Hirdetés

A Facebook 2004-es indulása óta, a közösségi oldal az internet, a hétköznapok és mára a gondolkodásunknak is megkerülhetetlen részévé vált. Majdnem mindenkinek van egy története a felülettel kapcsolatban, a véleményekről nem is beszélve. A robbanásszerű elterjedés és a hasonló oldalak népszerűségének növekedése nemcsak a hétköznapokat alakította át. A társadalomra és az egyénre fókuszáló tudományok egyre jobban beleásták magukat a hatások és változások által felvetett – vélt vagy már valós – kérdésekbe.

Hirdetés

Olyan érdekes kérdések merülnek fel, amikre lassan ugyan, de körvonalazódni látszanak a válaszok. Ez azért sem könnyű, mert az emberi psziché és a minket ért hatások, valamint azok intenzitása megannyi változót és egyedi lenyomatokat jelent. Így nehéz konkrétumokat mondani, ha el akarjuk kerülni a sablonos válaszokat és a beskatulyázást.

A legtöbb kutatás növekvő trendeket, hatásokat, valamint „attól függ” válaszokat és hajlamosító tényezőket talál leginkább. Leggyakrabban a nárcizmussal és az önértékeléssel kapcsolatos cikkekkel találkozhatunk. Előbbi nemcsak az intenzív használatot jelenti egy laikus megfogalmazásban, hanem az életesemények, programok valamint a napi történések részletes dokumentációját is.

Nyitunk vagy zárkózunk posztolás közben?

Itt ugyancsak felmerül a figyelemre, törődésre, kommunikációra való igény, így elmondható, hogy nem feltétlen kritikátlanságról és/vagy túlzott nyitottságról van szó az online viselkedésmintában. A korai kötődési minták valamint az introvertált vagy extravertált személyiségtípus felosztáson alapuló tanulmány szerint két megközelítés is lehet az intenzív használat mögött. Az egyik a belső szorongásra és az elhagyatottság, szeparáció érzésére adott válasz.

A gyakori posztolás, lájkolás és interakció, a visszajelzésre, figyelemre és a kommunikációra való vágyat igyekszik kifejezni.

Az extravertált személyiségnél az önkifejezés és a természetes működés részét képezi a gyakori használat és a megosztások intenzitása. Vagyis hasonlóan viselkednek a virtuális térben, mint ahogy a valós szociális közegükben teszik.

Az önértékelés és a párkapcsolat is megkapta a maga fejezetét a közösségi oldallal foglalkozó kérdések sorában. Itt nemcsak arról van szó, hogy a lájkgyűjtés lett sokak szemében – és nem teljesen jogtalanul – az értékesség és a népszerűség mércéje, de arról is, ahogy másokhoz mérjük magunkat és igyekszünk egymást túllicitálni. A képlet alapja egyszerűnek tűnik, hiszen minél több pozitív visszajelzést kapunk, annál jobban érezzük magunkat. Ellenkező esetben az elhanyagoltság érzése vagy az, hogy figyelemre se méltatnak értelemszerűen az ellenkező hatást váltja ki belőlünk.

A párkapcsolat, ahogy életünk egyik sarokpontjának tekintető, úgy a virtuális jelenlétünkben is nyomot hagy. Több kutatás is feltette azt a kérdést, hogy az alacsony önértékelés, a bizonytalan kötődési minta és a párkapcsolat eseményeinek megosztása vajon mutat-e összefüggéseket? A párkapcsolattal vagy a partnerrel kapcsolatos információk gyakori megosztói úgy tűnik nemcsak önmagukat, de a külvilágot is igyekeznek meggyőzni kapcsolatuk, és ezáltal önmaguk sikerességéről. Itt a felvállalás, a dicsekvés és a státusz emelése is cél, vagyis a környezet felé mutatott kép fenntartása és kívánatossá, irigylésre méltóvá alakítása dolgozik többnyire a háttérben.

7975205041_74f85a53a9_o
Ha gyakran posztolsz a párkapcsolatodról, valószínűleg önmagadat is meg akarod győzni annak sikerességéről!

Facebook = boldogság?

A Facebook nyelvére lefordítva, ha sok kedvelést gyűjtenek a bejegyzéseink, és támogató, pozitív, barátságos hozzászólásokat kapunk, akkor jól érezzük magunkat, hasonlóan mintha egy baráti beszélgetésben, vagy a munkahelyünkön kapnánk ugyanezt. Itt felmerül egy fontos kérdés: miként tartható fenn ez az állapot? Képesek vagyunk megszokni a jót, vagy mindig többre és többre vágyunk?

A semmiből (és rövid időre) felkapott hírességeknél figyelték meg, hogy a népszerűség és az ezzel járó figyelem, érdeklődés, pozitív megerősítések lecsengésével és főként elmúltával az önértékelés nagyon komoly csökkenésnek indult, ugyanakkor a tartósan nagy hírnévnek örvendő sztároknál is jelentős negatív hatással rendelkezik a különleges státuszuk. Hasonló a kép a Facebookon is, hiszen a megszokott szint (akár életszínvonal, érzelmi biztonság vagy társas támogatottság) csökkenése máris vészcsengőként küldi a jelzést: valami nem működik, valami rossz.

A hullámzás természetes része a mindennapoknak, hiszen nem lehet minden napunk kellemes vagy épp élvezetes, néha még átlagos sem. Nem minden múlik rajtunk, és akár emberi kapcsolatokról, akár más környezeti hatásról van szó, ki vagyunk téve a hatásuknak, direkt és indirekt módon is. Ezért veszélyes a méricskélés és annak a számolgatása, hogy mennyit is érünk ezek alapján. Ha van is visszajelző értéke, a valós élet és az ottani kapcsolatok, visszajelzések és történések ugyanúgy részét képezik életünknek és mások hozzánk való viszonyának.

Az adatlap csak az élet egy jól kivágott szelete

Itt értünk el a következő kérdéshez, miszerint önmagunk másokhoz való hasonlítgatása miként befolyásolja énképünket és önértékelésünket? Jó azzal tisztában lenni, hogy az adatlap nem képes a teljes valóságot megmutatni, ezért amit ott látunk, az csak az élet egy szelete. Egyszerűen lehetetlenség minden részletet és benyomást megosztani, még ha páran meg is próbálkoznak ezzel. Az adatlapokon és a megosztott bejegyzésekben az élet pozitív oldalát láthatjuk, többségében kellemes élmények és az izgalmas események, kalandok tömegét találjuk meg itt, de mindez ettől még nem ad reális betekintést egy ember életébe. Ezt a jelenséget szelektív önreprezentációnak hívják, vagyis

megszűrt és válogatott információkat csatolunk virtuális énünk mellé.

Mindez az úgynevezett hiperperszonális modell része, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a digitális eszközök által kialakított és kommunikált kép, igen csak nagy eltérést mutat a valós társas helyzetben érzékelt képpel szemben. Már csak azért is, mert mások a lehetőségeink és a keretek is.

Röviden összefoglalva: egy adatlap nem hiteles visszajelzés arról, milyen is az életünk, és rosszul járunk, ha eszerint mérjük meg magunkat. Ez a rövid videó remekül bemutatja a torz virtuális tükröt, ami nemcsak másokat, de minket is tévútra vihet. Főként, ha például a nyári nyaralás időszakában tesszük mindezt, mivel ez intenzív heteket, hónapokat jelent a legtöbb ember számára. Jó tudatában lenni, hogy az éves arányt tekintve, a rengeteg szabadidő miatt arányosan több élményt osztunk meg ebben a pár hónapban.

pexels-photo

Van ebben egyáltalán valami jó?

Persze társas támogatásra, vigasztalásra, segítségnyújtásra is alkalmasak ezek az oldalak. A közösségformáló szerepük sem elhanyagolható. Ez is része a tejes képnek. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy vannak olyanok is, akik az életük digitális kivetüléseként a fontosabb eseményeket, gondolatokat, egyfajta fényképalbumként osztják meg – általában – szűkebb baráti és ismerősi társaságukkal, és így a visszajelzések mennyisége is kisebb hangsúllyal esik latba.

Depressziót okozó direkt hatásról ugyan egyelőre úgy tűnik nem beszélhetünk egy serdülőkkel végzett tanulmány szerint. Más kontextusban viszont az összehasonlítás és a hamis valóság depresszióhoz hasonló hatással lehet ránk, hiszen egy olyan képnek igyekszünk megfelelni, ami csak a jót veszi figyelembe, és nem a teljes valóságot reprezentálja. További érdekesség, hogy több kutatás szerint

a Twitterre feltöltött tartalmak alapján bejósolhatóvá vált a hangulatingadozás és a depresszív viselkedés.

Sőt, nemcsak a mindennapok során, hanem speciális életeseményeknél is, mint például a szülés utáni nőknél.

Ezek persze megfigyeléseken, arányokon alapuló megközelítések, és az egyedi vonásokat a tartós vagy pillanatnyi hatásokat, a környezetet és még megannyi egyedi apróságot nem képes mind figyelembe venni. Ezért a pár felszínes információ alapján vett ítélet vagy kategorizálás helyett inkább a nyitottság, a kíváncsi kérdések vagy az elfogadás (esetleg a távolságtartás) a követendő, a címkék és a – sajnos gyakran – demonizáló, kirekesztő gondolkodás helyett.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ