Hirdetés

Látszólag sok lehetőség, valójában tanácstalanság, szorongás, bizonytalanság… Pedig fiatal vagy, helyes és okos, még bármi lehet belőled – legalábbis a nagyszüleid ezt mondják. Olyan problémák miatt aggodalmaskodsz, amik úgyis megoldódnak majd valahogy – legalábbis a szüleid szerint. Te pedig csak azt érzed, hogy „ez nem volt a te napod, heted, hónapod, de még csak éved sem” – ahogy a Jóbarátok főcímdalában éneklik. Érzékelve a hétköznapok apró örömeit, el kell fogadnunk azt, hogy fiatal felnőttként ez a szorongás természetes érzés. Divatos névvel illetve, ez a kapunyitási pánik. De lehet enyhíteni rajta – például a család és a barátok támaszával. Nem erről szól a Jóbarátok?

Hirdetés

„30 lettem ma, és azt csinálok, amit akarok – mert végre felnőtt lettem.” Ismerős ez a mondat minden rajongónak Monica szülinapi részeg beszédéből? Nehéz meghatározni, mettől meddig beszélhetünk felnőttkorról, és hogy szakaszolhatjuk azt. Mindenesetre sokan a húszas és harmincas éveikben egyetértenének a legtöbb elméletalkotóval a témában, akik ezt a kort még fiatal felnőttkornak tartják. A saját bőrünkön is tapasztaljuk a feladatokat, amelyekkel egy fiatal felnőttnek meg kell birkóznia. Például a szülői háztól való elszakadás korántsem olyan egyszerű, mint gyermekként képzeltük. Gyakran pedig nem is úgy következik be, mint azt terveztük. Elég csak Rachel házassági kísérletére gondolnunk, amitől végül inkább elszökött. Öt támogató barát kellett ahhoz, hogy képesnek tartsa magát arra, hogy albérletbe költözzön, és megkezdje önálló életét. Ékes példája az elhatározásának, mikor kettévágja apja pénzével teli bankkártyáját.

A szülei egyáltalán nem értették – de mi tudtuk, hogy Rachel most definiálja újra saját magát

De elköltözni önmagában nem elég. Az autonómiát, a független, önálló életvitelre való képességet is meg kell tanulni. Ez a való életben gyakran anyagi okokból is nehezített. Sok egyéb kihívást is tartogat az idő haladtával a felnőtt szerep. Talán a munkával való kapcsolat, a párkapcsolat kialakítása és a szülői szerep a legmérvadóbbak. Arról nem is beszélve, hogy az előző életszakasz, a serdülőkor nagy feladata, az identitás kialakítása sem mindig záródott le megfelelően. A cikksorozatunk első részében a munka és az anyagiak kérdésköre lesz terítéken.

A munkánk meghatároz minket?

Vannak szerencsésnek mondható emberek, akik teljesen biztosak pályaválasztásukat illetően. Ross foglalkozását mindenki más dögunalmasnak tartotta. Ám szakmája iránti elhivatottságát és lelkesedését híven tükrözte a Joey kreálta helytelen megnevezés: dinológus. A séfi hivatás Monica számára is egyértelmű döntés volt, bár a megvalósítás nem ment döccenőmentesen. El kellett vállalnia kiszállítást, át kellett vészelnie perverz munkaadó által tartott állásinterjút, és félreértésekből fakadó elbocsátást is, míg megtalálta a megfelelő helyet a kibontakozáshoz.

Joey útja is hasonló. Ő azonban megkérdőjelezte a színészi pályához szükséges kvalitásait, mikor a mélypontra jutott. A kitartás viszont kétségkívül nála is megkérdőjelezhetetlen. Modellkedett tripperben szenvedő betegként plakátokon és szerepelt pornófilmben mellékszereplőként. Nevetséges reklámok és szörnyű kritikákat kapó színházi darabok sem vitték közelebb a céljához. Az igazi kiugrást jelentő szerephez pedig szintén nem színészi képességei, hanem testi adottságai segítették.

Előfordul, hogy olyan munkát kell elvállalnunk, aminél jóval többre is képesek lennénk

Phoebe pályafutásában két szakma párhuzamosan szerepelt. Masszőzként pénzt keresett, zenészként pedig – ugyan nem sok tehetséggel – de szenvedélyét élte ki. Sosem hagyta abba, még akkor sem, mikor „kirúgták” a Central Perkből. Mikor pénzért próbált meg zenélni, már nem is élvezte annyira, mint mikor ingyen tette. Mutathat-e valami nagyobb belső motivációt? Phoebe példája is mutatja, hogy gyakran hobbivá válnak olyan elfoglaltságok, amikben szívünk-lelkünk benne van. Megélhetésünket pedig olykor olyan munka biztosítja, amit kevésbé kedvelünk. Modernkori kollektív élményünk az is, amit Rachel is érezhetett, míg pincérnőként dolgozott. Olyan foglalkozást végezni, amit utálunk, és még rossznak is lenni benne – kétségbeejtő. Pedig a létfenntartáshoz sokan kénytelenek vagyunk életünk egy pontján megtenni ezt.

Bátorság kell ahhoz, hogy álmaink munkájának eléréséért tényleges lépéseket kezdjünk tenni.

Főleg, ha nincs mögöttünk arra az időre is biztos anyagi háttér, sem garancia a sikerre. Ráadásul szükség van önbecsülésünk megerősítésére is, hiszen az önéletrajzokra és az állásinterjúkról érkező visszautasítások megterhelőek lehetnek. Céljaink eléréséhez legtöbbször lépcsőfokonként vezet az út. Rachelnek is el kellett viselnie, hogy a divatszakmában is kávéfőzéssel kellett kezdenie. Azt is, hogy más volt a főnök kedvence, így az ő véleménye nem számított a fontos döntésekben. Végül azonban olyan jó munkaerővé vált, hogy gyermekvállalás után is szívesen várták vissza.

Van, hogy a munkahelyünk nem értékeli azokat a tulajdonságainkat, amikre mi a legbüszkébbek vagyunk – lásd őszinteség

A leglegendásabb e kérdéskörben talán Chandler szerepe. Már önmagában az is árulkodó, hogy a foglalkozásának még a nevét se tudják a barátai. Több év kellett ahhoz, hogy rájöjjön, nem szereti a munkáját. Ahhoz, hogy megtalálja a hozzá legjobban illőt, még profi segítséget is kért. A pályaorientációs elemzés pedig legnagyobb döbbenetére eredeti szakmáját találta a legmegfelelőbbnek… Ebből is látszik, hogy

az ideális pálya megtalálásához számos szempontot kell figyelembe vennünk.

Nem elég a képességeinket, az értékeinket, a személyiségünket és a körülményeinket, de az érdeklődésünket is bele kell kalkulálnunk a képletbe. Chandlernek több szinten kellett próbatételt átélnie, mire sikerült váltania. Először visszacsábították unalmas munkahelyére magasabb fizetéssel. Mikor rátalált a reklámszlogenek gyártására, fizetés nélküli gyakornokságot kellett vállalnia, ráadásul csupa feleannyi idős fiatallal versenyezve. Végül más városba kellett járnia dolgozni a magasabb pozícióért. Mindük példáját egybegyúrva, a karrierkrízis szinte minden nehézsége kirajzolódott előttünk, nézők előtt az évadok során. A munkakeresés, a munkavállalás és a munka és magánélet összehangolásának bonyodalmai mind megjelentek.

A pénz nem boldogít – de nem árt, ha van

Egy idilli világban azért végeznénk a munkánkat, mert abban örömünket leljük, és segít kiteljesednünk. A realitásban azonban a munka legfontosabb célja gyakran a pénzkeresés, az életszínvonal megteremtése. Sokat tanulunk a hivatásunkról, legtöbbünk több évet tölt el az egyetemen, mint tartós párkapcsolatban. Mégis, a pályakezdő lét nehézségeire csak ritkán hívják fel a figyelmünk. Az pedig álmodozásainkban végképp nem szerepel, hogy a hőn áhított első állásunk fizetése valószínűleg épp csak a legfontosabbakra lesz elég.

Az anyagi helyzetünk kínos szituációk forrása lehet. Monicának egy időben a szülei anyagi segítségére volt szüksége ahhoz, hogy folytathassa az álláskeresést. Joey-nak nem kellett a szüleihez fordulnia, mert Chandler állandó kölcsöneiből élt – ami valójában nem is kölcsön volt, mert a javát vissza sem fizette. Mindkettőjük esetében előfordult, hogy pusztán a pénz miatt kellett elvállalniuk rettenetes melókat – ezeket másnak nem nevezhetjük–, mint mikor Monica a minden vegyszerrel dúsított mocsoládé értékesítésében vett részt. Egy ideig Joey mellett Rachel és Phoebe is igen szerény költségvetésből éltek. Az egyik legmeghatározóbb probléma a sorozatban a pénzkérdést illetően az volt, mikor ez nyilvánvalóvá vált. Ők hárman megelégelték, hogy minden ünnep alkalmával „valami szép helyre” kényszerültek menni a többiekkel, amire nekik nem futotta. Annak megbeszélése, hogy nekik nincs annyi pénzük, mint Rossnak, Monicának vagy Chandlernek, komoly vitába torkollott. Ebből is látszik, milyen kényes téma az anyagi helyzet. Kényelmetlen lehet róla beszélni, még jó barátok között is.

Ross és Chandler pénzügyi helyzete aránylag stabil, problémamentes maradt végig. Chandler esetében felmerült azonban egy manapság egyre gyakoribbá váló helyzet. Mikor a szakmaváltás miatti gyakornoksága idején nem volt fizetése, Monica keresetéből éltek. A sorozatban ebből nem fakadt túl sok probléma. Valószínűsíthető, hogy a hétköznapi férfi önérzetét azonban ez jobban sérti, mintsem a képernyőn láthattuk. A sorozat egy meghatározó pontja is köthető az anyagiakhoz: a főszereplők egy része egy helyen élt, lakótársakként. Ez nagyrészt szükségből fakadt, hiszen egyedül fenntartani egy lakást huszonévesként saját fizetésből (vagy ösztöndíjból) szinte lehetetlen.

Ez a fajta pénzhiány a mi generációnknál abból is fakad, hogy a tanulmányok miatt a munkavállalás egyre jobban és jobban kitolódik. Ez a szülőkről való leválásban, az önálló élet kialakításában is hátráltató tényező. Azonban, ahogy a munkahelyek stabilizálódásával a szereplőknél is láthattunk egy tendenciát, ez reményteli várakozással tölthet el minket is a saját életünket illetően. Hiszen az idő haladtával, a munkatapasztalatok bővülésével valószínűleg a mi anyagi jövőperspektívánk is javul majd. A jövő kiszámíthatatlansága miatt mind szorongunk és aggódunk valamennyire így a fiatal felnőttkor elején. De a munkával és a pénzzel kapcsolatos problémák is elviselhetőbbek, ha támogat minket a családunk, és természetesen, néhány jó barát.

 

A cikksorozatunk második részében a párkapcsolatok és a szülővé válás felnőttkori kihívásairól lesz szó, továbbra is a Jóbarátok keretein belül értelmezve.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző viselkedéselemző, a Debreceni Egyetem végzős mesterszakos hallgatója tanácsadás és iskolapszichológia szakirányon. Önkéntes tapasztalatot eddig a Bátor Tábor és a Mosolygó Kórház keretein belül szerzett. Jelenleg a kapunyitási krízis témájával foglalkozik, de érdeklődési körébe tartoznak az óvodapszichológia, a pszichoszomatika, a betegség utáni lelki rehabilitáció és a pozitív pszichológia témái is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ