Az utóbbi években számtalan pszichológiai kutatás kezdett foglalkozni azzal, hogy kiderítse merre is tart tulajdonképpen társadalmunk. Az új online közeg olyan körülményeket teremtett, amellyel még a legstabilabb emberek és párok is megküzdenek. Jelen pillanatban olyan átmeneti időszakot élünk, ahol a kérdések folyamatosan csak gyűlnek, valódi válaszok viszont alig akadnak. Kétkedések helyett megpróbálhatunk felnőni a feladathoz, de dönthetünk úgy is, hogy kivonulunk a versenyből. Nagy körképünk következik.

Két kattintás, egy-két filter, máris készen áll az instant önkép. Minden adott ahhoz, hogy ne kelljen senkinek sem bánkódnia az ünnepek alatt felszedett súlytöbblet, vagy az átmulatott éjszakák okozta karikás szempár miatt. Végtelenül egyszerűnek tűnik, mégis fals irányba vezethet bennünket a szociális média és a fogyasztói társadalom mesterséges útmutatója. A mai generáció már átrendeződött, pornófilmekből tanulja a szexualitást, Facebookon, Tinderen és Instagramon keres párt magának. Hozzá kell tennünk, hogy mind ezt olyan lazasággal teszi, mintha csak génjeinkbe lenne kódolva. Alábbiakban az emberi természet fontos alappilléreit fogjuk áttekinteni, és hozzájuk rendeljük az annak megfelelő, társas média okozta változásokat.

Konnektivitás

Smith és Mackie szociálpszichológusok 1995-ben lefektették a társadalomlélektan örökérvényűnek mondható axiómáját. Egyrészt, hogy az emberek maguk alkotják meg a valóságot amelyben élnek, másrészt pedig, hogy a társas befolyásolás mindent átható jellegű. Kimondhatjuk: akkor is társas lényként működünk, amikor senki más nincs jelen rajtunk kívül. Gondolataink, viselkedésünk és érzéseink is annak tükrében formálódnak, amilyen társas interakciókban veszünk és vettünk részt korábban. A kapcsolatokra vonatkozó vágyaink belénk kódoltak, így vált lehetségessé a szociális média megalkotása. Noha elsődleges célja az volt, hogy alapvető ösztöneinkre építve összekösse az embereket lakóhelyüktől függetlenül, de komoly elszigetelő mechanizmust is magában hordoz. Minden beszélgetés ami az online térben zajlik, megerősít bennünket arról, hogy valódi módon ápoljuk kapcsolatainkat. Csak hogy a képlet nem ennyire egyszerű. Ennek alátámasztására legkézenfekvőbb érvünk saját genetikai kódunk, azaz hogy magunkban hordozzuk az emberi érintésekre vonatkozó igényünket. Az USA-ban jelen pillanatban több ember él egyedül, mint ezelőtt bármikor. Nem véletlen hát, hogy tőlük indult el az ún. „Skin Hunger” fogalom, ami egyet jelent a bőrkontaktus okozta belső öröm utáni sóvárgással. Ennek nyomán indult el az „ingyen ölelések” mozgalma is, amely megpróbálta kompenzálni az online kapcsolatok okozta ürességet. Megannyi irodalmi mű és kutatás számol be az ehhez köthető ún. társas magány jelenségéről, ami a huszonegyedik századi ember jellegzetes lelki állapotát tükrözi. Ezek a fizikai kontaktust nélkülöző állapotok azok, amelyekkel mindenkinek számolnia kell, aki az online térben éli kapcsolatait. Nem véletlen, hogy ezek a személyek bizonyos idő elteltével jóval nehezebben tudnak bánni az intimitással, pánikba esnek, ha elköteleződésre kell gondolniuk, és a mindennapi élet kihívásait is nehezebben kezelik. Mi késztet bennünket mégis arra, hogy folyamatosan online legyünk? Az a megfoghatatlan belső nyomás, hogy valamit elmulaszthatunk akkor, ha nem kapcsolódunk.

Igényünk a kapcsolódásra mindent átható jellegű, függőségünk az online létre pedig egyre csak növekszik.
Igényünk a kapcsolódásra mindent átható jellegű, függőségünk az online létre pedig egyre csak növekszik.

Szeretetre való igény

„Szeretni és szeretve lenni” – tartja a mondás. Ösztönös motivációnk, hogy elfogadjanak bennünket, kelljünk másoknak. Szeretetre való igényünk a klasszikus Maslow (szükséglet) piramison középen helyezkedik el. Az utóbbi évek változásai még sem teszik ennyire egyértelművé életünkben betöltött pozícióját.

A Maslow piramis, vagyis az emberi szükségletek sematikus ábrája. A szeretetre való igény középen helyezkedik el.
A Maslow piramis, vagyis az emberi szükségletek sematikus ábrája. A szeretetre való igény középen helyezkedik el.

Egyik oldalról nyomás alatt vagyunk, mert próbálunk megfelelni belső késztetéseinknek, míg másik oldalról folyamatosan eltérő impulzusokat küld felénk a társadalom és maga a média is. A számtalan sztereotípia, félelem, nemi szerepekbe injekciózott elvárás mind torzítja a szeretethez való viszonyunkat. Hiába kap mindenki valamilyen szintű megerősítést az online térben (például like-ok formájában), mégis szinte elillan annak az érzése, hogy egy adott személy bármilyen szinten is kitüntetett figyelmet kap másokkal szemben.

Végtére is, mindenki ugyanazt a like-ot kapja meg.

Nem csak az ember önképére gyakorol hatást a Facebook és az Instagram világa, sok esetben érzelmeink is befolyás alá kerülnek. Ha pedig ezek a mechanizmusok beindulnak, begyűrűznek valódi kapcsolatainkba is. A fiatal generációk szeretetéhsége lassan csillapíthatatlanná válik. Minden visszajelzés azt hivatott mutatni, hogy ki mennyire szerethető, aminek kezelésére senki nem tanítja meg a fiatalokat. Talán nem az USA a legjobb példa rá, de ott tettek először lépéseket az online zaklatás (bullying) jelensége ellen. Mostanra már rendszeresen találkozunk olyan személyek történetével, akik azért vetettek véget életüknek, mert képtelenek voltak elviselni az online tér megpróbáltatásait. Szeretetre irányuló vágyaink ezek mentén torzulnak, olyan igényeket támasztunk élő kapcsolatainkban mások felé, amelyeknek képtelenség megfelelni. Különösen nehézzé vált megteremteni azt a biztonságérzést, amely a személyes kapcsolatokban valahol minimumkövetelmény. Nem a szociális média az egyedüli felelős ezekért, hanem maga a fogyasztói társadalom is, mivel apró lépésekkel módosítja bennünk a korábban fontosnak tartott értékeket. Nem véletlen, hogy azt érezzük bármit lecserélhetünk, jobbra, szebbre, kedvesebbre válthatjuk jelenlegi kapcsolatainkat.

Hűség és hiúság

Ez a legnagyobb tabu a szociális média tárgyalásakor. Egyik platform jobban szolgálja ki hiúságunkat, mint a másik. A férfiak és nők természetesen más-más célokat tűznek ki maguk elé, mégis nagyon hasonló állomás felé tartanak. A szociális médiában egymásnak adott apró jutalmak és gesztusok pedig arra is képesek, hogy létező kapcsolatokat ziláljanak szét. A pszichológiával foglalkozó angol oldalak jelen pillanatban olyan kérdésekre keresnek választ, amelyek tíz évvel ezelőtt még minimális szinten sem voltak gondolataink homlokterében.

  • Meddig terjed egy kapcsolatban a hűség?
  • Mit jelent egy ártatlannak szánt kedvelés?
  • Lehetünk féltékenyek akkor, ha kapcsolatunkban a másik fél idegen személyek képeit kedveli?

Érdekesség, hogy mindkét nem egy új időperspektíva mentén kedvel egy profilt vagy adott képeket, melyről bővebben a bekezdésben írunk. Kijelenthetjük, hogy szinte lényegtelen kapcsolatunk mélysége párunkkal, idővel mindenki kedveli az ellentétes nem valamilyen aktivitását. Ez pedig olyan cselekedet, ami nem jelent egyet a hűtlenséggel vagy mások utáni feltétlen vágyódással. Fontos látnunk, hogy amikor megtörténik a kedvelés, az egy olyan helyzeti pillanat eredménye, amiben az illető valami számára tetszőt lát. Ekkor nem azon töpreng, hogy élete szerelmével van párkapcsolatban, mivel felületesen cselekszik és gondolkodik. Ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri az adott személyt, vagy hogy úgy érzi, nem elég vonzó jelenlegi partnere a számára. Miért teszi ezt az illető akkor, ha boldog és örömteli kapcsolatban él? Az az igazság, hogy sok esetben saját fantáziánk és kisebbségi érzéseink egészítik ki ezt a valóban jelentéktelennek nevezhető gesztust, mely sokaknál hatalmas belső nyugtalanságot és stresszt okoz. Abban az esetben viszont, ha valamelyik fél flörtöl, természetesen felértékelődnek ezek a visszacsatolások. Azért nehéz meghúzni a határt az egészséges kíváncsiság és féltékenység között, mert általában a kapcsolatban élő másik személy csak ezzel a mikro-gesztussal találkozik végeredményben. Innentől kezdve pedig bármit beleprojektálhat! És mivel sem megerősítést, sem pedig magyarázatot nem fog kapni, így könnyedén kerülhet bele egy negatív érzelmi spirálba.

Nem csak a szociális média, hanem a fogyasztói társadalom is hiúbbá tesz bennünket. Ezek olyan első világbeli problémák, amikre jelenleg könnyedén legyintünk, viszont nem látjuk még azt, hová tud kifutni egy ilyen folyamat. Elérkeztünk abba a korszakba, ahol már senkinek nincs igazából egészséges önbizalma. Mindenki egója sérülékeny és megtörhető, mivel sorozatos visszajelzéseknek vagyunk kitéve. Ennek köszönhetően pedig akaratlanul is másokhoz kezdjük hasonlítani saját magunkat, és ez garantáltan elégedetlenséget szül. Arról nem beszélve, hogy a valóságnak csak egy felértékelt változatával találkozunk az online térben, bárki életéről, vagy képeiről legyen is szó. Így erősödik bennünk az az érzés, hogy míg mások felhőtlen és boldog életet élnek, addig bennünket folyamatosan érnek kemény megpróbáltatások.

Szexualitás és vonzalom

A társas média és a globalizáció változásokat hoztak szexuális szokásainkba. Egyrészt irreális elvárásaink lettek a testképet illetően. Másrészt hiába vannak sokan tisztában a folyamatok káros hatásaival, mégsem tudnak függetlenedni a külső nyomástól. Azt kellene látnunk, hogy maga a fogyasztói társadalom is sokat tesz azért, hogy ezek a negatívumok konzerválódjanak. Bereczkei Tamás Evolúciós Pszichológia című kötetében számtalan kérdést vet fel a témakört illetően. Mint az sejthető volt, például a retusált képek is befolyásolják vonzalmunkat. Egy kutatásban átlagos, nyugati férfiak preferenciáit vizsgálták női arcokra vonatkozóan, melynek eredménye elég kiábrándító volt. A vizsgálat során hajvonalig elhatárolt arcokat mutattak a résztvevőknek, akik így nem látták a prototipizált személyek testfelépítést. Mint kiderült, a férfiak legnagyobb százalékban a 11 éves korú nőkhöz társított arcot tartották legvonzóbbnak. Ez egy olyan eredmény, melynek óriási jelentősége van párválasztási preferenciáinkat illetően. Egy 1995-ös vizsgálatból pedig az is kiderült, hogy az

amerikai fotómodellek arcának arányai egy mindössze 7 éves lány fejlettségének felelnek meg!

Pontosan erről van szó. Egyfajta evolúciós túlfutásról beszélhetünk abban az esetben, amikor a fiatalság fontosságára gondolunk. Mivel már majdnem minden platformon egyforma jellegzetességeken van a fókusz (ami legtöbbször a fiatalságra irányul), vonzalmunk olyan szempontokat fog követni, amik nem életszerűek és nem is jellemzőek az átlagpopulációra. Ha valaki azt kérdezné, mi ezzel a gond, végtére is mindig van egy fajta verseny a „fennmaradásért”, arra csak azt tudnánk felelni, hogy ebben a helyzetben egy „ál-verseny” alakul ki. Olyan verseny, melyben csak a plasztikai műtétek és a képmanipuláció kerekedhet felül, éppen az átlagon felüli elvárások végtermékeként.

Nehéz felvennünk a versenyt olyan hatásokkal szemben, amik a nap 24 órájában érnek bennünket. Philip Zimbardo írt a Lucifer-hatásról azonos című könyvében, melynek hatásmechanizmusa nagyon jól illik a fogyasztói társadalomra. Lassú lépésekkel, nagyon finom változásokkal alakul ki egy morál, vagy értékkelődnek le a korábban fontosnak tartott eszmék.
Nehéz felvennünk a versenyt olyan hatásokkal szemben, amik a nap 24 órájában érnek bennünket. Philip Zimbardo írt a Lucifer-hatásról azonos című könyvében, melynek mechanizmusa nagyon jól illik a fogyasztói társadalomra. Lassú lépésekkel, nagyon finom változásokkal alakul ki egy morál, vagy devalválódnak a korábban fontosnak tartott értékek.

Természetesen a változások szexualitásunkra is hatással vannak. A témának jelenleg is rendkívül sokat tárgyalt, fontos kérdése a gender diskurzus. A férfi és női nem elkezdett összemosódni, az identitás pedig már napi szinten vitaalapot szolgáltat számunkra. Gyakoriak a testi visszaélések, s noha felvilágosult felnőtt társadalmakként aposztrofáljuk magunkat, lassan képtelenné válunk a hosszútávú kapcsolatok fenntartására. A probléma másik érdekessége pedig, hogy egyre gyakoribbak a szexuális aberrációk, mivel az internet minden igényünket kiszolgálja az átlagosság hátrányára. Lassan rezisztenssé válunk a „normálisra”,

annyi inger ér bennünket, hogy egyszerűen kitolódik figyelmünk ingerküszöbe.

Habár számtalan pozitívumot tudnánk felsorolni a szociális média, a globalizáció és a fogyasztói társadalom mellett, szükségszerű volt, hogy beszéljünk azok negatívumairól is. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a kérdéskör jelen életünkben és mindennapjainkban is folyamatosan változik, egy-egy elemezhető eredmény pedig csak lassan forrja ki magát. A Black Mirror című amerikai sorozat nagyon jól mutatja be azt, milyen túlfutásai lehetnek egy társadalomban a fentebb tárgyalt ingereknek.

A Black Mirror (magyarul Fekete Tükör) harmadik évadának első epizódja a cikkünk által tárgyalt túlfutásról szól. Mesterien mutat be egy olyan antiutópiát, amely meglepően életszerű lehet a mai generáció számára.
A Black Mirror (magyarul Fekete Tükör) harmadik évadának első epizódja a cikkünk által tárgyalt túlfutásról szól. Mesterien mutat be egy olyan antiutópiát, amely meglepően életszerű lehet a mai generáció számára.

Fontos látnunk, hogy mind befolyással vagyunk az online térre. Gondoljunk csak arra, hogy jelen pillanatban milyen forradalmi változások zajlanak! Donald Trump megnyerhette az amerikai elnökválasztást a Facebookra és a Twitterre támaszkodva. Noha Hillary Clinton jóval többet költött választási kampányára, eredménytelennek bizonyultak törekvései a közkedveltebb csatornákkal szemben. Egyiptomban rezsimet döntöttek meg a szociális média segítségével, aminek erejét a felhasználók szolgáltatták. A mi feladatunk az lenne, hogy nyitott szemmel járjunk, és mindig fenntartással fogadjuk az online tartalmakat (még jelen cikkünket is!). Igazi, élő kapcsolatainkat pedig ne rendeljük alá az online világban létesítettnek, mert a valódi élet nem ott zajlik.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ