-com
A lelkünk mellett a környezetünket is feldíszítjük, de fontos figyelnünk arra, hogy a sürgés-forgás közben maradjon erőnk átélni az ünnepet!

Manapság egyre kevésbé éljük meg az ünnepeinket. Mi lehet ennek az oka?

Az ünnepeink átalakultak. Ennek hátterében nemcsak az életmódváltás említhető, az életmódunkban rejtőző csapdák is szerepet játszanak a változásban. Ilyen például az időnyomás csapdája. Ez azt jelenti, hogy körbevesszük magunkat számos olyan eszközzel, melyeknek alapvető célja az időspórolás. Ám valójában az így nyert időt újabb és újabb eszközök használatával töltjük. A másik jelentős csapda az anyagi verseny csapdája. Manapság ugyanis a javak birtoklása vált a legfontosabbá, ami azonban már nem okoz akkora örömöt. Karácsony alkalmával is megjelenik ez a probléma. Azt gondoljuk az ajándékokról, hogy annál jobb, minél nagyobb és drágább. Mindezeknek eredményeként

számos ünnepünk kiüresedett, mert elfelejtettük jelentésüket.

A karácsony hagyományosan, a keresztény hitéletben Krisztus születésének ünnepe. Azoknak, akik nem a kereszténység szemléletén keresztül közelítenek hozzá, a szeretet ünnepét jelenti. És mit láthatunk manapság? A „vásárold magad rommá, edd magad pukkadásig, és rohanj egyik rokontól a másikig” című eseménnyé vált a karácsony. Beláthatjuk: ez azért mégsem nevezhető ünnepnek! Sokan abba a hibába esnek, hogy túlélni akarják az év végi ünnepkört, és eközben elfelejtik átélni azt.

Mit tehetünk azért, hogy átélhető ünnepeink legyenek?

Átmeneti kultúrában élünk, amielyre jellemző, hogy néhány ünnepet és korábbi szokásokat elhagytunk, de újak még nem feltétlenül alakultak ki helyettük. Azonban ettől nem szabad megijednünk! Erre inkább lehetőségként tekintsünk, semmint akadályra! Új módját kereshetjük az ünnepeink megélésének, hogy ne túlélőtúraként gondoljunk rájuk. A fiatal generáció fogja kitalálni, milyen legyen a számukra igazán átélhető karácsonyi ünnepkör. Megteremthetik, miről érdemes szólnia az ünnepeknek. Létrehozhatják úgy, hogy valós tartalmat hordozzon számukra. Még nem alakult ki teljesen az átélhető ünneplés módja, azonban vannak elemei, melyekbe tudunk kapaszkodni. Kezdetnek felidézhetjük, miről szól az ünnep valójában, és lemondhatunk a megterhelő részekről. Tanakodhatunk azon is, hányféle módon tudjuk kimutatni a szeretetünket. Bár az ajándékozás egy fontos szeretetnyelv – különösen, ha jól használjuk –, mégiscsak a személyes ajándék a legszebb. Egy ajándék,  amiből érzed, hogy ezt csak tőlem és csak te kaphattad. Ez pedig független az anyagi értéktől! Lélektani értelemben tehát

valós örömöt az az ajándék okoz, amiből érezzük a szeretetet.

Hogyan tudnánk az intimitást visszacsempészni az ünnepeinkbe, a karácsonyi készülődési forgatagba?

Személyes kapcsolat nélkül nincs intimitás. Amikor együtt vagyunk, tényleg egymásra figyeljünk, hogy az az idő rólunk szóljon! Érdemes a családi együttlétek alatt kikapcsolni a televíziót, és minden egyéb eszközt eltenni, hogy ne vonják el a figyelmünket külső tényezők. Akkor tudunk igazán intim bevonódást átélni, ha sikerül felébresztenünk saját érdeklődésünket társaink iránt. Fontos megjegyezni:

az érdeklődésünk hiánya legfőképpen rólunk szól!

Vajon teszünk kellő erőfeszítést azért, hogy felfedezzük az érdekeset, az értékeket a nagyszülők életében? Megpróbáltuk már megérteni, miért fontos a nagypapának, hogy minden évben elmondja ugyanazokat a történeteket? Vegyük észre: ezekben a gesztusokban a velünk való kapcsolatba lépésnek, és a nekünk címzett üzenetek átadásának igénye jelenik meg! Így, ha meg tudjuk válaszolni, mit üzen számunkra az ünnep, nekünk miről szól, akkor személyessé tehetjük. Keressük meg, számunkra mi hozza el a karácsonyi hangulatot! Talán a fenyőillat, a karácsonyi zene, a bejgli vagy, ahogy a hugi visít? Ha megtaláljuk ezt az összetett élmény-csomagot, személyessé válhat az ünnepünk, és egyúttal így tartalommal is feltölthetjük azt. A személyes kapcsolat záloga pedig az érintés, ami az összetartozás megélésének a jele.

Kozma-Vízkeleti Dánieltől tehát megtudhattuk, úgy lesz igazán ünnep az ünnep, ha személyesen tudunk hozzá kapcsolódni. Ennek érdekében érdemes időt szánnunk magunkra, a kapcsolatainkra és a készülődésre is az ünnepek közeledtével. A szakértő búcsúzóul minden olvasó számára átélt ünnepeket, és annak megvalósításához sok erőt és kedvet kíván!

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ