„Ha a szenvedély, a kaland csak a munka világában van jelen, és a társkapcsolatból egyre inkább eltűnik, akkor a családban egyensúlyvesztés vagy kóros egyensúlyok jönnek létre. Ilyen kóros egyensúly lehet például, ha egy fárasztó munkanap után hazaérve a nyugalmat az internet vagy bárszekrény mellett találjuk meg. Ezek a kóros egyensúlyok az egyéni egyensúly fenntartását segítik ugyan, de hozzájárulnak a családi egyensúlyvesztéshez” – hangzott el Pál Feri atya mentálhigiénés szakember és római katolikus pap minapi előadásán az üzleti vezetők hivatásáról szóló konferencián. Szuggesztív előadásnak lehettünk tanúi, tanácsokat, ötleteket kaptunk, hogyan tarthatjuk fenn az egészséges egyensúlyt a munka és család között. Tudósításunk az Értékek Értéke Program zárókonferenciájáról.

„Minden élő rendszer akkor tud hatékonyan működni és fennmaradni, ha a működéséhez szükséges energiát valahonnan fel tudja venni. Ha ez az energiafelvétel nem megy végbe, akkor a rendszer egyensúlya elkezd megbomlani, majd kórós egyensúlyok jönnek létre, végül pedig az élő rendszer már nemcsak hogy nem tud hatékonyan működni, de a fennmaradása is kétséges” – kezdi előadását az atya. Természetes számunkra, hogy céges világ egy olyan élő rendszer, amibe rengeteg energiát kell belerakni, hogy jól működjön. Eközben viszont van bennünk egy

gyermeki naivitás, hogy a család  egy olyan élő rendszer, ami magától működik.

Ennek a hiedelemnek Pál Feri atya szerint gyerekkori gyökerei vannak. Kiskori alapélményeink azt mondatják velünk, hogy egy jól működő családban, ha gyermekként szükségünk volt valamire, akkor ezek a szükségletek azonnal kielégülést nyertek a szüleink által. Ha éhesek voltunk, ott volt édesanyjának, hogy enni adjon, ha szánkózni volt kedvünk, ott volt édesapánk, aki elvitt minket. Vagyis a saját egyensúlyunk és a család egyensúlya érdekében nem kellett semmit sem tennünk. A későbbiekben ezt az elképzelésünket megszilárdította a romantikus szerelem idealizálásának kultúrája. A nagy ő megtalálása, akivel ha találkozunk, megoldódik minden gondunk, akivel problémamentesen mennek a hétköznapok, és akivel ha mégis vannak nézeteltéréseink, akkor egyből kiderül, hogy mégsem ő az igazi. Mert az igazi, akkor igazi, ha jól mennek a dolgok. A hormonális változások pedig egy-két évig ténylegesen megerősítik ezt a meggyőződésünket. „Ezek miatt az alapélmények miatt gondoljuk azt, hogy a családba, a társkapcsolatokba nem kell rengeteg energiát befektetni, hiszen pont akkor mennek jól a dolgok, ha maguktól mennek. Óriási idealizálás, hatalmas naivitás.”

A biztonság és a szenvedély egyensúlya

„Az emberi lélek épp elég árnyalt ahhoz, hogy a legmélyebb szükségleteink, vágyaink néha ellentmondásba kerüljenek egymással” – véli Pál Feri atya. Egyik legalapvetőbb szükségletünk a biztonság, de emellett ott van bennük egy másik mély szükséglet, a szenvedély, az alkotás vágya, hogy szabadon és autonóm módon kifejezhessük magunkat, értelmet adjunk az életünknek. E a két alapvető szükségletünkre az előadó „egymást kölcsönösen kiegészítő igazságokként” is utal. A biztonság és az szenvedély iránti vágyunk gyakran konfliktusba kerül. Pál Feri atya szerint a cél az, hogy az egymást kölcsönösen kiegészítő igazságok között megtaláljuk az egyensúlyt. Vagyis teremtsünk egyensúlyt a biztonság iránti igényünk és a szenvedélyre, a kalandra, az élményre törő belső késztetésünk között. „Az egyensúlyra való törekevés közben nagyon gyakran az történik, hogy létrejön valamiféle hasadás:a család egyre inkább a biztonság helyévé válik,

míg a munka világa lesz a szenvedély, az alkotás és a kreativitás színtere.”

Ez kétség kívül egy egyensúly, csak éppen ez az egyensúly nem tesz jót a családnak. Ez a hasadás például gyakran az első gyermek születése utáni időszakban jön létre. Az új helyzet, a gyermek érkezése sok esetben a szenvedély eltűnését eredményezheti. Ezzel párhuzamosan az újdonsült apukák sokszor – főként a kezdeti időszakban, mikor még az anya-gyermek duális egysége megbonthatatlan – úgy érzik, hogy úgy tudnak leginkább hozzájárulni a család egyensúlyához, ha több pénzt keresnek. Ez azt eredményezni, hogy többet dolgoznak, kimerültebbek, feszültebbek lesznek, hazaérve már csak nyugalomra és biztonságra vágynak, a szenvedélyre, a kreativitásra a családban már nem maradt energiájuk.

Pál Feri atya tanácsa, hogy először is döntsük el, miért akarunk dolgozni: az egyéni egyensúlyunkért vagy a kapcsolati, családi egyensúlyért. Fontos továbbá, hogy

legyenek rövidtávú egyensúlyaink,

amelyek a hosszú távú céljainkkal összhangba hozhatóak. Ha például egyik nap feszülten érkezünk haza, mert a munka nagyon sokat kivett belőlünk, akkor sportoljunk vagy alkalmazzunk valamilyen relaxációs technikát. Heti egy napot pedig szánjuk arra, hogy a saját egyensúlyunkon dolgozzunk. Ha ez nem történik meg, akkor majd egy héten keresztül, úgy fogunk a saját egyensúlyunk létrehozásán munkálkodni, hogy közben a családi egyensúly sérül.

„Ha ezekért a rövid- és hosszútávú egyensúlyokért nem teszünk semmit, akkor mi fog történni?” – teszi fel a kérdést az előadó. Éppen az a veszélye, hogy az egyensúlyvesztés rövid távon nem tűnik fel, viszont amikor látható válik, akkor már lehet, hogy késő.

Az önérvényesítés és az alkalmazkodás egyensúlya

Az előadás második felében az önérvényesítésről és az alkalmazkodásról, mint egymást kölcsönösen kiegészítő igazságokról mesél az előadó. Nagyon gyakran előfordul, hogy a céges világban az önérvényesítés az autonómiával és a kreativitással együtt hatalmas eredményeket hoz, ezért átlépve a családi ház küszöbét folytatjuk ezt a sikeres technikát. Ebben a szerepben vagyunk napi 10-12 órában, látjuk, milyen eredményei vannak, így tehát otthon, amikor adott helyzetben alkalmazkodnunk kellene, akkor önérvényesítünk.„Nem tanulunk meg szabadon alkalmazkodni és szabadon önérvényesíteni. A női szocializációban még mindig nagyon erőteljes az alkalmazkodás. A nők inkább túlalkalmazkodnak, a férfiak pedig túlönérvényesítenek a kapcsolaton belül. Amikor valaki nagyon hatékonyan tud önérvényesíteni, s ezt otthon is alkalmazza, akkor sem maga a cselekedet a probléma, hanem hogy ezt nem csinálja szabadon. A szabadság azt jelenti, hogy a helyzetnek megfelelően tudunk alkalmazkodni és nem alkalmazkodni,

tudunk önérvényesíteni és nem önérvényesíteni”

– magyarázza az atya. Amikor valaki, aki nagyon jó az önérvényesítésben, és éppen nem önérvényesíti magát, akkor nem veszti el a szabadságát, nem érzi, hogy behódolt, hogy uralkodnak rajta. Ha valaki szabadon alkalmazkodik, akkor nem éli át, hogy ezt most önmaga elárulása révén kell megtennie. A szakember szerint „az igazi nehézségünk, hogy nem elég tudatos, nem elég átgondolt, nem elég világos és szabad a vágyainkhoz fűződő viszonyunk”.

„Arra kell törekednünk, hogy azt az autonómiát, kreativitást, szenvedélyességet és rátermettséget, amit a céges világban sikeresen alkalmazunk, a családban se felejtsük el használni!” – ad zárásként útmutatást Pál Feri atya.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ